Megmozdulások szerveződtek a világ több pontján. Jellemzően ott a legforróbbak, ahol a legnagyobbak a problémák, azaz Európa déli perifériáján. A megmozdulások egyelőre valós politikai célok nélkül zajlanak. A bankárok és a politikusok vannak célkeresztben. Az egész úgy fest, mint egy utolsó figyelmeztetés, lázadás az elkerülhetetlen ellen.
A mi századunkra a nagy utópiák kifulladtak. Kevés az olyan józan gondolkodású ember, aki hisz az e világon elérhető egyenlőség eszméjében. Maximum a nyomor egyenlősíthető, amit a létező szocializmus kiválóan bizonyított. Egyetlen nyilvánvaló kívánság fedezhető fel Athéntól-Madridig, ne mi az egyszerű állampolgár fizessük meg a bankok, politikusok bénázásainak árát. Szép elképzelés, de nem megvalósítható. A nyugat, és ezen belül elsősorban Nyugat-Európa finanszírozói feltették a kezüket, és nem fizetnek tovább. Az európai állampapírok a jól vezetett ország kivételével a minősített bóvli kategóriájába süllyedtek. Már Kína is szerkezeti reformokat követel a pénzéért cserébe. A lyukas zsákba dobált pénz még olyan áron sem vonzó, hogy kínai árukkal van teli ezen országok piaca. Azaz, most már eljött a változtatás ideje. Ha úgy tetszik a forradalomé. Csak ennek a forradalomnak nem az utcán, hanem az agyakban, az európai családok és államok életformájában, működésében kell bekövetkeznie. Mi is az, amit meg kell tanulnia hamarosan minden európainak?
Takarékosság, mértékletesség, felelősség. Ez a három kifejezés takarja mindazt, amit el kellene sajátítani újra. Igen újra, mert valaha ezt mindenki észben tartotta. Kellett is, hiszen nem volt kéznél a jóléti állam, aki megmentette az egyént, ha rosszul csinált valamit. Az éhezésig lehetett zuhanni, ha valaki felelőtlen volt. Nemzedékek kellettek ahhoz, hogy egy család vagy ország felemelkedjen. Fegyelmezett munka, szerencse is szükségeltetett ehhez. Az európai jóléti állam filozófiája más. A szolidaritást helyezi előtérbe, és azt üzeni, a szerencsésebb sorsúak többet adóznak, hogy a szegényebbek kaphassanak egy esélyt a felemelkedésre. Cserébe társadalmi béke van és a gazdagabbak is nyugodtan élvezhetik megszerzett javaikat. A gazdagabb államok segítik a szegényebbeket, és ezzel kialakul a szép, békés, egysége Európa. Az elv szép, és egy jól vezetett államokkal működhetne is. Ha az állam tényleg a szegényeket, de iparkodókat segíti, ha az esély biztosítása nem fajul általános osztogatásba, utána pedig törvényszerűen fűnyíró elvű megszorításba. Azonban sem a politikusok, sem az őket finanszírozó pénzemberek, bankárok nem érdeklődtek az olyan elvek, értékek iránt, amelyek az osztogatást, a szociálpolitikát helyes mederben tarthatták volna. Feltételezték, hogy a piac mindent megold. Azonban a piac nem old meg semmit, ha nincs mögötte egy morális korlát. Görögország ennek a szemléletnek az „állatorvosi lova”. Hamis adatokat szolgáltatva sündörögtek be az eurozónába, költekeztek nyakló nélkül (ezt teszik most is), és váltak fizetésképtelenné. Ha normálisan működne az Unió, akkor Görögországot a hamis adatszolgáltatás napvilágra kerülésekor már ki is zárták volna a klubból. De nem csak Görögország, minden más állam is megszegte a pénzügyi szabályokat. A legnagyobbak nem is magyarázkodtak sokat. Bejelentették, hogy megszegik a szabályokat, mert kell. Pont. Vajon milyen szankciót lehet, mondjuk Franciaországgal szemben alkalmazni? Európa sorsa a francia-német tandemen áll vagy bukik, így aztán semmilyet. Pedig ha nincs olyan szabályrendszer, amit mindenkire transzparens módon lehet alkalmazni aki nem viselkedik felelős módon, akkor az Euró halottnak nyilvánítható. Európa kínkeservesen próbál szabályokat elfogadni, például hatos csomag, de az igazi harc hátra van még. Hiába a szép tervek, jó intézkedések, ha az egyes nemzetállamok képtelen úrrá lenni a saját belső problémáikon. A PIGS államok miniszterelnökei vajon miként fogadtatják majd el a saját népükkel azokat az elveket, amelyeket a jól gazdálkodó északi államokra szabtak? A lángoló római minisztérium épületre pillantva, vagy a naponta tüntető görögöket látva ez a feladat nem tűnik megoldhatónak. Az adott ország polgárainak változása nélkül ez nem is lehetséges. Először a társadalomnak kell úgymond rebootolni, a káros folyamatokat rosszul működő intézményeket leállítani. Azonban nagy kérdés, hogy ez mehet-e úgy, hogy Európa jól működő országai közben fizetnek, mint a katonatiszt. Ha segélyezett, nem teljesít, és mégis megmenekül a csődtől. Aligha. Félő, szükség van a negatív példára, hogy a többiek megértsék, lépniük kell. A szlovák SAS párt összegzése erről, hogy voltaképpen miért nem szavazták meg az „Eurósáncot” tökéletesen leírja ennek a helyzetnek az abszurditását. Azaz, hogy egy voltaképpen szegény állam, amelyben éppen harmad akkora juttatásokat kapnak a polgárok az államtól, nincs pazarló államigazgatás, az egyének takarékosan élnek, de kénytelen eladósodni, hogy megmentsen olyanokat, akik sokszorta jobban élnek. Miképpen nevezhető ez, igazságosnak? Tényleg a gazdag államok zárkóztatják fel a szegényeket? Vagy esetleg bank és kintlévőség kezelés zajlik a görögökön keresztül?
Az EU lassacskán rákényszerül arra, hogy sorsdöntő döntéseket meghozzon. Először is, aki nem a szabályok szerint játszik, attól meg kell szabadulnia. Ez világos kritériumrendszert, hiteles intézményeket igényel, amelyek világosan meghúzzák a határokat és korrekt eljárásokat folytatnak le. El kell dönteni végre, hogy az EU egy föderáció akar lenni, vagy marad konföderáció, de akkor a föderatív intézményeket fájó szívvel, de fel kell számolni, mert több bajt okoznak, mint hasznot. El kell dönteni, hol a szolidaritás határa. Ahogy az USA-ban, úgy Európában is tudomásul kell venni,, hogy egyes bankok akár csődbe is mehetnek, teszem azt a görög fizetésképtelenség miatt. Ezeket a csődöket tudomásul kell venni, és az egyes államoknak, az EU-nak a betétes polgárokat kell megmenteni, és azon kell munkálkodnia, hogy ezeket a pénzintézeteket ellenőrzött módon szanálja. Ugyanezt kell tennie a fizetésképtelen államokkal is. Adósságukat vagy tervszerűen szanálják együttműködve, vagy ha a megsegíteni szándékozott állam ilyen-olyan okból erre nem képes, akkor azt az euró-sáncon kívülre kell tennie. Ez egy nagyon fájdalmas folyamat lesz, amelynek a végén kialakulhat az új Unió, adott esetben más tagösszetételben, mint jelenleg. Azonban jelen pillanatban egy ellentétes forgatókönyv sem lehetetlen. Még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy ennek az átalakulásnak, először egyéni szinten kell megalapozódnia. Kizárólag felülről nem fog menni.
Mári László
politológus
