Demokrátor

Politika konzervatívan

Nesze semmi fogd meg jól EP módra

Címkék: európai parlament szavazás orbán ep baloldal határozat alaptörvény


Szavazott az Európai Parlament a magyar alaptörvényről, aminek módosítását követeli. Kérdés, hogy a világ legdrágább gittegylete vajon mit akar ezzel a határozattal bizonyítani.
EP

Az EP érdekes képződmény. Nemzeti szinten szavaznak a képviselőkről, akik átlépve a parlament kapuján valamely politikai frakcióhoz csatlakoznak. Lesznek így néppártiak, baloldaliak, zöldek, stb. Hogy pontosan mi a szerepe ennek az intézménynek, az persze ugyanúgy képlékeny, mint az unió egésze. A tény az, hogy a fontos kérdések az Európai Tanácsában dőlnek el, amelyet ugye az európai vezetők alkotnak. Az pedig, hogy alkotmányokról szavazzon, a vicc kategóriába tartozik, hiszen uniós jogszabályokat is csak az Európai Unió Tanácsával együtt döntve alkothat.

Ahhoz ugyanis, hogy erről dönthessen, léteznie kellene valamilyen egységes európai gyakorlatnak, az alkotmányok milyenségéről. Ilyen pedig nincs. Kezdődik ott a dolog, hogy Nagy-Britannia nem is rendelkezik írott alkotmánnyal. A jogszabályai között pedig bőven akadnak középkori kövületek. Ha létezne egy egységes normarendszer, azon semmiképpen nem mennének át, ezt leszögezhetjük. Az meg elég furcsán hangzana, ha mondjuk az EP kötelezné a briteket, hogy ugyan már, írják le az alkotmányukat, mert a derék baloldali-zöld frakció nem tudja megítélni, elég demokratikusak-e. Lehetne még példákat hozni, de felesleges, elég annyit megállapítani, hogy az európai alkotmányok sokfélék, ezért csak korlátozottan összevethetőek. Nem marad hát más, mint az egyes rendelkezések vizsgálata, amelyeket az alkotmány rögzít, és a napi joggyakorlat megítélése. Ez azonban nem az EP feladata. Az egész eljárás, ennek fényében szereptévesztésnek tűnik.

Azonban ennek ellenére érdemes megvizsgálni, melyek lehetnek azok a problémás kérdések az új alaptörvényben, amelyek olyan súlyúak, hogy később problémát okozhatnak. Láthatóan három pont körül dúl a vita a legnagyobb hőfokon, sok kisebb kifogás mellett:
Egyneműek házassága (pontosabban, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat helyett ezt az intézményt ők is igénybe vehessék), Adósságplafon, Tényleges életfogytiglan. Mindhárom kérdés vitatott, azonban egyet leszögezhetünk velük kapcsolatban, a magyar lakosság elsöprő többsége támogatja. Az már csak extra adalék, hogy az európai alkotmányok korántsem egységesen rendezik ezeket a kérdéseket.

Az adósságplafon Lengyelországban szintén létezik, eljárás nem volt ezzel kapcsolatban, szóval a mi esetünkben sem vitatható, vajon nekünk lehet-e azt, amit a lengyeleknek. Ennek a kérdésnek a kibontása azonban érdekesebb lehet, mert ugye a Velencei Bizottság azt kifogásolta, hogy kétharmados törvényekkel gazdasági, kulturális, vallási kérdéseket nem javasolt bebetonozni. Általában ez valóban nem jellemző, de vajon joga van-e felülbírálni ezt az önvédelmi rendelkezést bárkinek? Keserű tapasztalat, hogy lehet olyan kormánya egy országnak, amely néhány szavazatért elvesztegeti a jövőt. Ez a választási kampány alatt is előkerült. Ha valamire felhatalmazása van a Fidesznek, arra biztosan, hogy az előbb említett szabályokat korlátozza, hiszen éppen ennek köszönheti oroszlánrészben a kétharmadát. Kérdés persze, hogy mennyire lesznek szélesek ezek a korlátozó szabályok a sarkalatos törvényekben, de ez nem ide tartozik.

Egyneműek házasságának elvetése. (Ha létezik valamiben társadalmi konszenzus, ez a kérdés minimum a top ötben van.) A hazai támogatottság, tehát vitán felüli (egyes felmérések szerint 90% feletti támogatást élvez a Fidesz által elfogadott passzus), azonban nem nagyon van ez másképpen, ha az európai joggyakorlatot nézzük. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis kimondta, a melegházasság nem egyetemes jog. Egyik ország sem kötelezhető ennek engedélyezésére. Azt hiszem ez egyértelmű. Ha nem kötelezhető senki ennek a bevezetésére, akkor annak a deklarálása, hogy mi nem vezetjük be, akár alkotmányos szinten, belügy.

Végül, de nem utolsósorban a tényleges életfogytiglan kérdése. Ez egy igen nehéz kérdés. Kriminológusok szerint ez a szabályozás embertelen, nem eurokonform. Azonban ne feledjük, ez egy köztes megoldás, hiszen a lakosság halálbüntetés párti. Itt a politika egy átmeneti, „még belefér” megoldást talált. Azonban ez a megoldás is szembe megy az európai gyakorlattal. Nem túlzás, hogy ez a legtámadhatóbb szakasz az alaptörvényben.

Összegezve az eddig leírtakat. A sok lehetséges vádpont közül a tényleges életfogytiglan támadható, a másik két kérdés támadása inkább politikai blöff. Általánosságban az is nyilvánvaló, ha egy országot kényszeríteni akarnak alkotmánya módosítására, - tehát egy szuverén ország törvényhozását, - az veszélyes precedens lenne. Teljesen egyértelmű, hogy innentől az EP, mint valami szuper parlament korlátozhatná a tagállamok törvényhozását. Hiszen ha egy alkotmányt sikerül megtorpedózni, amit ráadásul egy kétharmados legitim törvényhozás alkotott, akkor innen már nyitott az út bármilyen beavatkozásra. Ez valójában senkinek nem érdeke ma Európában. Ahogy a mai szavazás végén ott szerepelt a mondat, hogy Magyarország részéről ez a szavazás nem igényel semmilyen intézkedést, úgy elmondhatjuk, az Európai Tanácsában szinte kizárt, hogy elmarasztalják Magyarországot, netán jogszabályváltozást kényszerítsenek ki. Az egyetlen lehetséges intézmény, amely vizsgálódhat, az az Európai Unió Bírósága, azonban ezt sem érdemes túldimenzionálni, hiszen az eljárás évekig eltarthat, és nem garantált a siker. Tehát jól hangzik a mai meglehetősen pártos határozat, azonban a hazai baloldal számára nyújtott propaganda segítségen kívül, más értelme nem nagyon volt.

Mári László
politológus


0 Reblog!
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Támogass minket

Lájkold az oldalunkat

Naptár

Utoljára kommentelt bejegyzések

Kedvencek

Demokrátor Demokrátor
Politika konzervatívan

Címke felhő

EU, Fidesz, kormány, válság, Orbán, Matolcsy, IMF, MSZP, szélsőjobb, görögország, LMP, tüntetés, USA, Magyarország, ellenzék, baloldal, Orbán Viktor, Fukuyama, Merkel, Sarkozy, Németország, Izrael, devizahitel, Jobbik, Irán, szabadságpárt, Európai Parlament, balodal, hollandia, konfliktus, államcsőd, Hormuzi-szoros, gert wilders, embargó, olajár, 2012, Zsiga Marcell, IMF-tárgyalások, Barroso, Nagy-Britannia, Parlament, blokád, obstrukció, határozat, 47 ezer forint, segély, mentőöv, demokrácia, botrány, dilemma, plágium, Schmitt Pál, választási kampány, EP, Európai Néppárt, együttműködés, kongresszus, liberálisok, szocialisták, gorilla ügy, Kovács Zoltán, szakértői kormány, választás, nyugati sajtó, Szlovákia, külpolitika, neelie kroes, blog, hanyatlás, liberális demokrácia, középosztály, hitel, leminősítés, fidesz, kompromisszum, radikalis_jobboldal, bankok, Győzelem, bank, adós, Palesztina, függetlenség, Tayyip Erdogan, Wikileaks Orbán Fidesz, adósság, Kadhafi, Törzsek, tömeggyilkosság, Vona, Norvégia, szlovákia herman van rompuy sulík görög mentőcsomag cohn bendit, európai parlament szavazás orbán ep baloldal határozat alaptörvény, büntetőjogi felelősség, államadósság, Szövetségesek, Líbia, összeomlás, London, ENSZ, osztogatás, moodys, szilvásy letartóztatás nemzetbiztonság államellenes bűncselekmény, tengely, Franciaország, népszavazás, válságkezelés, német, Olaszország, Berlusconi, Mario Monti, francia, pártszakadás, új párt, politikusok, fico, bakárok, világforradalom, szocializmus, radicova, orbán, Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció, magyar, szlovák, merkozy paktum

Olvasóim

demokrator

Hirdetés