Demokrátor

Ahogy szinte sejteni lehetett, a tegnapi szlovák időközi országgyűlési választásokon a magát baloldali szociáldemokratának valló Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) párt tarolt, egymaga kényelmes kormánytöbbséget szerezve, mindössze hét képviselő híjján alkotmányozó többséget szerzett a szlovák törvényhozásban.

A vártnál magasabb részvételi arányok mellett tartott választások legitimálják Fico győzelmét (jelen állás szerint többen mentek el szavazni, mint 2006-ban vagy 2010-ben, 59,1% volt jelen állás szerint a választásokon résztvevők száma), egyben megvalósítva álmát, mely szerint több, mint egymillióan szavaztak pártjára. A magas részvételi arány negatív hozadéka, hogy a Magyar Koalíció Pártja ismét a bejutási küszöb alá került (4,28% -erre hamarosan visszatérek), pozítív oldala, hogy a nacionalista-nemzeti Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) sem lépte át szerencsére az öt százalékot (4,55%-ot szereztek, itt a szélsőjobboldali megosztottság ütötte ki őket a parlamentből, hiszen a korábban kivált alelnök Anna Belousová vezette NAS épp elvitt 0,63%-ot és nem is számoltam a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánkért Néppárt –LS’NS 1,58%-át, amely ugyancsak szélsőjobboldali párt).

A szlovák választási rendszerben az egész ország egy körzetnek számít, a szavazók pártlistákra szavaznak preferenciális alapon, ezért igen érdekes eredmények születtek a választói döntések nyomán. (Tehát a szavazók a pártlistán bejelölik azokat a politikusokat sorrend alapján, akiket ők legszívesebben az országgyűlésben látnának a szavazatukkal erősített pártjukból). Az nem lep meg senkit, hogy az egyénekre bontott szavazatok alapján (ha a választási eredményeket vizsgáljuk és szétszedjük a pártlistákra kapott szavazatokat a preferált politikusok egyéni eredménye alapján) az Irány és Fico végzett az élen (Fico szerzett 761 ezer preferenciális szavazatot, nagyjából kétszer annyit, mint a következő párttársa Kalinák 485 ezer szavazattal), de mindenképpen jelzésértékű, hogy Bugár Béla (a vegyes Híd-Most párt vezetője) a hetedik legtöbb egyéni szavazatot kapta, tehát nagyjából minden olyan szavazó, aki a Híd-Mostra adta szavazatát, őt szeretné látni leginkább a parlamentben. Bugár párton belüli ereje jelzésértékű tehát, amelyet csak megerősít, hogy a Magyar Koalíció Pártja ismét alulmaradt és sorsa kérdésessé vált. Mivel már 2010-ben sem kerültek be az országgyűlésbe, az idei választásokra komoly adósságot halmoztak fel, amelyet a következő ciklusban szerettek volna törleszteni, de vereségük kérdésessé teszi jövőjüket is. Érdekesség, hogy a korábbi kormányfő Meciar pártja, a HZDS még az egy százalékot sem érte el (0,93%, alig huszonháromezer szavazó), addig a jobboldal zászlóshajója a szlovák kereszténydemokraták (SDKU) pártja, a korábbi kormánypárt éppen csak bejutott a törvényhozásba a maga 6,09 %-val, míg a preferenciális szavazatok vizsgálatánál kiderül, hogy a korrupciós vádakkal lejáratódott Mikulás Dzurindát első helyen mindössze a pártra szavazók alig egyhatoda látná az országgyűlésben (Többen szavaztak a preferenciális eredmények szerint a szélsőséges, vállalhatatlan neonáci Marian Kotlebára, mint az egykori miniszterelnökre, amely egyértelmű utalás Dzurinda politikai jövőjére vonatkozóan). Valószínűleg Dzurinda politikai pályafutása a végéhez közeledik a tegnapi eredmények tükrében. Igen valószínű továbbá, hogy amennyiben Fico nem fordul erőteljesen nacionalista irányba, meg fog erősödni egy jobboldali szélsőséges erő Szlovákiában, kérdéses persze, hogy ezek majd a hagyományos nemzetiek lesznek vagy új párt – mindez az évek óta sulykolt, a szinte a társadalomba nevelt kisebbségellenesség eredményeként valószínűsítem (bárcsak ebben tévednék).

Robert Fico győzelmi mámorban ég és bejelentette, hogy kész tárgyalni minden parlamentbe került erővel a kormányalakításról, még ha erre nincs is szüksége a kormányzáshoz. Nem túl optimistán jelentette ki ma reggel, hogy nem valószínű, hogy meg tud egyezni bárkivel is, bár a Híd-Most elsőként (és talán egyetlenként) elfogadta a tárgyalásokra való meghívót. Az Irány (Smer-SD) szeretne koalíciós kormányt alakítani, de kész egyedül is a hatalomba menni. Fico legfőbb terve az adórendszer optimalizálása és az egészségügy rendbetétele lenne a következő ciklusra, amely mellett „Szlovákiának nyugalomra és stabilitásra van szüksége”. Ez a nyugalom aligha fogja a ciklusát végigkísérni, különös tekintettel a magyar-szlovák kapcsolatokra, hiszen számos olyan akna nehezíti a két ország közti viszonyt, amelyet még egy esetleges Híd-Most párt, mint kormánytényező sem tudna kisütni (gondolok itt az állampolgársági vagy a nyelvtörvényre), illetve arra, hogy mindkét országot egy karakteres és domináns kormányfő vezet, valamint a gazdasági válság által kiélezett kisebbségellenesség sem fog csökkeni északi szomszédunknál (főleg ha arra gondolunk, hogy az EU komoly költségvetési megszorításokat vár el az új szlovák kormánytól, amelynek a társadalom lesz a vesztese, és Fico politikáját ismerve elhárítja majd ennek a súlyát és felelősségét is).

 Kíváncsian várjuk a fejleményeket, jóstehetség nélkül is kijelenthetem, hogy konfliktusok és nézeteltérések fogják beárnyékolni a két ország következő igen nehéz éveit, és a legnehezebb Szlovákiában lesz magyarnak lenni mostanában Közép-Európában.

Török Tamás
politológus

Március 10-én időközi országgyűlési választásokat tartanak Szlovákiában, tehát nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy célegyenesbe fordult északi szomszédunknál a választási kampány. Mivel megközelítőleg félmillió magyar nemzetiségű állampolgár él az országban, ezért érdekes lehet elemezni a választások legvalószínűbb kimenetelét.

 Ahogy arra már korábban, egy hónappal ezelőtti bejegyzésemben kitértem, a baloldali Irány (Smer-SD) párt, élén Robert Fico egykori miniszterelnökkel toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat, győzelme megkérdőjelezhetetlennek tűnik. Győzelmét olyan botlás sem fenyegeti, mint 2010-ben, amikor is megnyerte a választásokat, de több, kisebb jobbközép párt közösen alakított kormányt ellenében, hiszen pontosan az a koalíció esett darabjaira tavaly év végén. Tehát a széles jobbközép politikai koalíciónak nincs terepe jelenleg Szlovákiában. Ez némileg kedvező lehet, hiszen Fico nyugodtan tud tervezni a jövőre nézve. Szlovák politológusok között népszerű vélemény, hogy Fico koalícióra lép a kereszténydemokratákkal (KDH), esetleg a vegyes Híd-Most párttal (Bugár Béla vezetésével ismét magyarok lehetnének a kormányban, még ha csak „díszből” is), vagy jobb híjján a Slota-féle nemzetiekkel (már ha ők bejutnak az országgyűlésbe, de a velük való koalíció szinte kizárt). Miért lenne erre szüksége?

Elsőként ne felejtsük el megemlíteni a szlovák választási rendszert, amely egy választási kerületnek ismeri el az egész országot, és listás, de preferenciális szavazást biztosít, amely arányosságával a többpárti koalícióknak kedvez alapban. Emiatt az ország demokratikus hagyományaiban ismeretlen az egypárti kormányzás. Másik fontos érv az lenne, hogy Fico ezúttal lemoshassa azt az európai vádat, hogy szélsőséges politikus, kokettál a szélsőjobbal, mint ahogy történt közös kormányzása alatt 2006-2010 között a nacionalista SNS-el egy kormányban. Populista politikusként biztosan el akarja kerülni azt a szégyent, mint volt 2006-ban, amikor az európai szocialisták felfüggesztették a párt tagságát is egy időre. Jobboldali politológusok szerint a közös kormányzással már előre felkészült arra, hogy a kormányzás okozta csalódottságot elkenje többpárti koalíciós társain, hiszen nem szeretne egyedül bűnbak lenni egy nehéz gazdasági környezetben, ha a nehézségek folytatódnak és kemény, megszorító lépéseket kell majd hoznia. Az igazság valahol ezen találgatások között keresendő véleményem szerint.

Nézzünk valami konkrétabbat, találgatások helyett:

 A két magyar orientációjú párt közül jelenleg a Híd-Most bejutása tűnik egyértelműnek, a Magyar Koalíció Pártja a bejutási küszöb alatt van, bejutása az országgyűlésbe kétséges. A Polis szlovák közvéleménykutató szerint a legutolsó, februári közvéleménykutatási adatok szerint a Híd-Most 6 %-on áll, addig az MKP mindössze 2,4 %-ot kapna a választásokon, 5 %-os bejutási küszöb mellett. Ami jó hír nekünk, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő nemzeti párt (SNS) 4,2%-on áll, a nemzetiektől kizárt, új pártot alakító Anna Belousová Nemzet és Igazságosság (NAS) pártja éppen 0,9 %-ával annyit vinne el Slotáéktól, amennyi a bejutásukhoz éppen szükséges lenne. Érdekes megjegyezni, hogy az egykori kormányzó jobbközép párt, az SDKU (ők adták miniszterelnöknek Dzurindát és Radicovát is) a korrupciós botránnyal majdnem leaprították magukat a bejutási küszöb alá, jelenleg 6,1 %-on állnak (egyes közvéleménykutatóknál pár hete 5% alá zuhantak), míg számos új formáció biztos bejutónak számít (az „Olano” és a „99%” pártok).

 Elgondolkodtató lehet számunkra a szlovák pártrendszer flexibilitása, viszonyítva a magyarhoz képest. A magyar és szlovák politikai rendszer közötti jelentős eltérés, hogy míg nálunk 2010-ben az országgyűlésbe kerülő új pártok 16,33 %-ot tudtak együtt gyűjteni az összes szavazat közül, addig a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a szlovák parlamentbe bejutó új formációk 15,8%-ot hoznának, ami szinte azonos arány, de ha a szlovák eredménybe beszámítjuk a 2010-ben bejutott és most 5% fölötti népszerűségi mutatókkal rendelkező pártokat, akkor ez a szlovákoknál 27,7%-ot eredményezne az új pártok javára. Míg nálunk két párt (Jobbik-LMP) eredménye volt új alakulatként az országgyűlésbe jutás, ez a szlovákoknál négy pártot (Olano-99%-Most/Híd-Sas) jelenthet összesen.

 A választásokat követő talán legnagyobb kérdés, hogy a leendő miniszterelnök, Robert Fico milyen irányba indul el politikusi pályáján, megmarad-e baloldali-populista-nacionalista vezetőnek vagy profilt váltva középre pozicionálja magát és lead-e valamit nacionalista politikájából. Hamarosan meglátjuk.

Török Tamás
politológus

Ismét kezd feléledni a választási kampány Szlovákiában, hiszen időközi választást tartanak északi szomszédunknál idén márciusban. A hivatalosan négypárti (egyesek szerint hatpárti, a pártokon belüli szövetségek miatt) jobbközép koalíciós kormány tavaly ősszel bukott bele az eurómentő csomag megszavazásába, amelyet Iveta Radicova miniszterelnök-asszony összekötött a kormányával szembeni bizalmi szavazással, ezzel próbálta jobb belátásra kényszeríteni a Szabadság és Szloidaritás nevű koalíciós pártot, akik hevesen ellenezték az eurót menteni kívánó törvényt. Mivel a (hajdani) koalíciós partner nem adta be a derekát, a kormány megbukott és a március 10-i választásokig ideiglenes jelleggel látja el feladatát csupán Radicová. Mi jellemzi a hagyományosan éles szlovák kampányt jelenleg?

Az idei év eddigi legnagyobb hatású politikai ügye kétségkívűl a „Gorilla-ügy”, amely egy hatalmas korrupciós botrányt takar. A szlovák titkosszolgálat által felvett titkos nyomozati anyagok kerültek ki az internetre, amelyeket lehallgatási jegyzőkönyvekből állított elő „ismeretlen” szerzője. A lehallgatott információk szerint a 2002-2006 közötti jobboldali kurzus alatt a nagy állami vállalatok privatizációjáért felelős Szlovák Nemzeti Vagyonalap (FNM) vezetője bérelt egy pozsonyi lakást, amely a találkozóhelye volt a szlovák gazdasági élet krémjének és a kormány néhány vezetőjének egyaránt. A titkos helyszínt bepoloskázta a titkosszolgálat és az ügyiratnak a „Gorilla” nevet adta, amely állítólag a lehallgatóberendezések nevéből származik. A nyilvánosságra került infomációk szerint a szlovák állami vagyonkezelő cég vezetése aktívan játszott közre nagyvállalkozókkal stratégiai vállalatok privatizációja során, természetesen hatalmas csúszópénzekért, amelyek főleg pártfinanszírozásra mentek. A privatizált társaságok hatalmas összegeket mozgattak meg a piacon, itt érdemes milliárd eurós tranzakciókra gondolni. A fő érintett az ügyben a 2006-ban leváltott jobbközép kormány gazdasági-kormányzó elitje, amely most tagad mindent és az egész „ügyet” fikciónak nevezi. A választások után mindenesetre a populista Robert Fico is felkereste a lakást az adatok szerint, ő ott koalíciós lehetőségekről beszélt. Az ügy a legnagyobbat a tavaly megbukott jobbközép erőknek árthat, Fico természetesen elhatárolódik az egésztől (nincs nehéz dolga, hiszen róla nem sok terhelő szól a felvételeken), mindenesetre a magyar érdekeltségű pártoknak nem kedvez. A 2006-os választási vereséget követően a Magyar Koalíció Pártjában szakadáshoz vezetett a liberális és a konzervatívabb tábor közötti nézeteltérés, amely után hozta létre Bugár Béla a Híd-Most hibridpártot számos egykori MKP-s hívével együtt. Annak idején Csáky Pál, az MKP akkor elnöke sejthetett valamit, amikor Bugárt azonosította egy gazdasági érdekszövetséggel, amely mozgatja Bugárt és érdekkörét. Természetesen mindenki tagad mindent és senki nem tudja, hogy a nyilvánosságra került iratok igaziak-e vagy részben azok legalább.

A botrányból az új pártok, a baloldal profitálhat, azonban nem kérdés, hogy ki lesz Szlovákia új miniszterelnöke március közepétől: őt majd Robert Ficonak fogják hívni. Érdemes tudni, hogy a szlovák választási rendszer egyfordulós és arányos, ahol a szavazópolgárok listán szavazhatnak preferenciális jelleggel, az 5%-os bejutási küszöb mellett (tehát rangsorolhatják pátjuk jelöltjeit). Az egész ország egy választási körzetnek számít és az induló pártoknak elég magas kauciót kell letenniük, amelyet akkor kapnak vissza, ha legalább két százalékot elérnek a választásokon (a kaució összege 16.596 euro pártonként), ha ez alatt maradnak, akkor gazdagítják az államkasszát az összeggel. Azonban így is összesen 26 párt indul a márciusi választásokon és szlovák „választási hagyományok” szerint nem lenne meglepetés egy új formáció parlamentbe kerülése (bár 150 fős listát „csak” 15 párt tudott összehozni). A magyar vegyes rendszerrel szemben ez erősen koalíciós jellegű kormányzás felé tereli a nyertest, a mostani magyar kétharmad szinte elképzelhetetlen ebben a rendszerben, de még az is, hogy a nyertes párt egymaga alakíthasson kormányt. Most azonban nem lenne meglepetés, ha a Fico vezette Irány (Smer) egymaga betöltené a parlamenti 150 hely több, mint a felét, hiszen a legutóbbi közvéleménykutatások szerint egybehangzóan toronymagasan vezetnek mindenki más előtt. Ficóék támogatottsága 40% fölötti, az őket követő kereszténydemokraták (KDH) pedig 10% alatti támogatottságnak örvend. Ne feledjük, hogy a Fidesz-KDNP kormány állt hasonló adatokkal a 2010-es választások előtt, tehát Ficóék egy vegyes rendszerben kényelmesen alkotmányozó hatalmat szereznének egyedül, amely nekünk magyaroknak semmi jót nem hozna, tehát most hálásak lehetünk a választási rendszerüknek.

Továbbá igen szerencsés lenne, ha a magyar kormányzati körök felismernék áttételes szerepüket a szlovák választási kampányban, és lehetőleg nem vennék fel a kesztyűt, amellyel önkéntelenül a szlovák szélsőjobb malmára hajtanák a vizet (mint történt 2010-ben, amikor a kisebbségi magyar politikusok kérték a magyar miniszterelnököt arra, hogy a kettős állampolgárságról szóló döntését csúsztassa finoman a szlovákiai választások utánra. Nem hallgatott a kormány az MKP politikusaira, meg is lett az eredménye: a Slota-féle nemzetieknek ez segített bejutniuk hajszállal a parlamentbe). Slotáék pártját most a pártszakadásból alakult másik „igazi”, a Belousova-féle szlovák nacionalista párt osztja meg, remélhetőleg úgy, hogy mindkettőt a bejutási 5% küszöb alatt tartva. Mindenestre Slotáék jelenleg 4,8%-on vannak és hiába dolgoztak ki egy populista-nacionalista programot (erre hamarosan visszatérek, mert nagyon érdekes áthallások vannak), remélhetőleg kiesnek az országgyűlésből. Fico szinte biztos, hogy nem fog koalíciót kötni velük, még ha parlamentbe is jutnának (Ficonak erre semmi szüksége nem lenne és csak kellemetlen, nemzetközileg elszigetelt helyzetbe hozná magát velük). Szerepük tehát az alakuló országgyűlésben marginális lenne, de javaslataikra elég sokszor fogékony a nemzetük érdekét féltő parlamenti többség.

A cikk végére csak röviden mazsoláztam Slotáék választási kampányából a szórakoztatás/elgondolkodtatás kedvéért: a szlovák nemzetiek elutasítják a bevándorlást, a multikultúralizmust, meglebegtetik az EU-ból való kilépés gondolatát, egységes uniós minimálbért követelnek közben, nyugdíjemelést, munkaidő csökkentést terveznek (ugyanolyan bérek mellett), adócsökkentést szeretnének, megadóztatnák a multicégeket, nemzetőrséget szerveznének és odacsapnak a kisebbségeknek, a „szociálisan alkalmazkodni képtelen csoportoknak” (milyen decens cigányozás) konténerlakásokat, internátusokat szerveznének, sőt visszakövetelnének olyan műkincseket Magyarországtól, amelyek nekik „járnak”, ki tudja, hogy milyen alapon. Vagyis egy szociális mázzal leöntött szélsőségesen nacionalista programmal csábítják a szavazókat. Remélhetőleg tavasszal már az országgyűlésen kívűlről.

Török Tamás
politológus 

Mivel múlt hét kedden megbukott a szlovák kormány, emiatt érdemesnek találom egy kicsit megvizsgálni ennek belpolitikai okait röviden, lehetséges következményeit és az előrehozott választásokat követő változásokat átgondolni a felvidéki magyarság sorsa és a szlovák-magyar kapcsolatok tükrében.

Az előzmények ismertek: múlt héten az ingatag, többpárti jobbközép kormánykoalíciót vezető –amúgy ingatagnak tartott és saját pártjából is fúrt- miniszterelnök-asszony összekötötte a az euró-mentőöv megszavazását egy bizalmi szavazással. Mivel az egyik koalíciós társ (SaS, Szabadság és Szolidaritás pártja) élesen ellenezte (amúgy sok szempontból támadhatatlan módon) az euró-mentőöv szlovák megszavazását, a miniszterelnök-asszony pedig utolsó zsarolási lehetőségként a kormány fennmaradását jelentő bizalmi szavazással próbálta belekényszeríteni a renitens koalíciós társat a „kötelező” szavazásba (euróövezeti tagként a szlovákok szavaztak a mentőövről utolsóként az Európai Unióban). A lázadó koalíciós társ nem tágított (valamint egy másik koalíciós párt egyik szárnyának tagjai velük együtt) és bukott a jobbközép-liberális kormány.

Tavaly az országgyűlési választásokon nyertes Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nem tudott kormányt alakítani, ezért egy lehetetlen négypárti koalíció jött létre, amelyet a koalíció legerősebb pártjának (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - SDKÚ) miniszterelnök jelöltje vezettet, Iveta Radicova személyében. A miniszterelnök-asszony legnagyobb pártbéli ellenfele a külügyminiszter Mikulás Dzurinda volt (korábbi miniszterelnök), ő az egyik nyertese a bukásnak, hiszen a pártban a bukott miniszterelnök mellett Dzurinda politikai befolyása igen erős, ő léphet elő a párt természetes vezetőjeként a márciusi előre hozott választásokra (egyes politikai pletykák szerint Radicova a pártot is elhagyná, és saját pártot alapítana). A kormány bukásának mégis a Robert Fico vezette Smer-SD a legnagyobb nyertese, amely messze vezeti a szlovák népszerűséglistákat és jelen állás szerint egymaga képes lenne kormányt alakítani tavasszal (83 főt delegálna egymaga a 150 fős országgyűlésbe), amely az arányos szlovák választási rendszerben igen erős felhatalmazást jelent. A március 10-i előrehozott választások új esélyt adhatnak az Magyar Koalíció Pártjának (SMK), hogy visszatérjenek az országgyűlésbe egy rövid szünet után.

A kormány bukásában elévülhetetlen érdemeket szerzett az, hogy egy négypárti koalíció volt kénytelen kormányozni, amelyet egy ingatag és bizonytalan miniszterelnök vezetett. Az alig másfél éves kormányzás egyértelműen szlovák belpolitikai kudarc volt, még ha számunkra kedvezően némileg sikerült tompítaniuk a Fico kormányzása alatt elfajult szlovák-magyar viszonyt, és a miniszterelnök-asszony jó kapcsolatot ápolt a magyar miniszterelnökkel, amely bíztató jövőképet adhatott némileg a kisebbségi magyarságnak a közeljövőre nézve.

Mi fog most következni? Elsősorban a minket érdeklő aspektusokra koncentrálok: az elöttünk álló hónapokban egy kampány veszi kezdetét, amely során elő fogják venni a magyar kártyát, különös tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a Jan Slota-féle nemzetiek (SNS) a legutolsó közvéleménykutatásban csak 3,9%-on állnak (erőiket osztja a kivált új nacionalista formáció, amelyet az egykori nemzeti párti alelnök Anna Belousova jegyez „Nemzet és Igazságosság” –NAS- néven, ők 1,8%-on állnak most és a két nacionalista párt kiolthatja egymást az 5%-os küszöbnél). Ebből adódóan a két szélsőséges párt egymást fogja túlharsogni várhatóan a kampány során. Jobb, ha nem számítunk Robert Fico-tól sem sokkal jobb hozzáállást a magyar kérdéshez, elég csak a gyalázatos nyelvtörvényre, vagy állampolgársági törvényre gondolnunk. Ezeket a populista Fico egészen biztosan be fogja vetni az arra mindig fogékony szlovák tömegek felé. Kormányra kerülése után (gyakorlatilag nincs más reális esélyese a választásoknak) biztosan várható a magyar-szlovák államközi elhidegülés, hiszen annak idején az azonos pártcsaládba tartozó, kompromisszumra hajló Bajnai-kormány magyar miniszterelnökének gesztusaira sem volt nyitott, ezek után az amúgy a szlovák közvéleményben mumusként nyilvántartott Orbán Viktor és kormánya ellen biztosra vehetően meg fogja mutatni nacionalista-szélsőséges énjét. Várhatóan csak a legszükségesebb esetben állna össze ismét a nacionalisták bármelyik pártjával kormányozni, de a hatalomba kerülésért semmi sem lenne drága neki- ebben biztosak lehetünk. Azt hiszem, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy a következő hónapokban bármilyen magyar ügy kapcsán Fico verbálisan „meg akarja majd védeni” Szlovákiát a magyaroktól és kormányra kerülve nyíltan konfrontálódni fog hazánk politikai vezetésével. Fontos kihúzni a magyar belpolitikai kárörvendők méregfogát azzal a ténnyel, hogy Fico így tenne egy baloldali magyar kormánnyal szemben is, hát még egy Orbán Viktor vezette jobboldalival szemben! Mögötte fog állni egy stabil kormánytöbbség, egy lojális köztársasági elnök és a baloldali-nacionalista (érdekes párosítás ez is) populizmus ragadós máza, amivel minden szlovák miniszterelnökének szerepében fog tetszelegni.

Várhatóan egy újabb, szlovák-magyar politikai jégkorszak veszi majd kezdetét.

Török Tamás
politológus

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a minap Szlovákiában járt, ahol kérlelte, szinte könyörgött a szlovák kormányfőnek, hogy az ország vegyen részt a görögöknek nyújtandó második hitelcsomag megvalósításában. A szinte megalázkodó stílus élesen áll szemben azzal a sokat tapasztalt uniós nyers modorral, amelyet hazánk ennél (uniós szinten értve) sokkal súlytalanabb ügyekben volt kénytelen megtapasztalni az elmúlt időszakban.

Ismert, hogy Szlovákia a tavalyi első görög mentőcsomagból kimaradt (egyedüli euróövezeti tagként), így a 110 milliárd eurós mentőcsomag nem terhelte a költségvetését. A súlyos belpolitikai nyomás alatt lévő, megosztott koalíciós jobbközép szlovák kormány belpolitikai értelemben vett lenullázódásához vezetett volna a csomagban való aktív részvétel. A szlovák kormányfő gyakorlatilag követte a hazai társadalom nagy részének (érthető) bírálatát, amely szerint a válságot nem ők okozták és különben is a görögök sokkal gazdagabbak és jobban élnek, mint a szlovákok. Mindez racionálisan ugyan érthető, de gyakorlatilag durván szembe megy a magasztos uniós és a közös euróövezeti elvekkel. Mégis megtehették, hogy kimaradnak a csomagból, nagyobb hullámokat nem vetett a döntés Európában. A szlovákok túlnyomó többsége ezzel a döntéssel egyetértett, sőt a populista, népszerű baloldali ellenzék nyomása alatt nehéz lett volna máshogy dönteniük. Szlovákia valószínűleg kimarad a legújabb görög mentőcsomagból is, bár maga Van Rompuy érkezett Pozsonyba a héten, hogy udvaroljon a szlovák kormánynak. Mégsem volt hangos ettől Európa, Cohn Bendit és társai nem harsogták tele tavaly tavasszal az Európai Parlamentet, mint ahogy borítékolhatóan most sem fogják. Miért is tették volna, hiszen erőiket lekötötte egy másik uniós ország alkotmányának bírálata – mit számít közben egy kontinentális mentőcsomag? A kettős mércét nem lehet nem észrevenni.

Van Rompuy kijelentette Pozsonyban, hogy „nem ajándékot kérünk, hanem kölcsönt, amit kamatostul visszakapnak”. A kamatos visszatérítés alatt az euróövezet stabilitását és Görögország megmentését értette valószínűleg. Természetesen mindkét fél kijelentette, hogy „megéri a fáradságot, az áldozatot és pénzt, hogy az unió kilábaljon a válságból.” Kár, hogy Radicová ezalatt azt érti, hogy hazája kimarad a csomag második részéből, éppen csak azt felejtette el hozzátenni, hogy megéri a fáradságot, csak nem a szlovákoknak, szenvedjen csak a gazdagabb Európa. Van Rompuy azt is elmondta, hogy akik eddig elfogadták a közösség előnyeit, kötelesek felelősséget vállalni a problémák megoldása érdekében is. Van Rompuy természetesen tárgyalt a többi közjogi méltósággal, majd fogadta őt Richard Sulík is, aki a kormányt adó egyik koalíciós párt vezetőjeként (és házelnökként) a csomagban való szlovák részvétel legnagyobb ellenzője volt. A többi borítékolható: a szlovákok ismét kimaradnak a csomagból, majd a világ megy tovább a maga útján, senki nem fog nemzetközi bojkottra szólítani a szlovák kormány ellen.

Nem ez az első, hogy szemet hunynak a szlovákok viselt dolgai fölött, már csak a szlovák alkotmány is szemet szúrhatna az arra annyira kényes európai politikusoknak, amely úgy kezdődik, hogy „Mi, a szlovák nemzet…”-figyelmen kívül hagyva az ország kisebbségeit. Pár évvel ezelőtt a kisebbségi magyar alkotmánykritikákra válaszul a nacionalista pártelnök Slota azt mondta, hogy akinek nem tetszik az alkotmány, az hagyja el az országot és az egész ügyet „hülye kritikaként” le is zárta. Ez azóta sem volt téma az Európai Parlamentben. Természetesen Slota nem mérvadó tényező, de a kettős mérce itt is szemet szúr- mikor verte az asztalt emiatt az európai baloldali és liberális politikai kör? A sor hosszan lenne folytatható, azonban a dolog nyitja ott lehet, hogy Európának nagyobb gondja is van annál, hogy mi zajlik Közép-Európában (természetesen, amíg az alapvető demokratikus értékek többé-kevésbé megvalósulnak). Azonban feltételezhető módon egy, a nyugati vezető politikai és értelmiségi réteggel szoros baráti viszonyt ápoló magyar értelmiségi kör (nyugodtan néven nevezhetjük: baloldali-liberális emberek csoportja) folyamatos, szinte nemzetellenes tevékenysége folytán hazánk állandóan színpadon van a jobboldali kormányok alatt. Ez persze nincs ellenére számos szomszédos ország politikai elitjének sem, azonban hazánk nemzetközi pozícióit brutálisan rombolja. A szlovákok euróövezeti mentőcsomagjának kimaradásából miért nem lesz nagy ügy most sem? Ott egységesen elismerik a szlovák nemzet érdekeit akár az európai érdekekkel szemben is és senki nem fut Brüsszelbe, Washingtonba vagy épp az országba látogató amerikai külügyminiszterhez panaszkodni. Alighanem kivetné a politikai elit magából azt, aki ilyet tenne náluk. Természetesen ne állítsuk őket piedesztálra demokráciából, hiszen a szlovák ügy összetett. Rengeteg a nyugati beruházás az országban, kedvező a gazdasági környezet a nyugati beruházások számára, sokkal nyersebb a belpolitikai kultúra, és a szlovákoknak része a válságcsomagból jelképes lenne amúgy is összeurópai szinten. Azonban szemet szúr az uniós elnéző jóindulat és a hazánkat ért durva kritika közötti különbség.

Van Rompuy nem tiltakozott a több szlovák faluban álló falak ellen, amelyeket romák és nem-romák közé húztak, sőt még a pozsonyi amerikai nagykövet sem ment személyesen közbenjárni a falak lebontása érdekében. Helyette Van Rompuy Pozsonyban azzal viccelődött, hogy „vonzóak vagyunk, az Európai Unió is szexi, nem csupán az elnöke”. Gondolom mindenki kedélyesen kacagott egyet, majd minden folyik tovább a maga medrében. Jöhet Magyarország elszigetelése, ahogy a baloldali szlovén miniszterelnök fenyegetőzött nem is olyan régen. „Ahogy vége a magyar EU-elnökségnek, politikailag azonnal és teljes mértékben elszigeteljük Magyarországot.” Biztos hamar fel fog hozzá zárkózni az európai bal- és a liberális oldal, Cohn Bendit dörzsölheti a tenyerét társaival együtt. Szinte csodálattal vegyes együttérzéssel tölt el az európai politikai érzékenység- kiváltképp ha jobboldali magyar kormányról van szó.  

Török Tamás
politológus