Demokrátor

Március 10-én időközi országgyűlési választásokat tartanak Szlovákiában, tehát nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy célegyenesbe fordult északi szomszédunknál a választási kampány. Mivel megközelítőleg félmillió magyar nemzetiségű állampolgár él az országban, ezért érdekes lehet elemezni a választások legvalószínűbb kimenetelét.

 Ahogy arra már korábban, egy hónappal ezelőtti bejegyzésemben kitértem, a baloldali Irány (Smer-SD) párt, élén Robert Fico egykori miniszterelnökkel toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat, győzelme megkérdőjelezhetetlennek tűnik. Győzelmét olyan botlás sem fenyegeti, mint 2010-ben, amikor is megnyerte a választásokat, de több, kisebb jobbközép párt közösen alakított kormányt ellenében, hiszen pontosan az a koalíció esett darabjaira tavaly év végén. Tehát a széles jobbközép politikai koalíciónak nincs terepe jelenleg Szlovákiában. Ez némileg kedvező lehet, hiszen Fico nyugodtan tud tervezni a jövőre nézve. Szlovák politológusok között népszerű vélemény, hogy Fico koalícióra lép a kereszténydemokratákkal (KDH), esetleg a vegyes Híd-Most párttal (Bugár Béla vezetésével ismét magyarok lehetnének a kormányban, még ha csak „díszből” is), vagy jobb híjján a Slota-féle nemzetiekkel (már ha ők bejutnak az országgyűlésbe, de a velük való koalíció szinte kizárt). Miért lenne erre szüksége?

Elsőként ne felejtsük el megemlíteni a szlovák választási rendszert, amely egy választási kerületnek ismeri el az egész országot, és listás, de preferenciális szavazást biztosít, amely arányosságával a többpárti koalícióknak kedvez alapban. Emiatt az ország demokratikus hagyományaiban ismeretlen az egypárti kormányzás. Másik fontos érv az lenne, hogy Fico ezúttal lemoshassa azt az európai vádat, hogy szélsőséges politikus, kokettál a szélsőjobbal, mint ahogy történt közös kormányzása alatt 2006-2010 között a nacionalista SNS-el egy kormányban. Populista politikusként biztosan el akarja kerülni azt a szégyent, mint volt 2006-ban, amikor az európai szocialisták felfüggesztették a párt tagságát is egy időre. Jobboldali politológusok szerint a közös kormányzással már előre felkészült arra, hogy a kormányzás okozta csalódottságot elkenje többpárti koalíciós társain, hiszen nem szeretne egyedül bűnbak lenni egy nehéz gazdasági környezetben, ha a nehézségek folytatódnak és kemény, megszorító lépéseket kell majd hoznia. Az igazság valahol ezen találgatások között keresendő véleményem szerint.

Nézzünk valami konkrétabbat, találgatások helyett:

 A két magyar orientációjú párt közül jelenleg a Híd-Most bejutása tűnik egyértelműnek, a Magyar Koalíció Pártja a bejutási küszöb alatt van, bejutása az országgyűlésbe kétséges. A Polis szlovák közvéleménykutató szerint a legutolsó, februári közvéleménykutatási adatok szerint a Híd-Most 6 %-on áll, addig az MKP mindössze 2,4 %-ot kapna a választásokon, 5 %-os bejutási küszöb mellett. Ami jó hír nekünk, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő nemzeti párt (SNS) 4,2%-on áll, a nemzetiektől kizárt, új pártot alakító Anna Belousová Nemzet és Igazságosság (NAS) pártja éppen 0,9 %-ával annyit vinne el Slotáéktól, amennyi a bejutásukhoz éppen szükséges lenne. Érdekes megjegyezni, hogy az egykori kormányzó jobbközép párt, az SDKU (ők adták miniszterelnöknek Dzurindát és Radicovát is) a korrupciós botránnyal majdnem leaprították magukat a bejutási küszöb alá, jelenleg 6,1 %-on állnak (egyes közvéleménykutatóknál pár hete 5% alá zuhantak), míg számos új formáció biztos bejutónak számít (az „Olano” és a „99%” pártok).

 Elgondolkodtató lehet számunkra a szlovák pártrendszer flexibilitása, viszonyítva a magyarhoz képest. A magyar és szlovák politikai rendszer közötti jelentős eltérés, hogy míg nálunk 2010-ben az országgyűlésbe kerülő új pártok 16,33 %-ot tudtak együtt gyűjteni az összes szavazat közül, addig a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a szlovák parlamentbe bejutó új formációk 15,8%-ot hoznának, ami szinte azonos arány, de ha a szlovák eredménybe beszámítjuk a 2010-ben bejutott és most 5% fölötti népszerűségi mutatókkal rendelkező pártokat, akkor ez a szlovákoknál 27,7%-ot eredményezne az új pártok javára. Míg nálunk két párt (Jobbik-LMP) eredménye volt új alakulatként az országgyűlésbe jutás, ez a szlovákoknál négy pártot (Olano-99%-Most/Híd-Sas) jelenthet összesen.

 A választásokat követő talán legnagyobb kérdés, hogy a leendő miniszterelnök, Robert Fico milyen irányba indul el politikusi pályáján, megmarad-e baloldali-populista-nacionalista vezetőnek vagy profilt váltva középre pozicionálja magát és lead-e valamit nacionalista politikájából. Hamarosan meglátjuk.

Török Tamás
politológus

„A tapasztalatom ugyanakkor, hogy a segélynél minden megoldás jobb. A segélynél a közmunka, a közmunka plusz képzés még jobb, ha ez kombinálva van, legalább a betanított munkára való felkészítés segíthet. Az a tapasztalatom, hogy ennél talán még erősebb, ha komplex, több eszközrendszert használó programokat egyidejűleg csinálunk; például a cigánytelep felszámolása a mi fejünkben nem buldózert jelent, hanem egészen mást jelent. Olyan pénzügyi és személyes jelenlétet, ami átformálja az életét a közösségnek, és új belső igényeket kelt ehhez, új érdekeltséget, lehetőségeket is teremt. Ezek nagyon bonyolult kérdések, de a kiindulópontjának azt látom, hogy a többségi társadalomnak tisztában kell lennie avval, hogy itt egyszerűen ilyen kár-haszon elven nem gondolkodhat. Nem gondolkodhat úgy, hogy ha itt ennyit befektettem, akkor ennyit most ki akarok venni. Ennek a dolognak az a megoldása más országok példáján, hogy sokkal többet kell ahhoz befektetni, hogy aztán a végén ez majd valamikor valamilyen távlatban egyenlegbe hozható legyen. Aki ezt rövid távon akarja egyenlegbe rendezni, az téved, az nem fog tudni megoldást találni.”

Ezek a szavak 2006-ban hangzottak el Kiss Péter miniszteri meghallgatásán.

(http://www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/EMB/0606061.htm)

2006-ban alakult meg a második Gyurcsány kormány. Ezután félévvel az öregségi nyugdíj legkisebb összege 26.830 forint lett. (224/2006.(XI. 20.) Korm. rend. 7. §). Ez ma 28 500 forint. Ez az a bizonyos 28 ezer forint kerekítve, amely közbeszéd tárgyává lett. Pontosabban az e helyett adható 47 ezer forint képezi tüzes viták kiindulópontját.

A Start program keretén belül az Út a munkához alprogram célja a a munkára képes, ugyanakkor tartósan munkanélküli személyek munkához segítése. A Rendelkezésre állási támogatás (http://www.startprogram.hu/index.php?p=linkek&l=1) helyett lehetne munkavégzés utáni keresetet kapni. A tartós munkanélküliségben élők, valamint azok, akiknek a felmenői is az állami segélyezési rendszer épp aktuális csurranásai-cseppenéseiből éltek, nagyon nehéz helyzetben vannak. A rövid munkanélküliségi periódus elviselése is embert próbáló időszak, de még a munkahellyel rendelkezők között is sokan élik át azt a bizonytalanságot, hogy a válságnak nevezett elhúzódó negatív előjelű gazdasági folyamat során vajon lesz-e létszámleépítés, és ha igen, ki kerül ki a munkavállalók táborából. Azok az emberek, akik már régóta munkanélküliek, illetve nem rendelkeznek aktív munkavállalói mintával, egy teljesen másféle életet alakítottak ki a társadalomban a mindennapi fenntartásra. Ennek a részletezésébe nem megyek bele, sok szociológiai tanulmány született, akit érdekel, bőségesen talál forrást. Ami az össztársadalmat illeti, az az, hogy nagyon kevés dolgozó ember tart el sok inaktívat, köztük azokat is, akik egyébként munkaképesek. Szinte hallom ilyenkor, hogy magas a munkanélküliség, ugyan hova menjenek el ezek az emberek dolgozni. Gazdasági recesszió időszakában az állam szerepe megnő a foglalkoztatásban. A közmunkát pont erre találták ki, egyfelől visszavezeti a munkaképes egyént a munka világába, másfelől az olyan fontos, ám régóta el nem végzett feladatok teljesítése valósulhat meg, mint például a gátépítés (ugye senki sem szeretné, ha ismét elöntené a házát a víz?). A munkapiacon a tartósan munkanélküli embernek nincs esélye. Tegyük fel, hogy elmegy egy állásinterjúra. Ott még azok is izgulnak, akik nem kényszerülnek állást változtatni, hanem kíváncsiságból keresnek valami mást, hát még az, aki időtlen idők óta nem volt a munkapiacon szereplő? Rögtön kudarcélmény éri. Nem azt mondom, hogy a gátépítés a munkák netovábbja mindenki számára, csak legyünk reálisak. Ha az embereket megtanítjuk arra, hogy be kell érni munkakezdésre és ott is kell maradni munkaidő végéig, akkor már nagyot léptünk előre. Ezen megállapításomban semmi lenézés nincs, ezt hangsúlyozom. Egyszerűen találkoztam sok munkanélkülivel, akik más bioritmus szerint élnek, mint a dolgozók. A munka világába visszavezetendő emberek számára természetesen nem kell itt becsukni a kapukat, hanem civil szervezetek segítségével indulhatnak képzések is. Erre a civilek találnak forrást, saját tapasztalatból tudom, hogy működik.

A támadások Matolcsy és a 47 ezer forint ellen olyanoktól jönnek, akik jóval több, mint 47 ezer forintot keresnek. Megértem azt is, hogy sokan hiába dolgoznak, alig van megtakarításuk. Viszont az ő adójuk is részben a segélyezésre fordítódik. Legyen olyan kormányzati program, hogy fogadj örökbe egy munkanélkülit? Nem gondolom, hogy ez az út. Viszont kifejezetten hiányolom az értelmes megoldásokat a döntést vitatók részéről.

Balla Ágnes  
nemzetközi kapcsolatok szakértő

Az Európai Parlament hosszú hetek blőd vádaskodása után elítélte Magyarországot, aminek uniós vizsgálatok sora lesz a végeredménye. Bár a magyar szocialisták igyekeznek úgy beállítani a történteket, mintha itt egy jogos procedúra végére értünk volna, aminek a következményét csak a kormány, sőt még az is csak korlátozottan viseli, és az egyszerű emberek számára ez majd nem jelent semmilyen hátrányt, kétséges, hogy ez az állítás megáll-e. A kormány „eső után köpönyeg” kommunikációját már magam is ostoroztam, mint ennek a történetnek egyik lényegi elemét, azonban most érdemes a másik oldalt górcső alá venni. Mi értelme ennek az egésznek?

A balliberális oldal 2010-es katasztrófája azt eredményezte, hogy ma Magyarországon a baloldali nézetek, gondolatok marginális szinten jelennek meg a közvélemény előtt, amit külföldi propagandával igyekeznek ellensúlyozni. Jórészt egyébként is fóbiákkal átszőtt, irreális gondolatok ezek, amelyek nem nyerik el még az egyébként elégedetlenek szimpátiáját sem, de úgy vélik, ha egy külföldi mondja, akkor mégis célba érhetnek. Lehet masírozni munkát-kenyeret táblákkal, azonban kissé visszatetsző ez azoktól, akik végigasszisztálták az ország hitelekbe fullasztását. A választópolgár pedig egyelőre nem felejt. Az MSZP, és vele a magyar baloldal folyamatos osztódása, amely egyébként természetes folyamat, semmi jót nem ígér a következő választásra sem. Ellentétben azzal, amit az MSZP állít, ez nem csak az új választási rendszer, hanem az előző szerint is így van. Mivel itthon úgy fest a baloldal képtelen megfelelő erőt felvonultatni, hogy elképzeléseit megvalósítsa, a baloldal pártjai külföldön kerestek és keresnek támaszt. Ez önmagában még nem lenne probléma, hiszen a 2006-os rendőrattak után ezt tette a Fidesz is. Azonban a mód, ahogy ezt teszik, rendkívül problémás. Ugyanis nem tényeken, számon kérhető szabályrendszeren nyugszik, hanem a legaljasabb hazugságok, hamis vádak során. Ezek között néha feltűnik egy-két megalapozottnak tűnő állítás is, azonban az EP vitáit figyelemmel kísérő átlag magyar megdöbbenve konstatálhatja, hogy az az ország, amiről a magyar szocialisták és elvtársaik beszélnek, sokkal inkább emlékeztet egy közép-ázsiai szovjet utódállamra, mint amelyben egyébként élnek. Ettől a pillanattól, ez az egész színjáték úgy fest, mint egy megkomponált politikai hadjárat. Merthogy az is. Internacionalista segítség. A lóláb éppen ott lóg ki, hogy ez az EP, egyébként karba tett kézzel nézi a szlovákiai nyelvi apartheidet vagy Sarkozy roma toloncolását. Egy-két nyilatkozat erejéig méltóztatnak felháborodni, ami után a francia elnök visszazavarja őket a sarokba, mondván, ez nem az ő dolguk. A szlovákok meg köszönik, jól vannak, és nagy ívben tesznek a Velencei Bizottságra, meg a többi európai plénumra. Majd bocsánatot kérnek tíz év múlva, de addig is folytatják, amit elkezdtek. Magyarország azonban más tészta. Itt nem elég a szabályok betartása, most már azok „szellemével” is meg kell küzdenünk.

Így az az érzése minden gondolkodó embernek, hogy bármennyit is hibázik a magyar kormány, olyan ostoba vádakat felhozni; minthogy Magyarországon megfigyelik a kisebbségeket, diktatúra van, vagy netán elüldözik a másként gondolkodókat, megszűnik a szabad választás, nem működik független kritikus média, csak úgy lehet, ha valakinek nyilvánvalóan sanda politikai célja van. A szocialista EP képviselők és Bokros Lajos, aki olybá tűnik, saját magát képviseli, azzal, hogy nyilvánvaló hazugságok szajkózásához asszisztáltak, ezt a vélelmet támasztják alá, még akkor is, ha jó szándékkal teszik ezt. Súlyos politikai hiba. Számos ügyben léphettek volna fel megfelelő jogalappal, ha a hazugságokat maguk is cáfolják. Azonban ezt elmulasztották, mi több maguk is megtoldották, ahol lehet. Ennek a következményei legalább olyan súlyosak lesznek, mint 2006 gumilövedékeié. Mostantól gyakorlatilag kizárták azt, hogy nemzeti érzéssel bíró szavazópolgárokat meg tudjanak szólítani. Vagy legalábbis nagyon nehéz lesz. (Érdekes párhuzam fedezhető fel a 1925-ös frankhamisítási üggyel, amelyről szintén azt hitte az akkori ellenzék, hogy külföld segítségével teret nyerhet, ehelyett éppen az ellenkezője történt.) Maradnak a nosztalgiázó baloldali nyugdíjasok, akikkel viszont csak a csendes elmúlás lehet a párt célja, potens politizálás semmiképpen. Ez lehet az egyik következménye az elfogadott nyilatkozatnak. A másik, ennél sajnálatosabb következményt mindannyian érezni fogjuk. Afféle pária, jobb esetben lázadó országgá válunk, amelyik legfeljebb a szőnyeg széléről szólhat bele az európai ügyekbe. Vélhetően egészen addig, amíg jelen erőviszonyok mellett működik az EP. Kéréseink nem fognak nyitott fülekre találni. Magyarul ott tartanak be majd az európai bürokraták, ahol tudnak. Kicsit hasonlít a helyzet a huszadik századi meghurcoltatásainkhoz. Az igazság velünk van, de ki a fenét érdekel majd, mi az? És ezt mindenki érezni fogja. Nem csak a határon túli magyarok, hanem mi itthon is. Ez bizony forintosítható, vagy stílszerűen „eurósítható”, akármit is mond Tabajdi Csaba.

A konklúzió az, hogy az a buta társasjáték, amit a magyar politika most már magyar „világháborúként” űz, azaz tartsunk be egymásnak minden szinten, a föld bármely pontján, kezd a végkifejlet felé közeledni. A kicsinyesség és a pürrhoszi győzelmek, amelyeket a politikai erők egymás felett aratnak, lassan tízmillió áldozatot követelnek. A kormány talán felismerte, ennek az egész kutyakomédiának véget kellene vetni, ez pedig csak úgy történhet meg, ha az erős (kormány) gesztusokat tesz, a gyenge (ellenzék) végre felismeri, hogy ez a hecckampány, már az ő bőrére is megy. Végre előállnak valamilyen értelmes stratégiával, ami számukra és nem utolsó sorban számunkra előnyös megállapodásokat eredményezhet, kivonva az országot a tűzvonalból. Ezeket a megállapodásokat pedig itthon kell megkötni. Ha a dolgok így mennek tovább, az biztos, hogy nyertesek nem lesznek, csak vesztesek. Mi mindannyian.

Mári László
politológus

A tavalyi holland előrehozott országgyűlési választásokat követően egy meglehetősen ingatag kormány tudott csak megalakulni a mélyföld országában, ahol is a jobboldali liberális és konzervatív kisebbségi kormányt kívülről támogatja a radikális jobboldali Szabadságpárt. A szalonképtelen Szabadságpártot csaknem másfél millió szavazó támogatta, akik így a harmadik legerősebb parlamenti képviselettel tudták zárni a voksolást (egyben képviselőik számát 9-ről 24-re tornázták fel a 150 fős törvényhozásban).

Maga Gert Wilders és Szabadságpártja megérne egy külön bejegyzést, hiszen a radikális jobboldali párt szélsőségesen bevándorlás- és iszlámellenes, elkötelezett Izrael-barát politikát folytat. Szalonképtelen megnyilvánulásaival számos ellenfelet (és hívet) szerzett már Hollandiában. Egyik elhíresült kinyilatkoztatása szerint a Korán egy fasiszta könyv, amely miatt eljárás alá is vonták. Azonban, ahogy Közép-Európában, így Nyugat-Európában sem annyira finnyásak a politikai pártok egy vállalhatatlan vezető és pártja ellen, ha a hatalom megszerzéséről és megtartásáról van szó (régiónkban Robert Fico legutóbbi kormányára gondolok, akit a szélsőségesen kisebbségellenes Ján Slota vezette Nemzeti Párt támogatott 2006-tól négy éven át). A holland jobbközép-liberális kormány külső, Wilders Szabadságpártjának támogatása ellen nem emeltek kifogást az unióban. Bármilyen meglepő is, országuk területi kiterjesztéséről nem csak régiónkban álmodnak parlamenti képviselők, hanem a hollandok egy csoportja is (a Szabadságpárt) álmodik Nagy-Hollandiáról, amelybe beletartozna Belgium nagy része, de kisebb területi egységek Francia- és Németországból is, etnikai alapon persze. Maga Wilders szólította fel 2009-ben Balkenende miniszterelnököt arra, hogy aktívan támogassa Nagy-Hollandia létrejöttét. Azonban bármilyen meghökkentő, Hollandiában nem retteg a kisebbség, nem fasizálódik az ország és nem Hollandia lett az „Unió első fasiszta állama” (Ahogy az Amerikai Népszava szerzői szerint „természetesen” a mai Magyarországra ez igaz).

Játsszunk el a gondolattal, mi történne akkor, ha a jobbközép magyar kormány a radikális Jobbik támogatására szorulna (tegyük hozzá, hogy a holland szélsőjobb radikálisabb, mint a magyar) és a magyar radikálisok Magyarország területi kiterjesztésének támogatására szólítanák fel a miniszterelnököt. Kő kövön nem maradna, ebben biztosak lehetünk, talán ellenünk szankciókat is léptetnének életbe, talán gazdasági embargóra, de szélsőséges esetben uniós tagságunk felfüggesztésére is sor kerülhetne. Azonban ne legyünk cinikusak vagy ne ragadjon el a hév bennünket alaptalanul, egyelőre ellenünk sem foganatosítottak semmilyen szankciót.

Szerencsére az amúgy holland Nellie Kroes (az EU digitális és médiaügyekkel foglalkozó biztosa) kijelentette csütörtökön vitájában Navracsiccsal szemben, hogy az EU minden tagállammal szemben egyenlő mércével mér (persze, ezt látjuk a fenti példában is), és amúgy is egy névtelen ismerőse szerint a rendőrség megfigyeli a kisebbségeket és sokan akarják elhagyni az országot (nyilván a rettegés miatt). Mi több, a holland De Telegraph újság szerint, „a vitatott új alkotmányával Magyarország gyakorlatilag elhagyta az Európai Unió demokratikus rendjét". Amióta "Orbán (Viktor) jobboldali nacionalista (!) pártja kétharmados többséget szerzett, olyannyira radikális és messzemenő intézkedéseket foganatosított, hogy Magyarország kizárását az EU-ból - a szerző szerint - többé már nem kellene elképzelhetetlennek tartani". Szóval egyenlő mércével mérnek minden tagállamot a liberális és demokrata holland bürokraták?

Még egy kis adalék, a holland tárgyilagosságot alátámasztandó. A héten egy új weblapot nyitott a holland kormányt kívülről támogató Szabadságpárt, amelyben lehet panaszkodni a Hollandiába bevándorolt kelet-közép-európai vendégmunkásokra, akik olyan problémáknak az okozói (a toleráns és híresen liberális hollandok szerint), mint a prostitúció, a bűnözés, alkoholizmus és drogfogyasztás. A honlapon nyíltan lehet jelentgetni a zavaró elemeket, akik mellesleg szennyezést, zajt és munkaerő-piaci problémákat generáltak Hollandiában. A párt a jelentéseket (amelyek egyes újsághírek szerint egy hét alatt elérték a 14 ezret) majd a szociális és munkaügyi minisztériumnak fogja továbbítani. A dolgot súlyosbítja, hogy a honlapon kelet-közép európaiak által elkövetett bűncselekményeket leíró korábbi újságcikkek váltják egymást, megágyazva egyben a feljelentéseknek. Érdekes módon a gyengécske politikai elhatárolódásokat nem övezi akkora ellenállás a rasszista politikai akció ellen, mint amekkorára a magyar alkotmány bevezetése sarkallta az EU-s képviselőket, sőt Henk Kamp, a holland szociális ügyek minisztere szerint is “ egy jól ismert tény, hogy a nagyvárosok bizonyos kerületeiben is gondot okoz a kelet-európaiakhoz kötődő túlzsúfoltság, a bűnözés” és nem volt hajlandó elhatárolódni a kezdeményezéstől, hiszen annak bírálata a “politikai pártok feladata”.

Még szerencse, hogy a kontinens szerencsésebb felének politikai vezetése azonos mércével mér minden ügyben, minden országot és egy demokratikus ország stílszerűen szociális minisztere általánosít és együttműködik egy gyűlöletkeltő párt ötletével, akik amúgy kormányának támogatói is. Akkor hogy is van ez, melyik ország fasizálódik? Miért nem hallani arról, hogy Hollandiában rettegnek a kisebbségek? A kérdésről biztos pontos választ tudna adni pár magyar hivatásos rettegő-jelentgető, közéleti személyiség, sőt körbe is tudnának nézni egy kicsit, hiszen Brüsszeltől nincs annyira messze Hollandia.

Török Tamás
politológus

Francis Fukuyama elismert amerikai mainstream ideológus, történész. Amit leír, annak súlya van, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy az valójában „Amerika hangja”. Itt-ott hibás információkra támaszkodó első írására reagáló államtitkári válaszra nem volt rest reflektálni, elismerve a hibáit, azonban nem túl hízelgő módon megerősítve írásának lényegi elemeit.

Nem tudom, hogy a kormány pontosan mit vár ezektől a reagáló levelektől, azonban nyugodtan leszögezhetjük, az nem fog teljesülni. Egyrészt azért, mert amerikai szemmel Kovács Zoltán egy hivatalnok, aki köteles megvédeni a kormányát, azaz csekély hitele van annak, amit leír. Ha előveszünk egy illetékest, mondjuk az iráni kormányból, az is meglepően koherens érveléssel fogja védeni kormányának intézkedéseit, azonban azt nem gondolhatja senki, hogy ettől Washingtonban meghatódnak. Fukuyama bármennyire is az amerikai demokrácia-export hivatásos ideológusa, ettől még nem lesz kormányhivatalnok. Így eleve nyert pozícióból indul, ha egy ilyen vitába belemegy. Ez kiderült a mostani válaszából is. Ráadásul a fő gondolatát tekintve, igaza is van. Nagyon nehéz jónak látni a magyar politikai kultúrát, amelynek a lényege nem a problémák megoldása, hanem egymás legyőzése bármi áron. Ennek a kultúrának a része az az intézkedés halmaz, meglátása szerint, amit a kormány az elmúlt másfél évben véghez vitt. De legalábbis erősítette ezt a nyugati szemmel nézve rossz gyakorlatot. Persze erre adható az a magyarázat, hogy rendkívüli helyzetben nem volt értelme a sok demokratikus pepecselésnek, amely csak oda vezetett volna, hogy nem történik semmi, mint az elmúlt 20 évben általában. Az is jó érvnek tűnik, ha azt mondja a kormány, hogy „buldózere a KRESZ szabályait” betartotta. Azonban ezek csak nekünk, csak innen tűnnek jó érvnek. Mi tudjuk, hogy nagy volt a baj (még mindig az), és lépni kellett. Azonban a tengeren túl ez nem ilyen egyértelmű. Egyrészt, mert mások is bajban vannak, mégsem gondolták újra az államuk teljes demokratikus struktúráját, mi több, most sokkal inkább gazdasági kérdésekkel foglalatoskodnak, és kevésbé jogászkodnak.

Fukuyama nem tudatlan, ezért célszerű nem annak nézni. Tisztában van a különböző politikai rendszerek működésével, annak sajátosságaival. Kiváló könyvet írt a „Bizalom”-ról, valamit az „Államépítés”-ről, amelyekben világosan megfogalmazza azokat a kihívásokat, amelyek a demokratikus, vagy azzá válni akaró társadalmak előtt tornyosulnak. Ezért az olyan fordulatok, amelyben a kommunikációs államtitkár arra utal, hogy demokráciában a szavazatok döntenek, nem a választási rendszer sajátosságai, tisztán propagandának tűnnek, és azok is. Fukuyama minden hibája ellenére, egy gondolatsort vitt végig, amelyet nem nyilvánvaló sületlenségekkel illik megválaszolni. Mert bizony a választási rendszer nem csak a pártrendszert, de magát a demokratikus rendszer egészét is jelentősen alakíthatja. Elég itt csak a bejutási küszöböt megemlíteni, ami alapjaiban változtatja meg a pártok viselkedését, és sok minden mást. Minden demokrácia egy kényes egyensúly mentén működik, azok között a körülmények, sajátosságok között, amelyek között kialakult. Az angolszász rendszer egy sajátos fejlődési utat járt be, ahogy a magyar is. Komparatív vizsgálat azonban lehetséges, még ha nem is jelent minden ugyanazt nálunk, mint a nagy vízen túl. Tehát Fukuyama gondolatai igenis lehetnek relevánsak akár ránk nézve is.

Sajátos, és Fukuyama szemével nézve aggasztó lehet, ha ez az egyensúlyi rendszer úgy felborul, ahogy nálunk történt. Ez nem eleve rossz, nem is gondolja ezt senki, aki józanul mérlegeli a helyzetet. Nem is szükségszerű az sem, hogy ezt automatikusan antidemokratikus folyamatnak kell tekinteni. Nálunk ez nem is az, bárki, bármit mond. Vannak túlkapások, hibák, de szignifikánsan nincs ezekből több, mint egy „feles” kormány esetén. Azonban ha tetszik, ha nem, amint a belső fékek gyengülnek, akkor a demokratikus közösség elkezd figyelni. Miért? Mert mi körön belül vagyunk. Ez egyrészt jó, másrészt kötelességekkel jár. Első és legfontosabb kötelesség, a jó tájékoztatás. Vagy mondjuk úgy, kommunikáció, amely a döntéshozatali folyamat része, nem pedig utóvéd aktusa. Ahogy Scruton mondta, az Orbán-kormány legnagyobb hibája, hogy jó dolgokat csinál, de nem magyarázza meg. Ez pontosan így van. Meg kellene a dolgokat magyarázni, előre. Nem megalázkodni, magyarázkodni utólag. Ezzel elkerülhetőek lennének azok a propaganda és egyben izzadságszagú levelek, amelyek utólag inkább igazolják a szerző aggodalmait, mint csillapítanák a problémát. Pontosan azért, mert olyan módon teszik ezt, mint nem egy USA-val, a demokratikus közösséggel opponáló periférikus állam. Mondjuk úgy, ez a módszer nem okos. Az amerikai olvasó számára Magyarország periféria, abból is az ismeretlenebbik fele, hiába része a demokratikus közösségnek. Gondoljunk bele abba, ha egy Burundiról írt kritikus cikk jelenne meg Magyarországon egy ismert szerző tollából, és arra a Burundi kormány kommunikációs államtitkára válaszolna, mit gondolnák erről? Legjobb esetben is csak szánakozva mosolyognánk. Ők sem tesznek mást.

Nehéz a kormány kommunikációjáról bármit is mondani, mert egyszerűen kritikán aluli. Nem állítom, hogy ez Kovács Zoltán hibája lenne kizárólag. Inkább arra utal mindez, hogy a kormányzati működés zavaráról van szó, amelyet illene mihamarabb kijavítani. A kormány több csatornán keresztül hitet tett a konszolidáció és a lassítás mellett. Azonban ideje lenne, ehhez hozzákapcsolni az előzetes kommunikáció igényes megvalósítását. Az sem árt, ha a Fukuyamához hasonló véleményformáló tudományos „celebekkel” olyanok cserélnének eszmét (ha feltétlenül szükséges), akik képesek megérteni érvrendszerét, és abban az elméleti keretben érvelni, amit ő és olvasói megértenek, elfogadnak. Hiába jó fiú valaki, annak is kell látszani, és ennek megfelelően kell minden szót, minden cselekedetet mérlegre tenni és bemutatni. Ez sok csalódástól óvhatja meg a kormányt az elkövetkezendőkben.

Mári László
politológus