Mivel múlt hét kedden megbukott a szlovák kormány, emiatt érdemesnek találom egy kicsit megvizsgálni ennek belpolitikai okait röviden, lehetséges következményeit és az előrehozott választásokat követő változásokat átgondolni a felvidéki magyarság sorsa és a szlovák-magyar kapcsolatok tükrében.
Az előzmények ismertek: múlt héten az ingatag, többpárti jobbközép kormánykoalíciót vezető –amúgy ingatagnak tartott és saját pártjából is fúrt- miniszterelnök-asszony összekötötte a az euró-mentőöv megszavazását egy bizalmi szavazással. Mivel az egyik koalíciós társ (SaS, Szabadság és Szolidaritás pártja) élesen ellenezte (amúgy sok szempontból támadhatatlan módon) az euró-mentőöv szlovák megszavazását, a miniszterelnök-asszony pedig utolsó zsarolási lehetőségként a kormány fennmaradását jelentő bizalmi szavazással próbálta belekényszeríteni a renitens koalíciós társat a „kötelező” szavazásba (euróövezeti tagként a szlovákok szavaztak a mentőövről utolsóként az Európai Unióban). A lázadó koalíciós társ nem tágított (valamint egy másik koalíciós párt egyik szárnyának tagjai velük együtt) és bukott a jobbközép-liberális kormány.
Tavaly az országgyűlési választásokon nyertes Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nem tudott kormányt alakítani, ezért egy lehetetlen négypárti koalíció jött létre, amelyet a koalíció legerősebb pártjának (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - SDKÚ) miniszterelnök jelöltje vezettet, Iveta Radicova személyében. A miniszterelnök-asszony legnagyobb pártbéli ellenfele a külügyminiszter Mikulás Dzurinda volt (korábbi miniszterelnök), ő az egyik nyertese a bukásnak, hiszen a pártban a bukott miniszterelnök mellett Dzurinda politikai befolyása igen erős, ő léphet elő a párt természetes vezetőjeként a márciusi előre hozott választásokra (egyes politikai pletykák szerint Radicova a pártot is elhagyná, és saját pártot alapítana). A kormány bukásának mégis a Robert Fico vezette Smer-SD a legnagyobb nyertese, amely messze vezeti a szlovák népszerűséglistákat és jelen állás szerint egymaga képes lenne kormányt alakítani tavasszal (83 főt delegálna egymaga a 150 fős országgyűlésbe), amely az arányos szlovák választási rendszerben igen erős felhatalmazást jelent. A március 10-i előrehozott választások új esélyt adhatnak az Magyar Koalíció Pártjának (SMK), hogy visszatérjenek az országgyűlésbe egy rövid szünet után.
A kormány bukásában elévülhetetlen érdemeket szerzett az, hogy egy négypárti koalíció volt kénytelen kormányozni, amelyet egy ingatag és bizonytalan miniszterelnök vezetett. Az alig másfél éves kormányzás egyértelműen szlovák belpolitikai kudarc volt, még ha számunkra kedvezően némileg sikerült tompítaniuk a Fico kormányzása alatt elfajult szlovák-magyar viszonyt, és a miniszterelnök-asszony jó kapcsolatot ápolt a magyar miniszterelnökkel, amely bíztató jövőképet adhatott némileg a kisebbségi magyarságnak a közeljövőre nézve.
Mi fog most következni? Elsősorban a minket érdeklő aspektusokra koncentrálok: az elöttünk álló hónapokban egy kampány veszi kezdetét, amely során elő fogják venni a magyar kártyát, különös tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a Jan Slota-féle nemzetiek (SNS) a legutolsó közvéleménykutatásban csak 3,9%-on állnak (erőiket osztja a kivált új nacionalista formáció, amelyet az egykori nemzeti párti alelnök Anna Belousova jegyez „Nemzet és Igazságosság” –NAS- néven, ők 1,8%-on állnak most és a két nacionalista párt kiolthatja egymást az 5%-os küszöbnél). Ebből adódóan a két szélsőséges párt egymást fogja túlharsogni várhatóan a kampány során. Jobb, ha nem számítunk Robert Fico-tól sem sokkal jobb hozzáállást a magyar kérdéshez, elég csak a gyalázatos nyelvtörvényre, vagy állampolgársági törvényre gondolnunk. Ezeket a populista Fico egészen biztosan be fogja vetni az arra mindig fogékony szlovák tömegek felé. Kormányra kerülése után (gyakorlatilag nincs más reális esélyese a választásoknak) biztosan várható a magyar-szlovák államközi elhidegülés, hiszen annak idején az azonos pártcsaládba tartozó, kompromisszumra hajló Bajnai-kormány magyar miniszterelnökének gesztusaira sem volt nyitott, ezek után az amúgy a szlovák közvéleményben mumusként nyilvántartott Orbán Viktor és kormánya ellen biztosra vehetően meg fogja mutatni nacionalista-szélsőséges énjét. Várhatóan csak a legszükségesebb esetben állna össze ismét a nacionalisták bármelyik pártjával kormányozni, de a hatalomba kerülésért semmi sem lenne drága neki- ebben biztosak lehetünk. Azt hiszem, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy a következő hónapokban bármilyen magyar ügy kapcsán Fico verbálisan „meg akarja majd védeni” Szlovákiát a magyaroktól és kormányra kerülve nyíltan konfrontálódni fog hazánk politikai vezetésével. Fontos kihúzni a magyar belpolitikai kárörvendők méregfogát azzal a ténnyel, hogy Fico így tenne egy baloldali magyar kormánnyal szemben is, hát még egy Orbán Viktor vezette jobboldalival szemben! Mögötte fog állni egy stabil kormánytöbbség, egy lojális köztársasági elnök és a baloldali-nacionalista (érdekes párosítás ez is) populizmus ragadós máza, amivel minden szlovák miniszterelnökének szerepében fog tetszelegni.
Várhatóan egy újabb, szlovák-magyar politikai jégkorszak veszi majd kezdetét.
Török Tamás
politológus
