Döbbenettel vegyes értetlenséggel olvastam a pénteken Norvégiában véghezvitt borzalmas terrortámadásról szóló cikkeket, azonban egyáltalán nem gondoltam volna, hogy az ügynek olyan magyar érintettje is lesz, amely megmozgatja a magyar belpolitikát. Egy magyar parlamenti párt vezetőjének kellett felszólalnia annak érdekében, hogy elhatárolódjon egy őrült gyilkostól, aki többek között pártjára hivatkozott ámokfutása előtt.
A norvég gyilkosról fölösleges ebben a blogban írni, az ő esete klinikai, biztonságpolitikai és legfőképpen bűnügyi oldalakra való. Remélni tudjuk csak, hogy a lehető legkeményebb büntetéssel kell majd szembesülnie hamarosan az igazságszolgáltatás előtt. A küldetéstudattal rendelkező gyilkos egy hosszú manifesztumban fejtette ki őrült értékrendjét és terveit, amelyben hazánkat több helyen is megemlíti, tanúbizonyságát adva annak, hogy a norvég átlagnál mélyebb ismeretekkel rendelkezik hazánk történelméből, de hangot adott annak az aggályának is, hogy a magyar radikális jobboldal nem fordít elég figyelmet az általa veszélyesnek tartott európai iszlám terjeszkedésre. Ehelyett a pártok energiáikat antiszemitizmusra és cigányellenességre fordítják az iszlám terjeszkedés megállítása helyett. A kinyilatkoztatásban megemlíti a MIÉP-et, a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye Mozgalmat, azonban eddig csak Vona Gábor határolta el magát elvárható módon, ettől az őrülttől, kijelentve, hogy a tömeggyilkosság emberiség ellenes bűncselekmény, amelyet elítél. A magyar szál súlyát eltúlozni baklövés vagy szándékos csúsztatás lenne, nem is érdemes erre fókuszálni, ehelyett egy másik kérdés fordult meg a fejemben.
A tömeggyilkos pontosan mutatott rá, hogy Európa keleti felében a radikáljobb pártjai nem a muzulmán tömegek bevándorlása ellen fordulnak (mivel annak mértéke itt nem számottevő) és a nyugati társaikkal ellentétben közel sem nevezhetőek Izrael támogatójának politikai téren, sőt kifejezetten a palesztinok ügyét támogatják. Ezzel a politikai orientációval szöges ellentétben áll a nyugati radikális jobboldal egy részének ideológiája, ahol egyes országokban (Franciaország) a szélsőjobb egyes zsidóbarát pártjai már hellyel-közzel megegyeztek a helyi zsidó szervezetekkel időleges vagy tartós támogatásban, elsimítva a korábbi ellentéteket. Ahogy mondani szokás az ellenségem ellensége a barátom, ebben az értelemben létrehozott furcsa érdekszövetségeket a közélet Nyugat-Európában. Együtt helyezkednek ezek a szervezetek politikai síkra a „közös veszély” ellen, amelyben a bevándorló muzulmánok tömegét vélik azonosítani. Az, hogy nem elszigetelt jelenségről beszélünk, álljon pár példa erre: említhetném az olasz Északi Ligát (Lega Nord), a holland Szabadságpártot (PVV), a belga Flamand Érdeket (Vlaams Belang), a Brit Nemzeti Párt (BNP) és a Dán Néppártot, amely mind nyíltan muzulmán ellenes, zsidóbarát politikát folytat szerte a kontinensen. Jellemző módon azon országokban jöhettek ezek létre, ahol jelentős a muzulmán kisebbség.
Nagyon érdekes az erre a jelenségre adott magyar válasz, amelyet tavaly adott Vona Gábor:
„Azt például nagy hibának tartom, hogy egyes nyugat-európai nemzeti erők a muszlim-probléma miatt cionista védernyő alá húzódnak. Furcsán hangzik, de látok ilyen tendenciákat. Szerintem nagy hiba. Az egyik problémától való félelem még nem azt jelenti, hogy egy másikba fejjel kell belerohannunk.”
Nem kívánom értékelni a pártelnök nyilatkozatát, hiszen hosszú ideológia vita alapja lehetne, hogy ki mit tart „politikai problémának”, de mindenesetre szembetűnő, hogy a különböző országokban létező radikális jobboldali pártok ideológiája sok esetben mennyire eltérő (sőt egymással ellentétes irányú) lehet. Érdemes továbbgondolni, hogy a távolabbi jövőben lehetséges lesz-e a magyar radikális jobboldal ilyetén átalakulása egy esetlegesen erősödő muzulmán bevándorlás esetén. Előfordulhat-e, hogy egy távoli napon a Jobbik szövetséget köt a hazai cigány- és zsidó szervezetekkel (egy előre még nem látható) muzulmán bevándorlás ellen?
Török Tamás
politológus
