Demokrátor

Túlélheti-e a liberális demokrácia a középosztály hanyatlását?

Az amerikai filozófus, politikai közgazdász, író és gondolkodó 1992-ben jelentette meg nagy sikert hozó könyvét, amelynek a Történelem vége és az utolsó ember címet adta. Műve a szakmában világhírűvé tette a professzort, akinek egy hosszú írása jelent meg az amerikai kiadású Foreign Affairs magazin 2012 januári kiadásában. Az író stílusosan a Történelem jövője (The Future of History) címet adta művének. Ezt a cikket ismertetném most olvasóinkkal főbb vonalaiban, közvetítve a filozófus aktuális gondolatait.

Az írás elején a szerző ismerteti legfőbb aggodalmát, mely szerint a stagnáló bérek és a növekvő társadalmi különbségek fenyegetést jelentenek a liberális demokráciák stabilitására, és akár alá is áshatják a mai értelemben vett, nyugati értékrendű demokratikus berendezkedést. Ennek elkerülése érdekében szükség lenne egy társadalmilag elfogadott új ideológiára, amely reális utat kínál egy egészséges középosztály számára, és megerősítené a demokráciát a társadalomban.

“Valami furcsa dolog zajlik a világban manapság”- csodálkozik rá arra a gazdasági-társadalmi felbolydulásra, amely viharként ostromolja társadalmaink alapjait. Nézete szerint a 2008-ban kezdődött globális pénzügyi krízis és az euró válsága, annak a könnyű szabályzókkal bevezetett pénzügyi kapitalizmusnak az eredménye, amely három évtizede uralja a nyugati világ vezetőinek gondolkodását. Ennek ellenére mégsem tudtak megerősödni a baloldali mozgalmak (melyek szerinte egyenesen “vérszegények”) sem az Egyesült Államokban, sem Európában, ellenben a jobboldali populista erőkkel, amelyek mindenhol előretörtek. Amerikai lévén hazai példát említ: az Egyesült Államokban a Tea Party Mozgalom erősödött meg, amelynek egyik legfőbb célja egy erős állami szabályozás bevezetése, amely megvédheti az állampolgárokat a pénzügyi spekulánsoktól.
Nem újdonság ez nekünk magyaroknak, hiszen az állami szabályozás erősödése jellemzi egész Európát is, amelyhez képest az európai értelemben vett liberális, baloldali és zöldpártok makacsul ragaszkodnak ahhoz a pénzügyileg liberális társadalmi modellhez, amely a pénzügyi válsághoz vezetett, a központosító politikában pedig a diktatúra előszelét vélik felfedezni (nem is kell annyira messze mennünk Budapestről ehhez, hogy ezt észrevegyük).

Mi lehet az oka a baloldal gyengeségének egy olyan társadalmi környezetben, amelyben szükségszerű lenne megerősödésük? Az író ennek okait a következőkben véli felfedezni: a pénzügyi szabályozásban a már említett liberális elvek érvényesültek, amellyel szemben a baloldal ragaszkodott a régivágású szociáldemokráciák elfogadhatatlan formájához. Nyilvánvaló módon egy progresszív baloldali ideológia hiánya az egyik oka ennek. Erre mielőbb szükség lenne a professzor szerint, hiszen a globális kapitalizmus jelenlegi formája erodálja a középosztály szociális bázisát, amelyen a liberális demokráciák nyugodnak.

A cikk folytatása itt.

Török Tamás
politológus

Van-e értelme választani, ha egy kormányfő sorsa nyugati kormányok és pénzügyi szervezetek kezében van? Bármikor, bárki leváltható-e némi nyomásgyakorlás árán?


Az Orbán kormány rengeteg bírálatot kap, azonban a legtöbb bírálatról süt, hogy a hazai ellenzék a forrása, másrészről a szerző, miközben lelkesen fasisztáz, azt sem tudja, hogy a sok volt szocialista ország közül melyikről is beszél. Persze ez lényegtelen is. A startpisztoly eldördült, és a nyugati „nagyon” demokratikus sajtó ontja az egy kaptafára íródott cikkeket. Kár, hogy ugyanazokat a sztereotípiákat látjuk viszont, mint a hidegháború idején vagy korábban. Afféle genetikusan bűnös nemzet képe bontakozik ki. Kár lenne erre a szokásos magyar daccal válaszolni és egyenesíteni a kaszát, mert esélytelenek vagyunk. Ráadásul ezek a támadók ugye a szövetségeseink…

Ahogy Jedrzej Bielecki írja, azért vannak eszközök nálunk is, ráadásul a gazdasági programunk sokban egyezik az elvártakkal, de ennek bemutatásával nem vesződik az egyoldalú propaganda, ami Orbán és egyúttal Magyarország ellen zajlik. Pedig Orbánt már a saját táborán belülről is kritizálják, sőt igazából minden konzervatív berzenkedik a dagályosan szétterülő, mindent elfojtó állami gondoskodástól. Ez azonban az érem soha be nem mutatott másik fele. Érthető, sokkal jobban üt, ha egy fasiszta idegengyűlölő miniszterelnökről beszélnek, mert azt a fogyasztó inkább megveszi (a lapot ugye el kell adni).

Tagadhatatlan az is, hogy egy bűnbak most igazán jól jön a saját problémáiba egyre inkább belefulladó Európának. Megoldást semmire nem találtak eddig sem, azonban ha időben gyártanak néhány ellenséget, akkor legalább nem figyel rájuk senki. Christine Lagarde és Brüsszel előre közölte, semmit nem enged, ha kell pénz, akkor minden feltételüket teljesíteni kell, azaz gyakorlatilag megszűnik a kormány szuverenitása a saját ügyeinek intézésében. Itt nem a teljes szuverenitásról, hanem bármilyen szintű szuverenitásról beszélhetünk. Orbán Moszkva-Brüsszel hasonlata úgy fest egy önbeteljesítő jóslat volt.

Mi ebben a rendszerhiba? Az az apró pici tény, hogy Orbánt hatalmas többséggel választották meg, és pártja még mindig támogatottabb, mint az ellene lelkesen tüntető ellenzék, amelynek holdudvara már szakértői kormányról ír. Azt se felejtsük, hogy a legutóbbi időközi választáson is csúnyán megégett ugyanez az ellenzék, pedig Budapesten volt a választás, ahol egyébként a legerősebbek. Elgondolkodtató az az önbizalom, ahogy az európai szocialista frakció az MSZP-vel karöltve szankciókat sürget ellenünk magyarok ellen, mert ugye a szankciókat nem Orbán, hanem a lakosság szenvedi majd meg. De nincs ebben semmi meglepő. Szocialistáknál első a mozgalom. Győzzön a világforradalom, az ár mellékes. Főleg, ha bűnös nemzetről van szó. Orbán legitimitása, ha sokaknak nem is tetszik amit csinál, mint sem csökkent. Ez még akkor is igaz, ha pártja népszerűsége annyit csökkent, hogy még így is kiteszi az őt követő két legnagyobb párt támogatottságát összesen.
Tehát ha egy ilyen miniszterelnököt kívülről el lehet tüntetni, akkor bizony ez az európai demokrácia nem más, mint bohóckodás. Elég, ha az amerikai nagykövet csalódik egy adott politikusban, és fel is út, le is út. Jöhet a következő. Nevezzük szakértőnek. Végül is a Jobbik régóta hangoztatja, hogy nemzetközi összeesküvés áldozatai vagyunk. Egyszerűbb lenne kiszállni a buliból. Az adósságot már visszafizettük, hiszen többet fizettünk ki kamatra az elmúlt 20 évben, mint amennyivel valaha is tartoztunk. Megrántjuk a vállunkat és tovább megyünk. Ennyi az egész. Miért fontos a Jobbik ebben az esetben? Egyszerűen csak azért, mert a Fidesz után ők jönnek, ha dől a dominó. Senki ne számítson arra, ha a magyar jobboldali választó azt látja, hogy az akit kormányfővé emelt, ilyen egyszerűen leváltható, elkezd majd abban hinni, hogy a következő kormányfő őt szolgálja, nem pedig az amerikai, francia vagy német választót. Mert ha ők diktálnak, akkor ők is választanak, nem mi. Ez ennyire egyszerű. Orbán a mi dolgunk, nem pedig gyanúsan mondvacsinált újságcikkeké és ostoba szankcióké, amik csak rontanak a helyzeten (megsüvegelendő az LMP, amely nemet mondott egy ilyen lépésre, azaz érdemes az ellenzéket is differenciáltan nézni). Egy ilyen leváltás egyébként is veszélyes üzenet. Ha minden országban tetszés szerint lecserélhetőek a kormányfők, akkor a demokrácia egy üres porzsák, aminek a védelme egyre reménytelenebb azokkal szemben, akik eleve tudomást sem akarnak róla venni. Ha ez lesz a gyakorlat, akkor szimplán megélhetési kérdés lesz a politikai berendezkedésünk. Ha a nyugat jobb létfeltételt kínál számunkra, akkor támogatjuk, amit akarnak. Na de akkor rakjon táblát minden választáson induló a nyakába, hogy „engem szeret nyugat”, „engem meg még jobban”, a többi meg úgysem számít.

Magyarországon nehéz hónapok jönnek, de egyelőre a weimarizálódást megúsztuk. Azonban, egy ilyen ostoba külső beavatkozás éppen elég lesz arra, hogy öles léptekkel induljunk efelé. Minden összeáll. A sértett nemzeti büszkeség, az egymást gyűlölő, farkast kiáltó demokraták, gazdasági válság. Ha az ingerküszöb kellőképpen alászállt, már jöhet is az igazi diktátor. Jelentkező lesz, ettől nem kell félni. És addigra már ki hisz azoknak, akik diktátort kiáltanak, hiszen elvileg minden miniszterelnök megkapta ezt a jelzőt. Ha másra ez nem lesz jó, arra biztosan elég lehet, hogy felgyújtsuk a házat amiben lakunk. Arra még egy ilyen kis szuverenitását vesztett ország is képes.

Mári László
politológus