Demokrátor

A francia elnökválasztás eredménye alapjaiban rengeti meg a „Merkozy” névvel illetett európai válságkezelő politikát. Merkel ugyan határozottan kiállt a felelős költségvetési politika mellett, azonban már a német választók támogatását sem bírja feltétlenül. Hamarosan gyökeres változások következnek az európai politikában. Ez a változás azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül jó útra lép Európa, csupán azt, hogy az európai demokráciák képtelenek kezelni egy tartós megszorításokon alapuló konszolidációt.

Az Atlanti-óceán túlpartján a válságkezelés a kezdetek óta másképpen néz ki, mint Európában. A Fed önti a pénzt a gazdaságba, hogy mindenáron megakadályozza a tartós recessziót. Nem törődnek a következményekkel, az államadósság elszabadulásával. Nagyon valószínű, hogyha a mostani válságot sikerül is kordában tartani, a most elmaradt szerkezetátalakítás, a gazdasági rendszer hibáinak tartós kezelése oda vezet, hogy a következő válság sokkal nagyobb és kiterjedtebb lesz, mint a mostani. A „Merkozy-paktum” éppen ezt a rendszerhibát, az államok túlköltekezését, a felelőtlen hitelezést igyekezett kezelni. Egyre inkább úgy fest, sikertelenül. A megszorítások támogatói sorban buktak meg Hollandiától Görögországig. Merkel gyakorlatilag egyedül maradt. Az egykor oly karakán Olli Rehn és Christine Lagarde IMF vezér sem annyira elkötelezett a megszorítások mellett. A lazítás már korábban elkezdődött, hiszen Spanyolország esetében koránt sem volt akkora a szigor, mint ahogy az várható volt az előzmények alapján. Várhatóan Franciaország pálfordulása lesz az az utolsó momentum, aminek eredményeként Európában is beindul a pénzügyi lazítás politikája.

Vélhetően a friss pénz, a költségvetések kiszabadulása a nyomás alól minden országban megkönnyebbülést, és ideig-óráig fellendülést hoz majd. Azonban, ahogy az USA-ban is látszik, ez a fellendülés pontosan addig tart, amíg a pénzpumpa működik. Úgy fest, erről az útról nem lehet visszafordulni. Szemben az USA-val, azonban Európában egy másik problémát is kezelni kell. Európában nagyon nagyok a fejlettségbeli különbségek az egyes EU tagországok között. Az Európai Központi Bank és a centrum országok által levezényelt pénzügyi lazítás mit sem segít például Görögországon, ahol a gazdasági helyzet már-már kezelhetetlen, tekintettel arra, hogy mentőcsomag mögül éppen a görög politikai támogatás tűnt el. Görögországban már nem a hitel megléte okoz gondot, hanem a versenyképes gazdaság hiánya, ami miatt az ország folyamatosan újabb hitelekre szorul, ha a megszokott életszínvonalat fenn akarja tartani. Várhatóan a déli periféria legbetegebb gazdasága előbb-utóbb távozik az euro-zónából, hiszen ezeket a hiteleket senki nem akarja folyósítani abban a tudatban, hogy soha nem kapja vissza azt.

Francois Hollande költségvetési lazításával is ez a probléma. Franciaország alaposan érintett a Mediterráneum országait érintő válságban, hiszen nagy mennyiségű államkötvényt birtokol a válság által érintett országokból. Ráadásul Franciaország pénzügyei koránt sem megnyugtatóak. Ha ebben a helyzetben egy jelentős költségvetési lazítás jön, az azt jelentheti, hogy Hollande, afféle francia Medgyessy Péterként, pillanatnyi politikai okból, úgymond megindítja a lejtőn Franciaországot és egyben Európát is. Az is nagy kérdés, hogy egyéb források híján a gazdagok extra adóztatására, és hitelekre épülő jóléti fordulatot milyen áron lehet finanszírozni a pénzpiacokról? Egyáltalán lehet-e? A jómódú franciák amúgy is vagyonmenekítésbe fogtak, de mi lesz, ha ez a folyamat felgyorsul. Korántsem biztos, hogy az amúgy is gigantikus francia állam finanszírozása brutális adóemelések mellett is biztosítható.

Németország baráti támogatása is kétséges, ehhez a politikához. Addig biztosan, amíg Angela Merkelnek hívják a kancellárt Németországban. A két államfő találkozója sok mindenre választ ad a fentiek ismeretében. A legrosszabb forgatókönyv természetesen az, ha a két kormányfő a szokásos szóvirágok mellett nem tud megegyezni valamilyen elfogadható közös politikában, hiszen az EU a francia-német tengelyen alapszik, ha ez a kulcsfontosságú együttműködés megtörik, akkor az európai gazdasági válság új dimenziót kap. Ezzel egy időben pedig az uniós együttműködés egész rendszere felborulhat, tekintettel arra, hogy nem valószínű, hogy a németek a legjobb meggyőződésükkel homlokegyenest más elképzeléseket zokszó nélkül finanszírozzanak. Könnyen kialakulhat egy olyan gyáva nyúl típusú játék a két kormányfő között, amelyben kulcsfontosságú lesz, ki mikor rántja el a kormányt. A „karambol” mindkét fél és Európa számára katasztrofális következményekkel járna.

Mári László
politológus

Félidőben vagyunk a francia elnökválasztási kampány két fordulója között. François Hollande vezet, Sarkozy dobogós, de ebben a küzdelemben csak egy győzhet. Egy, aki mindent visz.

Vessünk egy pillantást az első forduló szikár számaira. 79,48 %-os részvétel mellett Hollande 28,63 %-os támogatottságot gyűjtött be.  A másodikként forduló Sarkozy a leadott voksok 27,18%-at szerezte meg. A szélsőjobb jelöltje, Marine Le Pen támogatottsága 17,9 %-ra volt elég, negyedikként pedig a 68-as mozgalmakban kezdett és azóta jelentős politikai pályát befutott Mélenchon 11,10%-os eredménnyel végzett. A többi jelölt a voksok 15%-á osztozott, amiből a baloldali Bayrou 9,13%-ot birtokolt. Láthatjuk, hogy a francia nemzet nagyon aktívan részt vett a szavazásban. Ez a részvételi arány a korábbi választások hasonló adatait szemügyre véve stabilnak mondható.

Lássuk a második fordulóval kapcsolatos közvéleménykutatási prognózist. Hollande és Sarkozy között dől el a verseny. Ez eddig sem volt kérdés. Nézzük, mik az esélyek a többi jelöltre leadott voksok begyűjtésére, esetleg a választók hány százaléka dönt úgy, hogy nem vesz részt a választáson vagy meg nincs preferenciája?

Az első forduló előtti mérések szerint Hollande támogatottsága a második fordulóra 54% körül, amíg Sarkozy támogatottsága 45% körül varhato. A papírforma szerint szavaznak Marine Le Pen jelenlegi támogatói, akik között 23% Hollande, 45% Sarkozy programját tartja támogatandónak, 32% pedig nem kíván élni a szavazati jogával a második körben. Mélenchon szavazóinak 85%-a Hollande, 4%-a Sarkozy szavazója lehet, és 11% nem megy el szavazni. Bayrou támogatói közül Hollande 33%, Sarkozy 31% voksot gyűjthet be, és 36% nem kívánja támogatni a párharc egyetlen jelöltjét sem[1]. A választásra jogosultak nagyjából 27%-a nem tudja, vagy nem akarja elárulni, hogy elmegy-e voksolni, és ha igen, kit támogat.

Program vagy szimpátia alapján történik-e a választás?

Nyilván mindkét aspektus szerepet játszik, de nem mindegy milyen arányban. A nyugodtnak mondható Hollande a pörgős, hiperaktív Sarkozy után éles váltást jelenthet. Viszont a francia munkanélküliség leküzdése és a költségvetési helyzet rendbe tétele erőt és kitartást is követel. A hazai napi harcokon és távlati víziókon túl pedig az európai francia-német tandemben sem mindegy, ki milyen intenzitással tekeri a pedált. Sarkozy meglehetősen intenzíven és megkerülhetetlenül ott van és volt az európai porondon. Persze lehet, hogy a felfokozott hangulatban Hollande nyugodt ereje előbbre viszi majd a franciák ügyét. A választás eredményét hamarosan, annak következményeit kicsit később tudjuk meg.

Jean-Luc Mélenchon, a Front de Gauche (Baloldali Front) elnökjelöltje az ötödik helyről feltornázta magát a negyedikre, sőt van olyan közvéleménykutatási mérés, amely szerint a dobogóra is feljutott, egyelőre a harmadik helyen áll. A tangeri (Marokkó) születésű elnökjelölt régóta szerepet játszik a francia politikában, nem egy kezdő, jól eltalált kampányszövegével állunk tehát szemben. Hogy lehet az, hogy a bevándorlókhoz nem feltétlenül nyitottan viszonyuló társadalomban mégis ugrásszerűen megnő egy eredendően nem francia ember támogatottsága? Lássuk a programját, és a választást bízzuk az illetékesekre, a franciákra.

Az ember mindenek előtt

Ez a jelmondat, amely köré felépül a párt és a jelölt hitvallása. A gazdasági válságot és annak a társadalomra ható negatív jelenségeit ez a választási program is a fókuszpontba helyezi. A pénz mindenhatóságát le kell rombolni és az emberi értéket kell a legfontosabb helyre visszaállítani. Az olyan, nem a társadalom által választott intézmények, mint a Világbank (IMF), Európai Központi Bank, OMC (WTO), és a velük szorosan együttműködő bal- és jobboldali politikusok zsákutcába manőverezték a társadalmat. Az Európai Unió liberális politikája is a pénzvilág túlkapásait és túlhatalmát idézte elő. Szükséges egy civil forradalom megszületése, mondja a 68-as események egyik meghatározó embere, hogy ismét az ember álljon a fontossági sorrend első helyén, és a pénz pedig menjen vissza a saját helyére, legyen értékmérő eszköz. A társadalom gazdagságának fokmérője az emberi munka. A lakhatás, munkavállalás, oktatáshoz és egészséghez való jog mellett a kreativitás, az alkotás az, ami igazán eredményes lehet a gazdasági válság feladványainak megfejtésére. Franciaország bemutatásának kapcsán a program megmutatja, hogy az ország gazdag, gazdagabb, mint valaha, de a javak egy nagyon kis réteg markában vannak. A baloldali pártok viszonylag széles skáláján elhelyezkedő párt radikális változást akar elérni, a cél az, hogy minden társadalmi réteg találja meg a maga helyét. A javak újraelosztása rendszerének stabil és méltó életet kell eredményeznie. A kialakult helyzetben azonnali cselekvésre van szükség. A tervezett intézkedések között szerepel a 35 órás munkahét visszaállítása, a nyugdíjba vonulás lehetővé tétele 60 éves korban teljes nyugdíj mellett, a minimálbér bruttó 1700 euróra való emelése 35 órás munkahét esetén, minden vállalatnál bérplafon bevezetése, a tanulmányi ösztöndíjak emelése és a fiatal felnőttek számára a szociális jogok kiterjesztése, 360 ezer eurós éves jövedelem maximálása. A cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Lakhatás területén kiemelt harcot kell folytatni az ingatlanspekulációk ellen. Az ingatlan lufi kipukkanása nehéz helyzetbe sodorta a társadalom tagjait,ezért szükséges, hogy mindenki számára a lakhatás elérhető valóság legyen. Szociális bérlakások építésével segítenék a fiatalokat a lakhatási problémák csökkentése érdekében.

Az egészségügy elérése szintén meghatározó az egészséges társadalom felépítéséhez. Be kell fejezni a kórházak és más egészségügyi intézmények bezárását. Az egészségügyi szolgáltatások széleskörű hozzáférésének kialakítása egyike a megvalósítandó programelemeknek. Ehhez természetesen a gyógyításban szerepet játszó orvosok társadalmi elismerésének és bérének növelése is szükséges.

Ha tágabb környezetben határozzuk meg Franciaországot, akkor nem lehet megkerülni az ökológiai kérdéseket sem. Az energiafüggőség, a globális felmelegedést kiszámíthatatlan körülményeket eredményezhet. Az energiakérdést az állampolgárok ellenőrzése alá kell helyezni. Minden nagy kérdés, ami az energiaügyben felmerül, társadalmi vitára lesz bocsátva. A hagyományos energiaforrások mellett hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiaforrások szerepének növelésére, valamint a geotermikus energia kiaknázására. Ezen túlmenően a közlekedési kérdéseket is felül kell vizsgálni, harcolni kell a káros hatású gázok kibocsátása ellen. Ennek egyik módja a vasúti, vízi és tengeri közlekedés fejlesztése. A gazdasági termelés kérdésének felülvizsgálata pedig kiegyensúlyozott termelést eredményezhet, amely sokkal inkább felel meg a jelenlévő szükségletek kielégítésének, mint amelyet a mostani piaci értékesítés mechanizmusa megmutat.

Összességében ez egy igazi szocialista program, ami jól illeszkedik ahhoz a hangulathoz, ami a francia elnökválasztást körülveszi. Ez nem sok jót ígér Sarkozy elnöknek, akinek újraválasztási esélyei csekélynek tűnnek.

Balla Ágnes
nemzetközi kapcsolatok szakértő

Közeleg a francia elnökválasztás első fordulója. Nézzük, kik milyen jövőt jósolnak Nyugat-Európa egyik meghatározó, a nyugati és mediterrán jegyeket egyaránt magán viselő országának. Vajon erősödni fog-e az európai közösség, vagy a gazdasági válság hatására ismét a protekcionista irányzat játszik nagyobb szerepet? A közvéleménykutatások alapján két főszereplő és két meghatározó, a szavazatok sorsát befolyásoló jelölttel van dolgunk.

Lássuk a jelenlegi elnök, Nicolas Sarkozy programját

Sarkozy pártja, az UMP a „Megvédeni és építeni Franciaország gyermekeinek jövőjét” jelszóval indítja a 2012-es terveket. Az újdonsült apuka pártjának első gondolata a szenvedés és a gazdasági válság terhei alatt való összeroskadás elutasítása, valamint a híres francia humanizmusra való utalás, ami annyiszor átsegítette az országot a nehéz pillanatokon. A hármas jelszó, a szabadság, egyenlőség, testvériség (liberté, égalité, fraternité) jegyében a prosperitás új útjára kívánnak lépni, amely mindenki számára segítséget nyújt. Méltányosság és igazságosság az a két szó, amely leginkább kifejezi a francia családpolitika és társadalmi megerősítési jövőkép irányába teendő lépéseket. A 2007-ben megkezdett politika folytatása elképzelésük szerint tovább erősíti a francia nemzeti büszkeséget. Viszont a válság hatására újra kell definiálni a gazdasági és kutatási projektek, politikák helyét egyrészt az európai közösségen belül, másrészt a feltörekvő országokkal összefüggésben.

 A versenyképesség növelése lehet az egyik eszköze az ipar és a mezőgazdaság jövőjének újrastrukturálásában. Mélyreható változást indukál a válság hatása a párt által megfogalmazott gazdasági és társadalmi szerződésben. A társadalmi javak újraelosztása valamint az adóztatás szintén újragondolásra érdemes területek. A munkavállalók megadóztatásának fokozása nem járható út, sem az eljövendő generációk jövőjének elzálogosítása. Mi az út? Megerősíteni a függetlenséget a piacon, újragondolni a társadalmi támogatási rendszert. A 35 órás munkahét helyett rugalmas munkaidő bevezetése, a munkából származó jövedelmek előnyben részesítése a társadalmi újraelosztásból származó jövedelmek helyett. A cél a francia termelés fellendítése és munkahely biztosítása mindenkinek. A 35 órás munkahét nem megfelelő válasz minden termelőszektor igényeire, valamint a munkaadás terheinek csökkentése is hozzájárulhat a foglalkoztatás növekedéséhez.

A gazdasági prosperitás természetesen egyedül nem megy, hanem Németország szoros segítségével kívánják a fellendülést kivitelezni. A francia-német közeledés további megerősítése a népek sajátosságainak tiszteletben tartásával tűnik az egyik járható útnak, a másik a belső megerősödés. Európai szinten a társadalom megerősödését, a munkahelyek megvédését és a termelés gazdagságát, valamint az európaiak biztonságát garantáló rendszer kiépítése tartozik a jövőbeni tervek közé, amely rendszer modellként szolgálhat a többi ország számára. Az európai döntéshozatalnak, egyszerűbbnek és átláthatóbbnak kell lennie. Többet termelni és kevesebbet költeni, ez a javaslat. A társadalom tagjainak munkaereje, munkaképessége és a KKV-k megszilárdítása elindíthatja Franciaországot a tervezett úton. A jogok és kötelességek újrafogalmazása pedig segítheti a lakhatási problémák és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés megoldását. A munkaerő utánpótlásának egyik eszköze lehet a szakképzés megerősítése. Franciaországban a KKV-k száma nem elég, így a munkahelyteremtés gerince lesz ezen vállalkozások számának növelése, valamint szerepük megerősítése. A fejlődés fontos területe a kutatás, és ennek társadalmi megerősítése szintén szerepel a párt programjai között. Ne feledjük, hogy Sarkozy megmutatta már a francia protekcionizmus arcát az EU-ban, dacára annak, hogy ez hivatalosan nem megengedett. Sarkozy szeretné elérni, hogy a nemzeti protekcionizmus ne legyen európai szinten üldözendő cselekedet, hanem a munkahelyteremtés megkönnyítése érdekében szükséges beavatkozásként legyen értékelve. A munkahelyek és a gazdasági prosperitás megkívánja, hogy európai szinten alakulhassanak nagyvállalatok, amelyek a világgazdaság folyamatában meghatározó szerepet játszhatnak.

A kampányprogramban szerepel a Made in France „márka”, mint a nemzeti termelés eleme „bevezetése”a Made in Germany gondolat mintájára. A gyógyszeripar és a digitális ipar területén jelenti a Made in France brand a versenyképesség növelését. A francia nemzeti védjeggyé vált agrárpolitika, mint a minőségi élelmiszertermelés elsődleges helye, természetesen nem maradhat ki a programból. A francia mezőgazdaság védelmének fontossága európai szinten nem okoz nagy meglepetést a választóknak. Az energiakérdés kapcsán mind a zöld, mind a régi, az atomenergiát használó terület megerősítése, fejlesztése, az egyensúlykeresés jelenti a megoldást az energiafüggőség csökkentésére. A munkanélküliség kezelése hasonlít a magyar modellre, ezek szerint csökkentik azok járandóságát, akik visszautasítják a munkavégzés lehetőségét annak ellenére, hogy munkaképesek. Nyugaton sincs ingyenebéd. A gazdasági fellendüléshez elengedhetetlen a korrupció és csalások elleni küzdelem. Emiatt minden ember kap egy kártyát, amelyen nyomon tudja követni a számára igénybe vehető ellátásokat, és láthatóvá válnak az életében bekövetkező változások a közigazgatás és a munkaügyi központok számára is, ezzel például elkerülhetővé válik a nyugdíjcsalás. A társadalmi javak csalással történő igénybevevőiről pedig adatbázis készítését tervezik.

A jövőbe történő befektetés igénye két területen jelenik meg, az egyik az oktatás, a másik a társadalmi szerződés megerősítése. Az oktatást egyénre szabottan és a jelenlegi viszonyok igényeihez igazítva kell átalakítani. A párt szerint az oktatás elsődleges helye a család, tehát a családok szerepének megerősítése szintén fontos a társadalmi megújulás eléréséhez. Szeretnék létrehozni a „családok házát”, amely az önkéntességre épülve a családok találkozási helye és a tapasztalatcserék terepe lenne. Az iskolai hiányzások csökkentését a családok támogatásának megerősítése ösztönözné. Az alapvető tudásnak, úgy, mint írás, olvasás és számolás, minden gyermek birtokába kell kerülnie. Állampolgári és erkölcsi oktatás szintén helyet kap a jövőbeni tantervben. A személyre és a helyi viszonyra szabott oktatás megvalósításához az oktatási intézmények részére nagyobb autonómiát kell biztosítani. A tanárok jelenlétét meg kell erősíteni az iskolákban, a tanári szerepvállalás növekedését a részükre biztosított juttatások növelésének kell kísérniük. A szakképzési kínálat növekedését szeretné előmozdítani a párt az iskolai oktatási kínálatban. A felsőoktatás területén a pluridiszciplináris jellegű képzés, mint a hallgatók látásmódjának szélesítése és a vállalatok számára hasznosítható tudás átadása szerepel a javaslatok között.

Franciaország jövője biztonsági szempontból

Az arab tavasz hatása felerősítette a már létező belső társadalmi feszültségeket a helyiek és a bevándorlók között. Franciaország belső világában mindenki francia, és nincs kifejezetten kisebbségi kérdés. Mégis, különböző okok miatt és különböző módon lezajló bevándorlási hullám hatása nem megkerülhető a társadalom jelene és jövője szempontjából. Európa nyugati fele már nem a király kincses ládája, a gazdasági folyamatok, a válság hatása itt is megmutatkozik, bár más léptékben, mint Közép-Kelet-Európában. Viszont a bevándorlók beilleszkedésének költsége magas, és el kell telnie relatíve sok időnek, amíg ez az összeg visszafordítódik az új lakók termelésbe való becsatlakozásával. A bevándorlás kérdésének szabályozása és a rendfenntartás megkívánja Franciaországtól a belső rendvédelmi szervek, valamint a schengeni rendszer megerősítését. A családegyesítés, a menedékjog szintén két olyan érzékeny terület, aminek szabályozása erősen foglalkoztatja a pártprogram megalkotóit. A bevándorlók francia földön született gyermekei a jelenlegi gyakorlat szerint automatikusan megkapják a francia állampolgárságot a nagykorúvá válásuk után, ha Franciaországban él, vagy ha öt évig megszakítás nélkül Franciaországban élt 11 éves kora óta. A párt szeretné megreformálni ezt a kérdést, nevezetesen akkor lehessen valaki francia állampolgár a fenti esetekben, ha 16 és 18 éves kora között kifejezi az erre irányuló szándékát. Társadalmi felvilágosító program indul minden fiatal számára, amelyben kötelező a részvétel, hogy mindenkiben kialakuljon az erős francia nemzettudat.

A francia kultúra terjesztése is a hangsúlyos kampányelemek között olvasható. Az ország számára fontos a francia kultúra terjesztése. A kultúra és a sport kiváló eszközei lehetnek a diplomáciai folyamatok erősítésének. Franciaország Európa új alapokra helyezésének motorja kíván lenni, amely Európa jobban védi a polgárok érdekeit, erősebb lesz a protekcionizmus szerepe. A béke, az emberi jogok és igazságosabb globalizáció a területek, ahol Franciaország szerepének súlya megmutatkozhat. A francia közösség nemzetközi szerepének erősítése, a külföldön való oktatási intézmények alapítása, a külföldön élő franciákkal történő kapcsolattartás a francia gazdaság súlyának növelését eredményezheti Európában, de különösen a feltörekvő országokban.

A francia nagyság (grandeur) jeleként értékelik az ENSZ BT-ben betöltött állandó helyet, valamint a NATO keretein belüli szerepvállalást, ami szerintük nem a véletlen műve, hanem álláspontjuk szerint Franciaország valóban rendelkezik a hatékony nemzetközi szerepvállaláshoz szükséges mindenféle eszközzel. Nemzetközi viszonylatban természetesen a G20 csoportban betöltött vezető szerep erősítése sem maradhat le a palettáról.

Mi a baloldal válasza? François Hollande gondolatai

Választási programjának első pontja a munkahelyek számának növeléséről, növekedésről és a termelés fellendítéséről szól. Mindenekelőtt egy beruházási bankot szeretne alapítani, amelynek feladata a KKV-k megerősítésének elősegítése. A részükre biztosított állami források növelése és az adminisztrációs terhek csökkentése a baloldal szerint is a munkahelyteremtés elsődleges terepévé teheti a jelenleg kevés számú KKV-t. Olyan munkahelyek támogatása célszerű, amelyek hozzájárulnak a hazai termeléshez és az exportban játszanak meghatározó szerepet. Ebben a választási programban is megjelenik a kutatási, valamint a digitális ipar fejlesztésének fontossága. Az állami fenntartású vállalatok, amelyek a közszolgáltatásokat biztosítják (víz, gáz, posta) megerősítésre szorulnak, ezért Hollande európai uniós szinten a közszolgáltatások biztosítását ellátó vállalatok védelmére irányuló direktíva kidolgozását szorgalmazza. A mezőgazdaság kérdésének hangsúlyozásában nem marad el jobboldali vetélytársától, európai szinten az agráriumra fordítandó források növelésének elérése a cél. A nagykereskedelmi rendszerrel szemben a helyi gazdaságok és az általuk történő értékesítés arányának növelése elősegíti az ebben az ágazatban dolgozók hosszú távú jövőjének biztosítását. A halászati kérdések tekintetében Franciaország legyen vezető szerepű a megújuló tengeri erőforrások biztosításában.

A gazdaság fellendítését és a munkahelyteremtést nemcsak a KKV szektor, hanem a banki hitelezés szerepének növelése is segítheti. A banki hitelezés lehet a gazdasági fellendülés egyik motorja. Hollande szerint szét kell választani a bankok azon tevékenységét, amely a munkahelyteremtés és a gazdasági viszonyok javítása érdekében zajlik, a tevékenységekhez köthető spekulatív elemektől. A bankok számára meg kell tiltani az adóparadicsomokban zajló tevékenységet. Véget kell vetni a gazdasági életet megmérgező spekulációnak. A küzdelem egyik módja a bankadó bevezetése, amely a banki tranzakciókra irányul. A beruházások, valamint a hitelezés növeléséhez természetesen szükség van az állampolgári megtakarítások bankban történő elhelyezésére, így ennek a folyamatnak az ösztönzésére szintén figyelmet fordít a baloldal elnökjelöltje. A gazdasági fellendülés hátráltatója az államadósság mértéke, így Hollandea mandátum elnyerése esetén a ciklus végére garantálni kívánja a fegyelmezett költségvetési politika kialakítását, valamint a költségvetési deficit 3% alá szorítását. Az állam működtetésében kulcsszerepet játszó közszolgálat tekintetében versenyképes béreket, a bizonytalanság csökkenését és a karrierlehetőségek növelését ígéri. Az adópolitika újragondolása, valamint a leggazdagabbak adóterheinek növelése a társadalmi terhek vállalásában fontos kérdés. Az így befolyt jövedelmek lehetővé teszik a családok támogatásának megerősítését is. 

Jobboldali vetélytársához hasonlóan Hollande is javítani akarja a lakhatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférés lehetőségeit. A társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása, no meg a társadalmi juttatások csökkentésének egyik módja az olyan vállalatok preferálása, amelyek a munkaerő-piaci hátrányokat elszenvedő társadalmi csoportok foglalkoztatását részesítik előnyben. A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének jegyében biztosítaná a homoszexuális párok számára a házasság és az örökbefogadás jogát.  A fiatalokat sújtó munkanélküliséget pedig munkahelyteremtéssel és az oktatás hatékonyabbá tételével kívánja orvosolni.

Franciaország szerepe a nemzetközi porondon

Mint ahogy egy alapító ország elnökjelöltjéhez illik, Hollande is kijelöli hazájának a nemzetközi porondon történő szerepvállalásának sarokpontjait. Az ambiciózus tervek szerint újra kell tárgyalni a közösségi szerződés gazdasági fellendülésre, nevezetesen a munkahelyek növelésére vonatkozó pontjait, és az Európai Központi Bank szerepét ebbe az irányba kell fordítani. Eurokötvények kibocsátásában látja a bevételek gyarapodásának egyik lehetséges útját. A francia-német partnerségi szerződés megerősítése a baloldal szerint is időszerű az Élysée szerződés aláírásának 50. évfordulóján. Az EU 2014-2020 közötti költségvetési programja szintén a gazdasági növekedést indukálhatja, és új pénzügyi eszközöket kell az innovatív ipari megoldások szolgálatába állítani, nevezetesen a zöld megoldások és a vasúti közlekedés területén. Az európai szabadság elérésének jegyében az energiafüggés csökkentése, új energiaforrások feltérképezése szükséges, valamint az euró paritásának újradefiniálása az amerikai és kínai nemzeti fizetőeszközökkel szemben. A G20 keretein belül is kemény fellépésre számíthatnak azok, akik szavazataikkal hozzásegítik őt az áhított elnöki címhez.

A francia kultúra, mint a nemzetek közötti kapcsolatteremtés jelentős eszköze és ezzel együtt a francia gondolkodásmód promotálása Hollande programjában is szerepel. A kultúra hazai forrásokból történő támogatásának emelése, emiatt újragondolásra érdemes elemmé válik. A nemzetközi kapcsolatok megerősítése, a párbeszéd a különböző kultúrák között olyan fontos eleme a programnak, hogy Hollande ratifikálni szeretné a kisebbségi vagy regionális nyelvek kartáját. A kis közösségek mellett a nagy közösségek, mint Kína, India, Brazília is a tárgyalóasztalhoz ültetendő szereplők közé tartoznak. Velük szövetségben vagy legalábbis együttműködésben Franciaország nemzetközi szerepvállalása nagyobb visszhangra lelhet. Viszont Afganisztánból minden francia csapat kivonása a cél, ezzel szemben pedig az izraeli-palesztin béke előmozdításában vállalna az ország nagy szerepet. A palesztin állam nemzetközi elismertetése is az ambiciózus külpolitika céljai között szerepel.

Most lássuk, mit gondolnak azok, akik elcsábíthatják a szavazók egy részét a két nagyágyútól:

A mérsékelten szélsőjobboldali Marine Le Pen és a jobboldalon kezdő, majd magát középre pozícionáló François Bayrou választási programja az alábbi jövőképet vázolja a szavazóknak.

Marine Le Pen, avagy az önálló Franciaország víziója

Franciaország nagyságának hangsúlyozása az elnökjelölt asszony programjából sem maradhat ki. Franciaország egyike a világ öt legjelentősebb diplomáciai és katonai hatalmának. A francia öntudat megőrzői között mindenképpen meg kell említeni azokat, akik valamilyen módon a haza védelmében játszottak kiemelkedő szerepet. Részükről a nemzeti költségvetésben elfogadhatatlan a források évek óta tartó csökkenése. A védelmi kérdések aktuális vetülete a függetlenség új eszközeinek megtalálása címszó alatt fogalmazódik meg. A költségvetési politikában a védelemre fordítandó összegek jelentéktelenek, így ezek növelése szükséges. Az önállóság egyik feltétele pedig a NATO által irányított akciók részvételével való szakítás. A védelem megteremtése érdekében Nemzeti Gárdát kell alapítani 50 ezer emberből, amely hatékony és rövid idő alatt bevethető szervezetként működhet. A szövetségesek keresésének újradimenzionálása a régi francia-orosz közeledés irányába hajlik az elképzelések szerint. A harcászati területek fejlesztése hozzájárul az ország gazdaságának növekedéséhez is.

Erős állam építése

Az erős állam munkahelyeket, újraiparosítást, a franciák közötti egyenlőséget, a földek hasznosítását és a közszolgáltatások újraélesztését jelenti. Az Európai Unió az ultraliberális globalizáció trójai falovaként egyáltalán nem segíti a belső erőforrások és a gazdasági stabilitás erősödését. Az ország iparosításának fellendítése, az innováció szerepének növelése, a kutatásban dolgozók támogatása Franciaország fejlődéséhez vezet. Az eddigi elnökök az EU-s szerződések aláírásával a francia állam erejét gyengítették. Az USA-ban és Nagy-Britanniában megszülető banki lobbi jelensége és a politikába való beszivárgása szintén az erős állam kialakítását gyengítő tényezők. Az erős államhoz hozzátartozik a francia belső jog elsődlegessége az európai uniós joghoz képest.

Gazdasági perspektívák

A KKV szektor megerősítése a szélsőjobboldal által is kulcsterületként fogalmazódik meg. Igaz, a helyi erőforrások támogatása a nagy nemzetközi vállalatokkal szemben más felütéssel értelmezendő, mint ahogy a korábban olvasható programokban jelent meg ez az irányvonal. A gazdasági fejlődés ebben a programban is részben a kutatási szektor megerősödésével képzelhető el. A kereskedelmet érintő közszolgáltatások liberalizációját előirányzó direktívák implementációjának tilalma szintén a szabad Franciaország felépítése felé mutat. Emellett a tiszta állam, a harc a csalások ellen ugyancsak egy visszatérő motívum a pártprogramok olvasása során, így a szélsőjobbos irányzat sem hagyhatja ki ezt a célkitűzést. A banki megtakarításról szóló törvényt el kell választani a banki ügyletekkel foglalkozó törvénytől, a pénzügyi spekulatív ügyletek elleni harc a tiszta állam felépítése irányába mozdul el. A munkaerőpiaci esélyek növelése érdekében a szakképzésre kell nagy hangsúlyt fektetni. Az erős állam olyan közigazgatást igényel, amely minden francia állampolgár érdekeit szolgálja. Franciaországban történelmi hagyománya van a minőségi közigazgatás kiépítésének. Mára az elhibázott politikák következtében ez a közigazgatás meggyengült, így az újragondolásra kiemelt figyelmet kell fordítani. Az erős állam nem nézheti tétlenül, hogy a decentralizáció jegyében a régiók kiskirályságként funkcionáljanak. A francia öntudat növelésének támogatása - nem meglepő módon - megjelenik az elnökjelölt elképzelései között, és a bevándorlás erős korlátozásával jár együtt. A családegyesítési politika eltörlése, a bevándorlási keretszámok jelentős visszavágása, a menedékjogot kérők számának drasztikus csökkentése, Marine Le Pen szerint az állami költségvetés kiadásainak csökkenését is eredményezi. A bevándorlási politika szigorítása minden jelölt programjában nagyon hangsúlyosan szerepel.

A nemzet jövője

Ahogy az eddigi programokban is olvashattuk, a kultúra a legfontosabb kapcsolatteremtési és identitás-meghatározási elem. Ez a kérdés Marine Le Pen elképzeléseinek esetében sincs másként. Franciaország a humanizmus területe. Az iskola az elsődleges terep a nemzeti jövőre való felkészülésben. A Köztársaságnak szüksége van önállóan gondolkodó, dolgozni tudó állampolgárokra. Az iskolában felkészült tanárokra van szükség és az elitista gondolkodásmód megszüntetésére. Családpolitika tekintetében a családot tartják a társadalom alapvető és központi elemének. A család védelmet igényel, valamint megbecsültséget. A családpolitika erősítése a francia nemzettudat erősítését is elősegíti. A családi támogatások erősítése, valamint a több gyermeket vagy sérült gyermeket nevelő anyák korai nyugdíjazásának lehetősége a családok megerősítése érdekében tett lépés lehet. A család egy férfi és egy nő hivatalos életközösségét jelenti.

Franciaország az európai közösségen belül

Európának a szabad népek szolgálatába kell állnia. Kevesebb bürokrácia, több demokrácia. A brüsszeli irányítás jelenlegi állapota pedig pontosan az ellenkezőjét jelenti, mint ahova a szabad népek európai szinten tartozni szeretnének. Jelenleg Európa a népek nélküli közösséget jelenti, ahol a demokratikus deificit jelensége meghatározó. A franciák számára fontos közös agrárpolitika gyengítését is előidézi a technokraták által uralt, a választóktól olyan távoli világ működése. Nemzetközi viszonylatban Ázsia, a muzulmán világ felerősödése, a világ rendjének jelentős változása a nyugati világ primátusának végét jelenti. Ehhez a változáshoz Franciaországnak is újrapozícionálásra van szüksége. Franciaország szövetségese lett az USA-nak, ami gyengíti a francia pozíciókat, a hagyományos világrendben betöltött szövetségi rendszerek aktuális megerősítése helyett. Az USA helyett Oroszország szövetségét kell keresni, valamint meg kell őrizni a kialakult francia-német kapcsolatot is. Létre kell hozni a szabad nemzetek páneurópai unióját, amibe Törökország nem tartozik bele. A Maghreb országokkal úja kell tárgyalni a gazdasági partnerséget a migrációs hullámok megállítása érdekében is. A tengereken való hatalom növelése szintén megjelenik a nemzetközi dimenziók között. Afrika kapcsán a korrupciós jelenségek visszaszorítása és a francia magánberuházások növelése szükséges. Ami a világ kevésbé biztonságosnak ítélt helyeit illeti, Franciaország nem lesz tárgyalópartnere egyetlen országnak sem, amely valamilyen módon a terrorizmus jelenségéhez köthető.

Bayrou javaslatai, avagy mit gondol egy centrista elnökjelölt?

A szolidáris Franciaországot vizionáló centrista politikus a negyedik helyen van az elnökjelöltek népszerűségi sorrendjében. Programjában ő is hangsúlyozza a francia nagyság létét, ugyanakkor a társadalomkritikai felütéssel indító álláspont szerint ez a nagyság, a francia gazdasági és társadalmi súly gyengült a gazdasági világ negatív hatásai, valamint az eladósodás mértéke miatt. A helyzet orvoslására új társadalmi szerződést ajánl a választói számára.

Elsődleges cél a bizonytalanság elleni küzdelem, és a társadalmi rendszer a mutatója a szolidaritás és a stabilitás meglétének. Annak ellenére, hogy a társadalom gyarapodik, rengeteg ember él a szegénységi küszöb alatt. Ez a társadalmi jelenség a fiatalokat, nőket, a külvárosban élőket, valamint a kisnyugdíjasokat érinti leginkább. A bizonytalanság felszámolása együtt jár a lakhatási politika újragondolásával. A lakhatás alapvető fontosságú mindenki számára. Meg kell teremteni a piaci alapú lakhatás mellett a szociálisan igénybe vehető lakhatási feltételeket is.

Fontos sarokpont az új társadalmi szerződésben a munkahelyek kérdésére irányul. A jövő munkahelyei a hazai termelés valós igényeihez igazodnak. A fiatalokkal való konzultációja során megtapasztalta, hogy bizonyos munkák elvégzésére még a tartós munkanélkülieket sem lehet rávenni. Ennek az oka a fizikai munka „elértéktelenedése”. Ha viszont a munka világába akarja integrálni a fiatalokat, akkor vissza kell adni az ilyen típusú munkák értékét is. A munkaszerződések tekintetében Franciaországban sokkal több a határozott időre vagy részmunkaidőre szóló szerződés a határozatlan idejűvel szemben, ami szintén csökkenti a vonzerejét bizonyos munkáknak és növeli a létbizonytalanság érzését. Mindemellett a KKV szektor fejlesztése ebben a programban is szerepet kap.

 A munka világához hozzátartozik a nyugdíj kérdése is, amelyet Bayrou megítélése szerint homály fed és javaslatában átlátható, követhető nyugdíjrendszert szorgalmaz. A munkavállaló így tudni fogja, milyen jogosultságot mikor vehet igénybe. Az egészségügyi ellátás reformja is szerepel a javaslatban, amely szerint csökkenteni kell az orvosok adminisztrációs terheit, hogy érdemben a betegekkel tudjanak foglalkozni. Az intézményi rendszer és az egészségügyi oktatás szintén reformokra szorul. A humanista politika jegyében küzdeni kell az elmagányosodás ellen. A jelenlegi szabályozások azonban pont az elmagányosodás felé lökik a társadalom kisjövedelmű tagjait, ahelyett, hogy megteremtenék az önkéntes közeledés és együttes megoldások keresésének lehetőségét. Nemcsak a családi jövedelmek és terhek elosztásának igazságos volta, hanem az idősek, a kevésbé jól kereső munkavállalók és a fiatalok együttélésének és összefogásának erősítése is elmozdulást jelent az elmagányosodás szomorú jövőjétől. Egy erős társadalom nem létezhet a szolidaritás nélkül. Ebbe a fogalomba beletartozik az iskolai oktatás fejlesztése is, és az olyan jelenségek gyökereinek megértése, mint amilyen a bevándorlás. Az oktatásban hangsúlyozza a tanári szerepvállalás, az oktatási feladatok szabadságát, a latin artesliberales mai kontextusba helyezését. A szabad tanár tud szabad növendéket nevelni. Az ismeretek átadására szánt óraszámok átstrukturálásával nem adathalmaz, hanem alkalmazható tudás jut el a diákokhoz.

A társadalmi igazgatás átalakításának együtt kell járnia a minisztériumok számának csökkenésével, a mandátumok halmozásának eltörlésével, a parlamenti munkában való aktív részvétellel, a szenátus és a parlament képviselői számának csökkentésével. Bayrou véget vetne a kispártok robbanásszerű megalakulási hullámának, hiszen ezek pénzügyi forrásokhoz jutnak. Többek között ezeket a kérdéseket tárgyaló kerettörvény megalkotását szorgalmazza és az elnökválasztás második fordulója után a helyhatósági választások napjára erről népszavazást írna ki, amennyiben a negyedik helyről feltornázná magát az elsőre, ami öt évre szóló elnöki mandátum elnyerését jelenti.

Esélylatolgatás- közvéleménykutatási adatok az első fordulóra:

Nicolas Sarkozy és François Hollande fej-fej mellett, nagyjából 28%-os támogatottsággal rendelkezik. A dobogós helyen lévő Marine Le Pen 16% és a korábbi elnökválasztás harmadik helyezettjeként befutott Bayrou 13% körüli értéken jegyződik a választási tőzsdén. A második fordulóra Hollande és Sarkozy párharca várható, de erre még visszatérünk.

Balla Ágnes
nemzetközi kapcsolatok szakértő

Ahogy szinte sejteni lehetett, a tegnapi szlovák időközi országgyűlési választásokon a magát baloldali szociáldemokratának valló Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) párt tarolt, egymaga kényelmes kormánytöbbséget szerezve, mindössze hét képviselő híjján alkotmányozó többséget szerzett a szlovák törvényhozásban.

A vártnál magasabb részvételi arányok mellett tartott választások legitimálják Fico győzelmét (jelen állás szerint többen mentek el szavazni, mint 2006-ban vagy 2010-ben, 59,1% volt jelen állás szerint a választásokon résztvevők száma), egyben megvalósítva álmát, mely szerint több, mint egymillióan szavaztak pártjára. A magas részvételi arány negatív hozadéka, hogy a Magyar Koalíció Pártja ismét a bejutási küszöb alá került (4,28% -erre hamarosan visszatérek), pozítív oldala, hogy a nacionalista-nemzeti Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) sem lépte át szerencsére az öt százalékot (4,55%-ot szereztek, itt a szélsőjobboldali megosztottság ütötte ki őket a parlamentből, hiszen a korábban kivált alelnök Anna Belousová vezette NAS épp elvitt 0,63%-ot és nem is számoltam a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánkért Néppárt –LS’NS 1,58%-át, amely ugyancsak szélsőjobboldali párt).

A szlovák választási rendszerben az egész ország egy körzetnek számít, a szavazók pártlistákra szavaznak preferenciális alapon, ezért igen érdekes eredmények születtek a választói döntések nyomán. (Tehát a szavazók a pártlistán bejelölik azokat a politikusokat sorrend alapján, akiket ők legszívesebben az országgyűlésben látnának a szavazatukkal erősített pártjukból). Az nem lep meg senkit, hogy az egyénekre bontott szavazatok alapján (ha a választási eredményeket vizsgáljuk és szétszedjük a pártlistákra kapott szavazatokat a preferált politikusok egyéni eredménye alapján) az Irány és Fico végzett az élen (Fico szerzett 761 ezer preferenciális szavazatot, nagyjából kétszer annyit, mint a következő párttársa Kalinák 485 ezer szavazattal), de mindenképpen jelzésértékű, hogy Bugár Béla (a vegyes Híd-Most párt vezetője) a hetedik legtöbb egyéni szavazatot kapta, tehát nagyjából minden olyan szavazó, aki a Híd-Mostra adta szavazatát, őt szeretné látni leginkább a parlamentben. Bugár párton belüli ereje jelzésértékű tehát, amelyet csak megerősít, hogy a Magyar Koalíció Pártja ismét alulmaradt és sorsa kérdésessé vált. Mivel már 2010-ben sem kerültek be az országgyűlésbe, az idei választásokra komoly adósságot halmoztak fel, amelyet a következő ciklusban szerettek volna törleszteni, de vereségük kérdésessé teszi jövőjüket is. Érdekesség, hogy a korábbi kormányfő Meciar pártja, a HZDS még az egy százalékot sem érte el (0,93%, alig huszonháromezer szavazó), addig a jobboldal zászlóshajója a szlovák kereszténydemokraták (SDKU) pártja, a korábbi kormánypárt éppen csak bejutott a törvényhozásba a maga 6,09 %-val, míg a preferenciális szavazatok vizsgálatánál kiderül, hogy a korrupciós vádakkal lejáratódott Mikulás Dzurindát első helyen mindössze a pártra szavazók alig egyhatoda látná az országgyűlésben (Többen szavaztak a preferenciális eredmények szerint a szélsőséges, vállalhatatlan neonáci Marian Kotlebára, mint az egykori miniszterelnökre, amely egyértelmű utalás Dzurinda politikai jövőjére vonatkozóan). Valószínűleg Dzurinda politikai pályafutása a végéhez közeledik a tegnapi eredmények tükrében. Igen valószínű továbbá, hogy amennyiben Fico nem fordul erőteljesen nacionalista irányba, meg fog erősödni egy jobboldali szélsőséges erő Szlovákiában, kérdéses persze, hogy ezek majd a hagyományos nemzetiek lesznek vagy új párt – mindez az évek óta sulykolt, a szinte a társadalomba nevelt kisebbségellenesség eredményeként valószínűsítem (bárcsak ebben tévednék).

Robert Fico győzelmi mámorban ég és bejelentette, hogy kész tárgyalni minden parlamentbe került erővel a kormányalakításról, még ha erre nincs is szüksége a kormányzáshoz. Nem túl optimistán jelentette ki ma reggel, hogy nem valószínű, hogy meg tud egyezni bárkivel is, bár a Híd-Most elsőként (és talán egyetlenként) elfogadta a tárgyalásokra való meghívót. Az Irány (Smer-SD) szeretne koalíciós kormányt alakítani, de kész egyedül is a hatalomba menni. Fico legfőbb terve az adórendszer optimalizálása és az egészségügy rendbetétele lenne a következő ciklusra, amely mellett „Szlovákiának nyugalomra és stabilitásra van szüksége”. Ez a nyugalom aligha fogja a ciklusát végigkísérni, különös tekintettel a magyar-szlovák kapcsolatokra, hiszen számos olyan akna nehezíti a két ország közti viszonyt, amelyet még egy esetleges Híd-Most párt, mint kormánytényező sem tudna kisütni (gondolok itt az állampolgársági vagy a nyelvtörvényre), illetve arra, hogy mindkét országot egy karakteres és domináns kormányfő vezet, valamint a gazdasági válság által kiélezett kisebbségellenesség sem fog csökkeni északi szomszédunknál (főleg ha arra gondolunk, hogy az EU komoly költségvetési megszorításokat vár el az új szlovák kormánytól, amelynek a társadalom lesz a vesztese, és Fico politikáját ismerve elhárítja majd ennek a súlyát és felelősségét is).

 Kíváncsian várjuk a fejleményeket, jóstehetség nélkül is kijelenthetem, hogy konfliktusok és nézeteltérések fogják beárnyékolni a két ország következő igen nehéz éveit, és a legnehezebb Szlovákiában lesz magyarnak lenni mostanában Közép-Európában.

Török Tamás
politológus

Március 10-én időközi országgyűlési választásokat tartanak Szlovákiában, tehát nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy célegyenesbe fordult északi szomszédunknál a választási kampány. Mivel megközelítőleg félmillió magyar nemzetiségű állampolgár él az országban, ezért érdekes lehet elemezni a választások legvalószínűbb kimenetelét.

 Ahogy arra már korábban, egy hónappal ezelőtti bejegyzésemben kitértem, a baloldali Irány (Smer-SD) párt, élén Robert Fico egykori miniszterelnökkel toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat, győzelme megkérdőjelezhetetlennek tűnik. Győzelmét olyan botlás sem fenyegeti, mint 2010-ben, amikor is megnyerte a választásokat, de több, kisebb jobbközép párt közösen alakított kormányt ellenében, hiszen pontosan az a koalíció esett darabjaira tavaly év végén. Tehát a széles jobbközép politikai koalíciónak nincs terepe jelenleg Szlovákiában. Ez némileg kedvező lehet, hiszen Fico nyugodtan tud tervezni a jövőre nézve. Szlovák politológusok között népszerű vélemény, hogy Fico koalícióra lép a kereszténydemokratákkal (KDH), esetleg a vegyes Híd-Most párttal (Bugár Béla vezetésével ismét magyarok lehetnének a kormányban, még ha csak „díszből” is), vagy jobb híjján a Slota-féle nemzetiekkel (már ha ők bejutnak az országgyűlésbe, de a velük való koalíció szinte kizárt). Miért lenne erre szüksége?

Elsőként ne felejtsük el megemlíteni a szlovák választási rendszert, amely egy választási kerületnek ismeri el az egész országot, és listás, de preferenciális szavazást biztosít, amely arányosságával a többpárti koalícióknak kedvez alapban. Emiatt az ország demokratikus hagyományaiban ismeretlen az egypárti kormányzás. Másik fontos érv az lenne, hogy Fico ezúttal lemoshassa azt az európai vádat, hogy szélsőséges politikus, kokettál a szélsőjobbal, mint ahogy történt közös kormányzása alatt 2006-2010 között a nacionalista SNS-el egy kormányban. Populista politikusként biztosan el akarja kerülni azt a szégyent, mint volt 2006-ban, amikor az európai szocialisták felfüggesztették a párt tagságát is egy időre. Jobboldali politológusok szerint a közös kormányzással már előre felkészült arra, hogy a kormányzás okozta csalódottságot elkenje többpárti koalíciós társain, hiszen nem szeretne egyedül bűnbak lenni egy nehéz gazdasági környezetben, ha a nehézségek folytatódnak és kemény, megszorító lépéseket kell majd hoznia. Az igazság valahol ezen találgatások között keresendő véleményem szerint.

Nézzünk valami konkrétabbat, találgatások helyett:

 A két magyar orientációjú párt közül jelenleg a Híd-Most bejutása tűnik egyértelműnek, a Magyar Koalíció Pártja a bejutási küszöb alatt van, bejutása az országgyűlésbe kétséges. A Polis szlovák közvéleménykutató szerint a legutolsó, februári közvéleménykutatási adatok szerint a Híd-Most 6 %-on áll, addig az MKP mindössze 2,4 %-ot kapna a választásokon, 5 %-os bejutási küszöb mellett. Ami jó hír nekünk, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő nemzeti párt (SNS) 4,2%-on áll, a nemzetiektől kizárt, új pártot alakító Anna Belousová Nemzet és Igazságosság (NAS) pártja éppen 0,9 %-ával annyit vinne el Slotáéktól, amennyi a bejutásukhoz éppen szükséges lenne. Érdekes megjegyezni, hogy az egykori kormányzó jobbközép párt, az SDKU (ők adták miniszterelnöknek Dzurindát és Radicovát is) a korrupciós botránnyal majdnem leaprították magukat a bejutási küszöb alá, jelenleg 6,1 %-on állnak (egyes közvéleménykutatóknál pár hete 5% alá zuhantak), míg számos új formáció biztos bejutónak számít (az „Olano” és a „99%” pártok).

 Elgondolkodtató lehet számunkra a szlovák pártrendszer flexibilitása, viszonyítva a magyarhoz képest. A magyar és szlovák politikai rendszer közötti jelentős eltérés, hogy míg nálunk 2010-ben az országgyűlésbe kerülő új pártok 16,33 %-ot tudtak együtt gyűjteni az összes szavazat közül, addig a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a szlovák parlamentbe bejutó új formációk 15,8%-ot hoznának, ami szinte azonos arány, de ha a szlovák eredménybe beszámítjuk a 2010-ben bejutott és most 5% fölötti népszerűségi mutatókkal rendelkező pártokat, akkor ez a szlovákoknál 27,7%-ot eredményezne az új pártok javára. Míg nálunk két párt (Jobbik-LMP) eredménye volt új alakulatként az országgyűlésbe jutás, ez a szlovákoknál négy pártot (Olano-99%-Most/Híd-Sas) jelenthet összesen.

 A választásokat követő talán legnagyobb kérdés, hogy a leendő miniszterelnök, Robert Fico milyen irányba indul el politikusi pályáján, megmarad-e baloldali-populista-nacionalista vezetőnek vagy profilt váltva középre pozicionálja magát és lead-e valamit nacionalista politikájából. Hamarosan meglátjuk.

Török Tamás
politológus

Ismét kezd feléledni a választási kampány Szlovákiában, hiszen időközi választást tartanak északi szomszédunknál idén márciusban. A hivatalosan négypárti (egyesek szerint hatpárti, a pártokon belüli szövetségek miatt) jobbközép koalíciós kormány tavaly ősszel bukott bele az eurómentő csomag megszavazásába, amelyet Iveta Radicova miniszterelnök-asszony összekötött a kormányával szembeni bizalmi szavazással, ezzel próbálta jobb belátásra kényszeríteni a Szabadság és Szloidaritás nevű koalíciós pártot, akik hevesen ellenezték az eurót menteni kívánó törvényt. Mivel a (hajdani) koalíciós partner nem adta be a derekát, a kormány megbukott és a március 10-i választásokig ideiglenes jelleggel látja el feladatát csupán Radicová. Mi jellemzi a hagyományosan éles szlovák kampányt jelenleg?

Az idei év eddigi legnagyobb hatású politikai ügye kétségkívűl a „Gorilla-ügy”, amely egy hatalmas korrupciós botrányt takar. A szlovák titkosszolgálat által felvett titkos nyomozati anyagok kerültek ki az internetre, amelyeket lehallgatási jegyzőkönyvekből állított elő „ismeretlen” szerzője. A lehallgatott információk szerint a 2002-2006 közötti jobboldali kurzus alatt a nagy állami vállalatok privatizációjáért felelős Szlovák Nemzeti Vagyonalap (FNM) vezetője bérelt egy pozsonyi lakást, amely a találkozóhelye volt a szlovák gazdasági élet krémjének és a kormány néhány vezetőjének egyaránt. A titkos helyszínt bepoloskázta a titkosszolgálat és az ügyiratnak a „Gorilla” nevet adta, amely állítólag a lehallgatóberendezések nevéből származik. A nyilvánosságra került infomációk szerint a szlovák állami vagyonkezelő cég vezetése aktívan játszott közre nagyvállalkozókkal stratégiai vállalatok privatizációja során, természetesen hatalmas csúszópénzekért, amelyek főleg pártfinanszírozásra mentek. A privatizált társaságok hatalmas összegeket mozgattak meg a piacon, itt érdemes milliárd eurós tranzakciókra gondolni. A fő érintett az ügyben a 2006-ban leváltott jobbközép kormány gazdasági-kormányzó elitje, amely most tagad mindent és az egész „ügyet” fikciónak nevezi. A választások után mindenesetre a populista Robert Fico is felkereste a lakást az adatok szerint, ő ott koalíciós lehetőségekről beszélt. Az ügy a legnagyobbat a tavaly megbukott jobbközép erőknek árthat, Fico természetesen elhatárolódik az egésztől (nincs nehéz dolga, hiszen róla nem sok terhelő szól a felvételeken), mindenesetre a magyar érdekeltségű pártoknak nem kedvez. A 2006-os választási vereséget követően a Magyar Koalíció Pártjában szakadáshoz vezetett a liberális és a konzervatívabb tábor közötti nézeteltérés, amely után hozta létre Bugár Béla a Híd-Most hibridpártot számos egykori MKP-s hívével együtt. Annak idején Csáky Pál, az MKP akkor elnöke sejthetett valamit, amikor Bugárt azonosította egy gazdasági érdekszövetséggel, amely mozgatja Bugárt és érdekkörét. Természetesen mindenki tagad mindent és senki nem tudja, hogy a nyilvánosságra került iratok igaziak-e vagy részben azok legalább.

A botrányból az új pártok, a baloldal profitálhat, azonban nem kérdés, hogy ki lesz Szlovákia új miniszterelnöke március közepétől: őt majd Robert Ficonak fogják hívni. Érdemes tudni, hogy a szlovák választási rendszer egyfordulós és arányos, ahol a szavazópolgárok listán szavazhatnak preferenciális jelleggel, az 5%-os bejutási küszöb mellett (tehát rangsorolhatják pátjuk jelöltjeit). Az egész ország egy választási körzetnek számít és az induló pártoknak elég magas kauciót kell letenniük, amelyet akkor kapnak vissza, ha legalább két százalékot elérnek a választásokon (a kaució összege 16.596 euro pártonként), ha ez alatt maradnak, akkor gazdagítják az államkasszát az összeggel. Azonban így is összesen 26 párt indul a márciusi választásokon és szlovák „választási hagyományok” szerint nem lenne meglepetés egy új formáció parlamentbe kerülése (bár 150 fős listát „csak” 15 párt tudott összehozni). A magyar vegyes rendszerrel szemben ez erősen koalíciós jellegű kormányzás felé tereli a nyertest, a mostani magyar kétharmad szinte elképzelhetetlen ebben a rendszerben, de még az is, hogy a nyertes párt egymaga alakíthasson kormányt. Most azonban nem lenne meglepetés, ha a Fico vezette Irány (Smer) egymaga betöltené a parlamenti 150 hely több, mint a felét, hiszen a legutóbbi közvéleménykutatások szerint egybehangzóan toronymagasan vezetnek mindenki más előtt. Ficóék támogatottsága 40% fölötti, az őket követő kereszténydemokraták (KDH) pedig 10% alatti támogatottságnak örvend. Ne feledjük, hogy a Fidesz-KDNP kormány állt hasonló adatokkal a 2010-es választások előtt, tehát Ficóék egy vegyes rendszerben kényelmesen alkotmányozó hatalmat szereznének egyedül, amely nekünk magyaroknak semmi jót nem hozna, tehát most hálásak lehetünk a választási rendszerüknek.

Továbbá igen szerencsés lenne, ha a magyar kormányzati körök felismernék áttételes szerepüket a szlovák választási kampányban, és lehetőleg nem vennék fel a kesztyűt, amellyel önkéntelenül a szlovák szélsőjobb malmára hajtanák a vizet (mint történt 2010-ben, amikor a kisebbségi magyar politikusok kérték a magyar miniszterelnököt arra, hogy a kettős állampolgárságról szóló döntését csúsztassa finoman a szlovákiai választások utánra. Nem hallgatott a kormány az MKP politikusaira, meg is lett az eredménye: a Slota-féle nemzetieknek ez segített bejutniuk hajszállal a parlamentbe). Slotáék pártját most a pártszakadásból alakult másik „igazi”, a Belousova-féle szlovák nacionalista párt osztja meg, remélhetőleg úgy, hogy mindkettőt a bejutási 5% küszöb alatt tartva. Mindenestre Slotáék jelenleg 4,8%-on vannak és hiába dolgoztak ki egy populista-nacionalista programot (erre hamarosan visszatérek, mert nagyon érdekes áthallások vannak), remélhetőleg kiesnek az országgyűlésből. Fico szinte biztos, hogy nem fog koalíciót kötni velük, még ha parlamentbe is jutnának (Ficonak erre semmi szüksége nem lenne és csak kellemetlen, nemzetközileg elszigetelt helyzetbe hozná magát velük). Szerepük tehát az alakuló országgyűlésben marginális lenne, de javaslataikra elég sokszor fogékony a nemzetük érdekét féltő parlamenti többség.

A cikk végére csak röviden mazsoláztam Slotáék választási kampányából a szórakoztatás/elgondolkodtatás kedvéért: a szlovák nemzetiek elutasítják a bevándorlást, a multikultúralizmust, meglebegtetik az EU-ból való kilépés gondolatát, egységes uniós minimálbért követelnek közben, nyugdíjemelést, munkaidő csökkentést terveznek (ugyanolyan bérek mellett), adócsökkentést szeretnének, megadóztatnák a multicégeket, nemzetőrséget szerveznének és odacsapnak a kisebbségeknek, a „szociálisan alkalmazkodni képtelen csoportoknak” (milyen decens cigányozás) konténerlakásokat, internátusokat szerveznének, sőt visszakövetelnének olyan műkincseket Magyarországtól, amelyek nekik „járnak”, ki tudja, hogy milyen alapon. Vagyis egy szociális mázzal leöntött szélsőségesen nacionalista programmal csábítják a szavazókat. Remélhetőleg tavasszal már az országgyűlésen kívűlről.

Török Tamás
politológus 

Van-e értelme választani, ha egy kormányfő sorsa nyugati kormányok és pénzügyi szervezetek kezében van? Bármikor, bárki leváltható-e némi nyomásgyakorlás árán?


Az Orbán kormány rengeteg bírálatot kap, azonban a legtöbb bírálatról süt, hogy a hazai ellenzék a forrása, másrészről a szerző, miközben lelkesen fasisztáz, azt sem tudja, hogy a sok volt szocialista ország közül melyikről is beszél. Persze ez lényegtelen is. A startpisztoly eldördült, és a nyugati „nagyon” demokratikus sajtó ontja az egy kaptafára íródott cikkeket. Kár, hogy ugyanazokat a sztereotípiákat látjuk viszont, mint a hidegháború idején vagy korábban. Afféle genetikusan bűnös nemzet képe bontakozik ki. Kár lenne erre a szokásos magyar daccal válaszolni és egyenesíteni a kaszát, mert esélytelenek vagyunk. Ráadásul ezek a támadók ugye a szövetségeseink…

Ahogy Jedrzej Bielecki írja, azért vannak eszközök nálunk is, ráadásul a gazdasági programunk sokban egyezik az elvártakkal, de ennek bemutatásával nem vesződik az egyoldalú propaganda, ami Orbán és egyúttal Magyarország ellen zajlik. Pedig Orbánt már a saját táborán belülről is kritizálják, sőt igazából minden konzervatív berzenkedik a dagályosan szétterülő, mindent elfojtó állami gondoskodástól. Ez azonban az érem soha be nem mutatott másik fele. Érthető, sokkal jobban üt, ha egy fasiszta idegengyűlölő miniszterelnökről beszélnek, mert azt a fogyasztó inkább megveszi (a lapot ugye el kell adni).

Tagadhatatlan az is, hogy egy bűnbak most igazán jól jön a saját problémáiba egyre inkább belefulladó Európának. Megoldást semmire nem találtak eddig sem, azonban ha időben gyártanak néhány ellenséget, akkor legalább nem figyel rájuk senki. Christine Lagarde és Brüsszel előre közölte, semmit nem enged, ha kell pénz, akkor minden feltételüket teljesíteni kell, azaz gyakorlatilag megszűnik a kormány szuverenitása a saját ügyeinek intézésében. Itt nem a teljes szuverenitásról, hanem bármilyen szintű szuverenitásról beszélhetünk. Orbán Moszkva-Brüsszel hasonlata úgy fest egy önbeteljesítő jóslat volt.

Mi ebben a rendszerhiba? Az az apró pici tény, hogy Orbánt hatalmas többséggel választották meg, és pártja még mindig támogatottabb, mint az ellene lelkesen tüntető ellenzék, amelynek holdudvara már szakértői kormányról ír. Azt se felejtsük, hogy a legutóbbi időközi választáson is csúnyán megégett ugyanez az ellenzék, pedig Budapesten volt a választás, ahol egyébként a legerősebbek. Elgondolkodtató az az önbizalom, ahogy az európai szocialista frakció az MSZP-vel karöltve szankciókat sürget ellenünk magyarok ellen, mert ugye a szankciókat nem Orbán, hanem a lakosság szenvedi majd meg. De nincs ebben semmi meglepő. Szocialistáknál első a mozgalom. Győzzön a világforradalom, az ár mellékes. Főleg, ha bűnös nemzetről van szó. Orbán legitimitása, ha sokaknak nem is tetszik amit csinál, mint sem csökkent. Ez még akkor is igaz, ha pártja népszerűsége annyit csökkent, hogy még így is kiteszi az őt követő két legnagyobb párt támogatottságát összesen.
Tehát ha egy ilyen miniszterelnököt kívülről el lehet tüntetni, akkor bizony ez az európai demokrácia nem más, mint bohóckodás. Elég, ha az amerikai nagykövet csalódik egy adott politikusban, és fel is út, le is út. Jöhet a következő. Nevezzük szakértőnek. Végül is a Jobbik régóta hangoztatja, hogy nemzetközi összeesküvés áldozatai vagyunk. Egyszerűbb lenne kiszállni a buliból. Az adósságot már visszafizettük, hiszen többet fizettünk ki kamatra az elmúlt 20 évben, mint amennyivel valaha is tartoztunk. Megrántjuk a vállunkat és tovább megyünk. Ennyi az egész. Miért fontos a Jobbik ebben az esetben? Egyszerűen csak azért, mert a Fidesz után ők jönnek, ha dől a dominó. Senki ne számítson arra, ha a magyar jobboldali választó azt látja, hogy az akit kormányfővé emelt, ilyen egyszerűen leváltható, elkezd majd abban hinni, hogy a következő kormányfő őt szolgálja, nem pedig az amerikai, francia vagy német választót. Mert ha ők diktálnak, akkor ők is választanak, nem mi. Ez ennyire egyszerű. Orbán a mi dolgunk, nem pedig gyanúsan mondvacsinált újságcikkeké és ostoba szankcióké, amik csak rontanak a helyzeten (megsüvegelendő az LMP, amely nemet mondott egy ilyen lépésre, azaz érdemes az ellenzéket is differenciáltan nézni). Egy ilyen leváltás egyébként is veszélyes üzenet. Ha minden országban tetszés szerint lecserélhetőek a kormányfők, akkor a demokrácia egy üres porzsák, aminek a védelme egyre reménytelenebb azokkal szemben, akik eleve tudomást sem akarnak róla venni. Ha ez lesz a gyakorlat, akkor szimplán megélhetési kérdés lesz a politikai berendezkedésünk. Ha a nyugat jobb létfeltételt kínál számunkra, akkor támogatjuk, amit akarnak. Na de akkor rakjon táblát minden választáson induló a nyakába, hogy „engem szeret nyugat”, „engem meg még jobban”, a többi meg úgysem számít.

Magyarországon nehéz hónapok jönnek, de egyelőre a weimarizálódást megúsztuk. Azonban, egy ilyen ostoba külső beavatkozás éppen elég lesz arra, hogy öles léptekkel induljunk efelé. Minden összeáll. A sértett nemzeti büszkeség, az egymást gyűlölő, farkast kiáltó demokraták, gazdasági válság. Ha az ingerküszöb kellőképpen alászállt, már jöhet is az igazi diktátor. Jelentkező lesz, ettől nem kell félni. És addigra már ki hisz azoknak, akik diktátort kiáltanak, hiszen elvileg minden miniszterelnök megkapta ezt a jelzőt. Ha másra ez nem lesz jó, arra biztosan elég lehet, hogy felgyújtsuk a házat amiben lakunk. Arra még egy ilyen kis szuverenitását vesztett ország is képes.

Mári László
politológus