Francis Fukuyama elismert amerikai mainstream ideológus, történész. Amit leír, annak súlya van, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy az valójában „Amerika hangja”. Itt-ott hibás információkra támaszkodó első írására reagáló államtitkári válaszra nem volt rest reflektálni, elismerve a hibáit, azonban nem túl hízelgő módon megerősítve írásának lényegi elemeit.
Nem tudom, hogy a kormány pontosan mit vár ezektől a reagáló levelektől, azonban nyugodtan leszögezhetjük, az nem fog teljesülni. Egyrészt azért, mert amerikai szemmel Kovács Zoltán egy hivatalnok, aki köteles megvédeni a kormányát, azaz csekély hitele van annak, amit leír. Ha előveszünk egy illetékest, mondjuk az iráni kormányból, az is meglepően koherens érveléssel fogja védeni kormányának intézkedéseit, azonban azt nem gondolhatja senki, hogy ettől Washingtonban meghatódnak. Fukuyama bármennyire is az amerikai demokrácia-export hivatásos ideológusa, ettől még nem lesz kormányhivatalnok. Így eleve nyert pozícióból indul, ha egy ilyen vitába belemegy. Ez kiderült a mostani válaszából is. Ráadásul a fő gondolatát tekintve, igaza is van. Nagyon nehéz jónak látni a magyar politikai kultúrát, amelynek a lényege nem a problémák megoldása, hanem egymás legyőzése bármi áron. Ennek a kultúrának a része az az intézkedés halmaz, meglátása szerint, amit a kormány az elmúlt másfél évben véghez vitt. De legalábbis erősítette ezt a nyugati szemmel nézve rossz gyakorlatot. Persze erre adható az a magyarázat, hogy rendkívüli helyzetben nem volt értelme a sok demokratikus pepecselésnek, amely csak oda vezetett volna, hogy nem történik semmi, mint az elmúlt 20 évben általában. Az is jó érvnek tűnik, ha azt mondja a kormány, hogy „buldózere a KRESZ szabályait” betartotta. Azonban ezek csak nekünk, csak innen tűnnek jó érvnek. Mi tudjuk, hogy nagy volt a baj (még mindig az), és lépni kellett. Azonban a tengeren túl ez nem ilyen egyértelmű. Egyrészt, mert mások is bajban vannak, mégsem gondolták újra az államuk teljes demokratikus struktúráját, mi több, most sokkal inkább gazdasági kérdésekkel foglalatoskodnak, és kevésbé jogászkodnak.
Fukuyama nem tudatlan, ezért célszerű nem annak nézni. Tisztában van a különböző politikai rendszerek működésével, annak sajátosságaival. Kiváló könyvet írt a „Bizalom”-ról, valamit az „Államépítés”-ről, amelyekben világosan megfogalmazza azokat a kihívásokat, amelyek a demokratikus, vagy azzá válni akaró társadalmak előtt tornyosulnak. Ezért az olyan fordulatok, amelyben a kommunikációs államtitkár arra utal, hogy demokráciában a szavazatok döntenek, nem a választási rendszer sajátosságai, tisztán propagandának tűnnek, és azok is. Fukuyama minden hibája ellenére, egy gondolatsort vitt végig, amelyet nem nyilvánvaló sületlenségekkel illik megválaszolni. Mert bizony a választási rendszer nem csak a pártrendszert, de magát a demokratikus rendszer egészét is jelentősen alakíthatja. Elég itt csak a bejutási küszöböt megemlíteni, ami alapjaiban változtatja meg a pártok viselkedését, és sok minden mást. Minden demokrácia egy kényes egyensúly mentén működik, azok között a körülmények, sajátosságok között, amelyek között kialakult. Az angolszász rendszer egy sajátos fejlődési utat járt be, ahogy a magyar is. Komparatív vizsgálat azonban lehetséges, még ha nem is jelent minden ugyanazt nálunk, mint a nagy vízen túl. Tehát Fukuyama gondolatai igenis lehetnek relevánsak akár ránk nézve is.
Sajátos, és Fukuyama szemével nézve aggasztó lehet, ha ez az egyensúlyi rendszer úgy felborul, ahogy nálunk történt. Ez nem eleve rossz, nem is gondolja ezt senki, aki józanul mérlegeli a helyzetet. Nem is szükségszerű az sem, hogy ezt automatikusan antidemokratikus folyamatnak kell tekinteni. Nálunk ez nem is az, bárki, bármit mond. Vannak túlkapások, hibák, de szignifikánsan nincs ezekből több, mint egy „feles” kormány esetén. Azonban ha tetszik, ha nem, amint a belső fékek gyengülnek, akkor a demokratikus közösség elkezd figyelni. Miért? Mert mi körön belül vagyunk. Ez egyrészt jó, másrészt kötelességekkel jár. Első és legfontosabb kötelesség, a jó tájékoztatás. Vagy mondjuk úgy, kommunikáció, amely a döntéshozatali folyamat része, nem pedig utóvéd aktusa. Ahogy Scruton mondta, az Orbán-kormány legnagyobb hibája, hogy jó dolgokat csinál, de nem magyarázza meg. Ez pontosan így van. Meg kellene a dolgokat magyarázni, előre. Nem megalázkodni, magyarázkodni utólag. Ezzel elkerülhetőek lennének azok a propaganda és egyben izzadságszagú levelek, amelyek utólag inkább igazolják a szerző aggodalmait, mint csillapítanák a problémát. Pontosan azért, mert olyan módon teszik ezt, mint nem egy USA-val, a demokratikus közösséggel opponáló periférikus állam. Mondjuk úgy, ez a módszer nem okos. Az amerikai olvasó számára Magyarország periféria, abból is az ismeretlenebbik fele, hiába része a demokratikus közösségnek. Gondoljunk bele abba, ha egy Burundiról írt kritikus cikk jelenne meg Magyarországon egy ismert szerző tollából, és arra a Burundi kormány kommunikációs államtitkára válaszolna, mit gondolnák erről? Legjobb esetben is csak szánakozva mosolyognánk. Ők sem tesznek mást.
Nehéz a kormány kommunikációjáról bármit is mondani, mert egyszerűen kritikán aluli. Nem állítom, hogy ez Kovács Zoltán hibája lenne kizárólag. Inkább arra utal mindez, hogy a kormányzati működés zavaráról van szó, amelyet illene mihamarabb kijavítani. A kormány több csatornán keresztül hitet tett a konszolidáció és a lassítás mellett. Azonban ideje lenne, ehhez hozzákapcsolni az előzetes kommunikáció igényes megvalósítását. Az sem árt, ha a Fukuyamához hasonló véleményformáló tudományos „celebekkel” olyanok cserélnének eszmét (ha feltétlenül szükséges), akik képesek megérteni érvrendszerét, és abban az elméleti keretben érvelni, amit ő és olvasói megértenek, elfogadnak. Hiába jó fiú valaki, annak is kell látszani, és ennek megfelelően kell minden szót, minden cselekedetet mérlegre tenni és bemutatni. Ez sok csalódástól óvhatja meg a kormányt az elkövetkezendőkben.
Mári László
politológus
