Két „fontos” dolog történt ma Európa parlamentjében. Az EP elutasította a fiskális uniót baloldali közreműködéssel (igen, azt, ami miatt itthon a hazai baloldal úgy nekiesett Orbánnak), és összeomlott a baloldal magyar alkotmányt mindenestől eltörölni akaró támadása az EP-ben.
A várva várt vita, ahogy sokan beharangozták, a „kamion és a Trabant” találkozása, a „Trabant sofőrjének” ügyes manőverei miatt látványosan elmaradt. Ha valaki komoly politikai vitára számított, az gyorsan rájött, hogy az az egyik fél teljes tájékozatlansága vagy még inkább félretájékoztatottsága okán most elmarad. A Bizottság még vért izzadva összeszedett olyan kifogásokat a jegybank törvény ellen amelyek miatt eljárást lehetett kezdeményezni, azonban az EP baloldali fele, mintha Heller Ágnes jegyzeteit olvasta volna fel kritikaként, amelyeket Konrád György lektorált. Ostoba, olykor burleszkbe illő hozzászólásokat produkált az önmagát rendkívül szofisztikáltnak tartó liberális, zöld, szocialista oldal. Volt szó újságírók letartóztatásáról, zsidó családok rettegésétől elkezdve mindenről, amivel kompromittálni lehet egy jobboldali kormányt. Olyan nevetségesen nem volt köze a felszólalásoknak a valósághoz, hogy Orbán Viktor elégedetten mosolyoghatott a felszólalások közben. Úgy nyert, hogy meg sem kellett erőltetni magát.
A baloldal láthatóan egy harcos, felkészületlen Orbánt várt, ehelyett egy kompromisszumkész, ellenfelének taktikáját előre jól feltérképező, az Európai Néppártot időközben maga mellé állító politikussal találkozott. Az eredmény csúnya „falnak futás” lett. A baloldali hozzászólok szigorú rendben hajtogatták ugyanazt, amely már a harmadik felszólaló után unalmas ismételgetésnek tűnt. Kohn-Bendit performansza megkopott 68-as emlékeket idézett fel azokban, akik még emlékeznek 68-ra, azonban mindenki más csak egy hisztiző öregurat látott, aki összekeverte a párizsi utcasarkot az EP ülésteremmel.
Nem állítom azt, hogy válaszul a néppárt grandiózus hozzászólásokkal operált volna, de mégis tárgyszerűbb hozzászólások és érvgyanús mondatok kerültek elő jobboldalról. Meglepően sokan álltak ki Orbán mellett. Lengyelek, mi több egy román felszólaló is. Nesze neked sztereotípia. Orbánnak ezek után már csak annyi feladata volt, hogy elnyomjon néhány ásítást, nevetgéljen egy kicsit, majd nagyvonalúan lezárja a vitát. Nagy valószínűség szerint végleg. Ha majd egy hónapnyi sajtókampány után ennyi sikerült, akkor bizton hihetjük, hogy hamarosan lesz fontosabb dolog az EP ülésein, mint Orbánt vegzálni. Ettől még persze lesznek fáradt próbálkozások, ez majdnem biztos. A sajtótájékoztató már nyugodt hangvételű eszmecserévé fajult, amelynek a végén fel is került az i-re a pont, amikor egy francia újságíró kérdésre Orbán gaulle-istának minősítette magát, majd kifejtette, hogy reméli, egyszer a magyarok lesznek olyan patrióták, mint a franciák. Talált süllyedt.
Összességében továbbra is igaz, hogy Orbánnal vitát kezdeni alapos felkészülés nélkül, és megtámadni, öngyilkosság. Debattőrként még mindig a régi. Ma ezt a csoportos harakirit az európai baloldal be is mutatta, és egyben azt is, hogy miért szenvednek szinte mindenütt vereséget. Elszaladt mellettük a világ. Az EP önmagáról is kiállított egy bizonyítványt. Leginkább azt, hogy egy használhatatlan gittegylet, amely inkább gátja a folyamatoknak, mint bárminek az előremozdítója. Valójában nevetséges olyan kérdésekkel időt tölteni, minthogy mire esküszik fel vagy nem a magyar jegybank elnöke. Bármelyik kormányfő kompetensebb, támogatottabb szereplője az európai politikának, mint ez a szervezet. Orbán Viktor tizenkilencre lapot húzott, amikor felvállalta ezt a vitát. Mondjuk úgy, most bejött. Azonban ez nem változtat azon, hogy végre össze kellene hozni egy koherens gazdaságpolitikát, és ehhez találni egy hiteles pénzügyért. Ugyanis, ahogy Európában, úgy Magyarországon is a gazdasággal vannak fundamentális problémák, és erre se itt, se ott nem látszik megoldás. Ez még akkor is igaz, ha jókat vitáznak egymással európai politikusok, lényegtelen kérdésekről.
Mári László
politológus
