Demokrátor

Bajnai Gordon alapítványa ismét közzétett egy tanulmányt, mélyszegénység kérdésének megoldásáról. Azonban, ahogy az eddigi tanulmányaik, úgy ez is inkább politikai geg, nem pedig megoldás.

Alapjában véve figyelemre méltó az a teljesítmény és publicitás, amit ez az alapítvány eddig elért. Igazi sikertörténet lehetne, ha nem valami olyat akarna eladni némileg átmaszkírozva, ami egyszer már volt, és megbukott. A Bajnai-mítosz lényege most is ugyanaz, aminek eredetileg tervezték a szoci nagy öregek. Mikor minden bebukott, keressetek olyan arcot, aki kevésbé utálatos a társadalom előtt, mint ők, vagy nagy reformer, és rábízták azt a feladatot, hogy csinálja pontosan azt, amit az IMF, az EU kér. Ne higgyük, hogy az a szocialistáknak jól esett. Cseppet sem. De ha túl akartak élni és az ország túlélését is biztosítani akarták, akkor ezt meg kellett tenniük (mostanra jutott el Orbán Viktor is erre a pontra…), és megtették.

Bajnai éppen megfelelt a célnak. Se politikai fantáziája, se önálló ötletei nincsenek. Olyan, mint a kezes bárány. Azaz szemben a magyar politika vezéreivel, akiket a nép pajzson hordozva juttat hatalomhoz, nem működik ötletgyárként, nem épít fanklubot és nem „hatalombetonoz”. Ellenben olyan, mint a szürke ballonkabát bármikor felvehető és letehető, azaz hasznos. Bajnai megtette, amit vártak tőle, mi több túl is teljesítette. Vállalható arc maradt, nem csak itthon, külföldön is. Persze miért is ne. Ki ne szeretné azt, aki pontosan azt csinálja, amit elvárnak tőle. Igazi jó barát, aki mindig készséges, nem kér semmit, csak egy kis pénzt, hogy betömje a kiabálók száját, vagy írjuk úgy, tovább haladjon a progresszió útján. A legutóbbi tanulmányok összessége valami ilyesmit próbál eladni itthon szegénység ügyben is.

Bajnai politikai pályafutása nem most kezdődött. Nem is olyan régen, 2008-2009 között önkormányzati és területfejlesztési miniszter volt, majd ezt követően a miniszterelnöki állomásig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként tevékenykedett. Hogy miért invitáljuk a kedves olvasót egy kis múltbeli utazásra? Mert a Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervhez kapcsolódó intézkedési terv részleteit bemutató (1105/2007. XII. 27.) kormányhatározat elkészítéséhez feltehetően köze volt. A kormányhatározat is előirányozta a szegény rétegek segítésének átfogó kérdéseit. A részletes program az UMFT korabeli akcióterveiben szerepel. Oktatás, foglalkoztatottság, vállalkozások fejlesztése, lakhatás, egészségügy, egyenlő bánásmód, kultúra, média, sport a hívószavak. Maga az UMFT, amely 2007-2013 közötti időszakra tervez, gyönyörű gondolatokkal fogalmazza meg a kijelölendő irányokat Magyarország felemelkedéséhez. A nyitómondat szerint „Magyarország történelmi esély előtt áll.”. A lehívandó uniós forrásokból lehet csökkenteni a szegénységet, növelni a foglalkoztatottságot. A nagyszabású tervekből akkor sem volt hiány. A megvalósíthatóakból annál inkább.

A mai tervek úgy fest, hasonlóak. Juttassunk több pénzt, máshogy a szegényeknek. Mert ami most van, a közmunka jelen formája, az nem jó. Rossz megközelítés, hogy munkára rendelik az embereket, netán még az otthonától távol kell dolgoznia. A közmunka a legkevésbé megbecsült munka, hisz kényszerből űzik. Magyarul úgy ad a rendszer, hogy megbélyegez. Ilyen kitételeket fogalmaznak meg. Ehelyett javasol az alapítvány kétségtelenül jó, előremutató dolgokat. Csakhogy, mint már bemutattuk, ilyen tervek már készültek. Azok is jónak és megvalósíthatónak tűntek. A szocialista politikusok is érveltek a közmunka mellett bőszen, most mégsem szeretik. Ezek az elméletek pedig nem tanulmány szinten, hanem a mindennapok rögvalóságában buknak meg.

Többek között azért, mert ezek a kérdések nem csak anyagi, hanem értékrendbeli problémákra vezethetőek vissza. Lásd roma mélyszegénység, amiről keletkezett egy kitűnő tanulmány, mégis inkább hecckampány lett belőle, nem egy komoly társadalmi vita. A hiba a rendszerben éppen az, hogy ezek a kérdések aktuálpolitikai harcok tárgyává válnak. Pedig ezek az ügyek nem négy vagy nyolc évre szólnak, hanem teljes nemzedékeket ölelnek fel. Bajnai alapítványa erősen kötődik egy politikai ideológiához, és Bajnai sem tett még le arról, hogy politikai szerepet fog játszani az elkövetkezendőkben. Így, az ilyen jó célok, szép tanulmányok, bármennyire hasznosak lennének, elbuknak a politikai arénában. Értékrendet pedig csak hosszú idő alatt lehet elsajátítani, ráadásul társadalmi összefogás mellett. Például az egyházak, az önkormányzatok, és az állam, valamit a civilek összefogása révén. Elcsépelt szöveg, de igaz. Egy értéksemleges állam képtelen az egyházak helyére lépni és erkölcsöt tanítani olyanoknak, akik azzal sincsenek tisztában, mi az az állam. Az elvont távoli osztogatógép az, ami ebből ott a végeken érzékelhető. A pénzes postás és a z önkormányzat pénztárának ablaka jeleníti meg előttük. Ugyanis ők vannak a probléma közelében, ők kezelik. Ami bonyolultabb, mint megírni egy teljes szociális programot. Általában magára maradt önkormányzatok, rendőrök küzdenek a problémákkal, akik csak akkor találkoznak a jellemzően budapesti problémamegoldókkal, amikor belekavarnak a helyi valóságba egy hecckampány erejéig. Mikor elmennek minden rosszabb lesz, mint előtte. Ez a nagy tanulság.

Összehasonlítva ezekkel a szép elképzelésekkel a mai kormány tevékenységét, az valóban földhözragadt politikát folytat. Kétségtelen, hogy nincsenek nagyívű társadalommérnök tanulmányok, csupán elkezdték azt csinálni, amivel az emberek többsége egyetért, és ami úgy fest, működik. A dolog nem tökéletes, de megvalósítható, szemben azzal a nagy ötleteléssel, ami a másik oldalon zajlik. Tudja, hogy a program, a társadalmi vita csak oda vezetne, ahová eddig is, meddő értékviták, politikai hecckampányok zajlanának és nem történne semmi. Ezért azt csinálják, aminek megvan az intézményi háttere, rendelkezik a közmegegyezés minimumával és működik. És ez jó is így. Ami optimizmusra ad okot, hogy a tanulmányokban erős baloldal egyelőre megfelelő távolságból szemléli a szociálpolitikát.

Mári László     Balla Ágnes
politológus     nemzetközi kapcsolatok szakértő

„A tapasztalatom ugyanakkor, hogy a segélynél minden megoldás jobb. A segélynél a közmunka, a közmunka plusz képzés még jobb, ha ez kombinálva van, legalább a betanított munkára való felkészítés segíthet. Az a tapasztalatom, hogy ennél talán még erősebb, ha komplex, több eszközrendszert használó programokat egyidejűleg csinálunk; például a cigánytelep felszámolása a mi fejünkben nem buldózert jelent, hanem egészen mást jelent. Olyan pénzügyi és személyes jelenlétet, ami átformálja az életét a közösségnek, és új belső igényeket kelt ehhez, új érdekeltséget, lehetőségeket is teremt. Ezek nagyon bonyolult kérdések, de a kiindulópontjának azt látom, hogy a többségi társadalomnak tisztában kell lennie avval, hogy itt egyszerűen ilyen kár-haszon elven nem gondolkodhat. Nem gondolkodhat úgy, hogy ha itt ennyit befektettem, akkor ennyit most ki akarok venni. Ennek a dolognak az a megoldása más országok példáján, hogy sokkal többet kell ahhoz befektetni, hogy aztán a végén ez majd valamikor valamilyen távlatban egyenlegbe hozható legyen. Aki ezt rövid távon akarja egyenlegbe rendezni, az téved, az nem fog tudni megoldást találni.”

Ezek a szavak 2006-ban hangzottak el Kiss Péter miniszteri meghallgatásán.

(http://www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/EMB/0606061.htm)

2006-ban alakult meg a második Gyurcsány kormány. Ezután félévvel az öregségi nyugdíj legkisebb összege 26.830 forint lett. (224/2006.(XI. 20.) Korm. rend. 7. §). Ez ma 28 500 forint. Ez az a bizonyos 28 ezer forint kerekítve, amely közbeszéd tárgyává lett. Pontosabban az e helyett adható 47 ezer forint képezi tüzes viták kiindulópontját.

A Start program keretén belül az Út a munkához alprogram célja a a munkára képes, ugyanakkor tartósan munkanélküli személyek munkához segítése. A Rendelkezésre állási támogatás (http://www.startprogram.hu/index.php?p=linkek&l=1) helyett lehetne munkavégzés utáni keresetet kapni. A tartós munkanélküliségben élők, valamint azok, akiknek a felmenői is az állami segélyezési rendszer épp aktuális csurranásai-cseppenéseiből éltek, nagyon nehéz helyzetben vannak. A rövid munkanélküliségi periódus elviselése is embert próbáló időszak, de még a munkahellyel rendelkezők között is sokan élik át azt a bizonytalanságot, hogy a válságnak nevezett elhúzódó negatív előjelű gazdasági folyamat során vajon lesz-e létszámleépítés, és ha igen, ki kerül ki a munkavállalók táborából. Azok az emberek, akik már régóta munkanélküliek, illetve nem rendelkeznek aktív munkavállalói mintával, egy teljesen másféle életet alakítottak ki a társadalomban a mindennapi fenntartásra. Ennek a részletezésébe nem megyek bele, sok szociológiai tanulmány született, akit érdekel, bőségesen talál forrást. Ami az össztársadalmat illeti, az az, hogy nagyon kevés dolgozó ember tart el sok inaktívat, köztük azokat is, akik egyébként munkaképesek. Szinte hallom ilyenkor, hogy magas a munkanélküliség, ugyan hova menjenek el ezek az emberek dolgozni. Gazdasági recesszió időszakában az állam szerepe megnő a foglalkoztatásban. A közmunkát pont erre találták ki, egyfelől visszavezeti a munkaképes egyént a munka világába, másfelől az olyan fontos, ám régóta el nem végzett feladatok teljesítése valósulhat meg, mint például a gátépítés (ugye senki sem szeretné, ha ismét elöntené a házát a víz?). A munkapiacon a tartósan munkanélküli embernek nincs esélye. Tegyük fel, hogy elmegy egy állásinterjúra. Ott még azok is izgulnak, akik nem kényszerülnek állást változtatni, hanem kíváncsiságból keresnek valami mást, hát még az, aki időtlen idők óta nem volt a munkapiacon szereplő? Rögtön kudarcélmény éri. Nem azt mondom, hogy a gátépítés a munkák netovábbja mindenki számára, csak legyünk reálisak. Ha az embereket megtanítjuk arra, hogy be kell érni munkakezdésre és ott is kell maradni munkaidő végéig, akkor már nagyot léptünk előre. Ezen megállapításomban semmi lenézés nincs, ezt hangsúlyozom. Egyszerűen találkoztam sok munkanélkülivel, akik más bioritmus szerint élnek, mint a dolgozók. A munka világába visszavezetendő emberek számára természetesen nem kell itt becsukni a kapukat, hanem civil szervezetek segítségével indulhatnak képzések is. Erre a civilek találnak forrást, saját tapasztalatból tudom, hogy működik.

A támadások Matolcsy és a 47 ezer forint ellen olyanoktól jönnek, akik jóval több, mint 47 ezer forintot keresnek. Megértem azt is, hogy sokan hiába dolgoznak, alig van megtakarításuk. Viszont az ő adójuk is részben a segélyezésre fordítódik. Legyen olyan kormányzati program, hogy fogadj örökbe egy munkanélkülit? Nem gondolom, hogy ez az út. Viszont kifejezetten hiányolom az értelmes megoldásokat a döntést vitatók részéről.

Balla Ágnes  
nemzetközi kapcsolatok szakértő