Demokrátor

Jean-Luc Mélenchon, a Front de Gauche (Baloldali Front) elnökjelöltje az ötödik helyről feltornázta magát a negyedikre, sőt van olyan közvéleménykutatási mérés, amely szerint a dobogóra is feljutott, egyelőre a harmadik helyen áll. A tangeri (Marokkó) születésű elnökjelölt régóta szerepet játszik a francia politikában, nem egy kezdő, jól eltalált kampányszövegével állunk tehát szemben. Hogy lehet az, hogy a bevándorlókhoz nem feltétlenül nyitottan viszonyuló társadalomban mégis ugrásszerűen megnő egy eredendően nem francia ember támogatottsága? Lássuk a programját, és a választást bízzuk az illetékesekre, a franciákra.

Az ember mindenek előtt

Ez a jelmondat, amely köré felépül a párt és a jelölt hitvallása. A gazdasági válságot és annak a társadalomra ható negatív jelenségeit ez a választási program is a fókuszpontba helyezi. A pénz mindenhatóságát le kell rombolni és az emberi értéket kell a legfontosabb helyre visszaállítani. Az olyan, nem a társadalom által választott intézmények, mint a Világbank (IMF), Európai Központi Bank, OMC (WTO), és a velük szorosan együttműködő bal- és jobboldali politikusok zsákutcába manőverezték a társadalmat. Az Európai Unió liberális politikája is a pénzvilág túlkapásait és túlhatalmát idézte elő. Szükséges egy civil forradalom megszületése, mondja a 68-as események egyik meghatározó embere, hogy ismét az ember álljon a fontossági sorrend első helyén, és a pénz pedig menjen vissza a saját helyére, legyen értékmérő eszköz. A társadalom gazdagságának fokmérője az emberi munka. A lakhatás, munkavállalás, oktatáshoz és egészséghez való jog mellett a kreativitás, az alkotás az, ami igazán eredményes lehet a gazdasági válság feladványainak megfejtésére. Franciaország bemutatásának kapcsán a program megmutatja, hogy az ország gazdag, gazdagabb, mint valaha, de a javak egy nagyon kis réteg markában vannak. A baloldali pártok viszonylag széles skáláján elhelyezkedő párt radikális változást akar elérni, a cél az, hogy minden társadalmi réteg találja meg a maga helyét. A javak újraelosztása rendszerének stabil és méltó életet kell eredményeznie. A kialakult helyzetben azonnali cselekvésre van szükség. A tervezett intézkedések között szerepel a 35 órás munkahét visszaállítása, a nyugdíjba vonulás lehetővé tétele 60 éves korban teljes nyugdíj mellett, a minimálbér bruttó 1700 euróra való emelése 35 órás munkahét esetén, minden vállalatnál bérplafon bevezetése, a tanulmányi ösztöndíjak emelése és a fiatal felnőttek számára a szociális jogok kiterjesztése, 360 ezer eurós éves jövedelem maximálása. A cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Lakhatás területén kiemelt harcot kell folytatni az ingatlanspekulációk ellen. Az ingatlan lufi kipukkanása nehéz helyzetbe sodorta a társadalom tagjait,ezért szükséges, hogy mindenki számára a lakhatás elérhető valóság legyen. Szociális bérlakások építésével segítenék a fiatalokat a lakhatási problémák csökkentése érdekében.

Az egészségügy elérése szintén meghatározó az egészséges társadalom felépítéséhez. Be kell fejezni a kórházak és más egészségügyi intézmények bezárását. Az egészségügyi szolgáltatások széleskörű hozzáférésének kialakítása egyike a megvalósítandó programelemeknek. Ehhez természetesen a gyógyításban szerepet játszó orvosok társadalmi elismerésének és bérének növelése is szükséges.

Ha tágabb környezetben határozzuk meg Franciaországot, akkor nem lehet megkerülni az ökológiai kérdéseket sem. Az energiafüggőség, a globális felmelegedést kiszámíthatatlan körülményeket eredményezhet. Az energiakérdést az állampolgárok ellenőrzése alá kell helyezni. Minden nagy kérdés, ami az energiaügyben felmerül, társadalmi vitára lesz bocsátva. A hagyományos energiaforrások mellett hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiaforrások szerepének növelésére, valamint a geotermikus energia kiaknázására. Ezen túlmenően a közlekedési kérdéseket is felül kell vizsgálni, harcolni kell a káros hatású gázok kibocsátása ellen. Ennek egyik módja a vasúti, vízi és tengeri közlekedés fejlesztése. A gazdasági termelés kérdésének felülvizsgálata pedig kiegyensúlyozott termelést eredményezhet, amely sokkal inkább felel meg a jelenlévő szükségletek kielégítésének, mint amelyet a mostani piaci értékesítés mechanizmusa megmutat.

Összességében ez egy igazi szocialista program, ami jól illeszkedik ahhoz a hangulathoz, ami a francia elnökválasztást körülveszi. Ez nem sok jót ígér Sarkozy elnöknek, akinek újraválasztási esélyei csekélynek tűnnek.

Balla Ágnes
nemzetközi kapcsolatok szakértő

Bajnai Gordon alapítványa ismét közzétett egy tanulmányt, mélyszegénység kérdésének megoldásáról. Azonban, ahogy az eddigi tanulmányaik, úgy ez is inkább politikai geg, nem pedig megoldás.

Alapjában véve figyelemre méltó az a teljesítmény és publicitás, amit ez az alapítvány eddig elért. Igazi sikertörténet lehetne, ha nem valami olyat akarna eladni némileg átmaszkírozva, ami egyszer már volt, és megbukott. A Bajnai-mítosz lényege most is ugyanaz, aminek eredetileg tervezték a szoci nagy öregek. Mikor minden bebukott, keressetek olyan arcot, aki kevésbé utálatos a társadalom előtt, mint ők, vagy nagy reformer, és rábízták azt a feladatot, hogy csinálja pontosan azt, amit az IMF, az EU kér. Ne higgyük, hogy az a szocialistáknak jól esett. Cseppet sem. De ha túl akartak élni és az ország túlélését is biztosítani akarták, akkor ezt meg kellett tenniük (mostanra jutott el Orbán Viktor is erre a pontra…), és megtették.

Bajnai éppen megfelelt a célnak. Se politikai fantáziája, se önálló ötletei nincsenek. Olyan, mint a kezes bárány. Azaz szemben a magyar politika vezéreivel, akiket a nép pajzson hordozva juttat hatalomhoz, nem működik ötletgyárként, nem épít fanklubot és nem „hatalombetonoz”. Ellenben olyan, mint a szürke ballonkabát bármikor felvehető és letehető, azaz hasznos. Bajnai megtette, amit vártak tőle, mi több túl is teljesítette. Vállalható arc maradt, nem csak itthon, külföldön is. Persze miért is ne. Ki ne szeretné azt, aki pontosan azt csinálja, amit elvárnak tőle. Igazi jó barát, aki mindig készséges, nem kér semmit, csak egy kis pénzt, hogy betömje a kiabálók száját, vagy írjuk úgy, tovább haladjon a progresszió útján. A legutóbbi tanulmányok összessége valami ilyesmit próbál eladni itthon szegénység ügyben is.

Bajnai politikai pályafutása nem most kezdődött. Nem is olyan régen, 2008-2009 között önkormányzati és területfejlesztési miniszter volt, majd ezt követően a miniszterelnöki állomásig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként tevékenykedett. Hogy miért invitáljuk a kedves olvasót egy kis múltbeli utazásra? Mert a Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervhez kapcsolódó intézkedési terv részleteit bemutató (1105/2007. XII. 27.) kormányhatározat elkészítéséhez feltehetően köze volt. A kormányhatározat is előirányozta a szegény rétegek segítésének átfogó kérdéseit. A részletes program az UMFT korabeli akcióterveiben szerepel. Oktatás, foglalkoztatottság, vállalkozások fejlesztése, lakhatás, egészségügy, egyenlő bánásmód, kultúra, média, sport a hívószavak. Maga az UMFT, amely 2007-2013 közötti időszakra tervez, gyönyörű gondolatokkal fogalmazza meg a kijelölendő irányokat Magyarország felemelkedéséhez. A nyitómondat szerint „Magyarország történelmi esély előtt áll.”. A lehívandó uniós forrásokból lehet csökkenteni a szegénységet, növelni a foglalkoztatottságot. A nagyszabású tervekből akkor sem volt hiány. A megvalósíthatóakból annál inkább.

A mai tervek úgy fest, hasonlóak. Juttassunk több pénzt, máshogy a szegényeknek. Mert ami most van, a közmunka jelen formája, az nem jó. Rossz megközelítés, hogy munkára rendelik az embereket, netán még az otthonától távol kell dolgoznia. A közmunka a legkevésbé megbecsült munka, hisz kényszerből űzik. Magyarul úgy ad a rendszer, hogy megbélyegez. Ilyen kitételeket fogalmaznak meg. Ehelyett javasol az alapítvány kétségtelenül jó, előremutató dolgokat. Csakhogy, mint már bemutattuk, ilyen tervek már készültek. Azok is jónak és megvalósíthatónak tűntek. A szocialista politikusok is érveltek a közmunka mellett bőszen, most mégsem szeretik. Ezek az elméletek pedig nem tanulmány szinten, hanem a mindennapok rögvalóságában buknak meg.

Többek között azért, mert ezek a kérdések nem csak anyagi, hanem értékrendbeli problémákra vezethetőek vissza. Lásd roma mélyszegénység, amiről keletkezett egy kitűnő tanulmány, mégis inkább hecckampány lett belőle, nem egy komoly társadalmi vita. A hiba a rendszerben éppen az, hogy ezek a kérdések aktuálpolitikai harcok tárgyává válnak. Pedig ezek az ügyek nem négy vagy nyolc évre szólnak, hanem teljes nemzedékeket ölelnek fel. Bajnai alapítványa erősen kötődik egy politikai ideológiához, és Bajnai sem tett még le arról, hogy politikai szerepet fog játszani az elkövetkezendőkben. Így, az ilyen jó célok, szép tanulmányok, bármennyire hasznosak lennének, elbuknak a politikai arénában. Értékrendet pedig csak hosszú idő alatt lehet elsajátítani, ráadásul társadalmi összefogás mellett. Például az egyházak, az önkormányzatok, és az állam, valamit a civilek összefogása révén. Elcsépelt szöveg, de igaz. Egy értéksemleges állam képtelen az egyházak helyére lépni és erkölcsöt tanítani olyanoknak, akik azzal sincsenek tisztában, mi az az állam. Az elvont távoli osztogatógép az, ami ebből ott a végeken érzékelhető. A pénzes postás és a z önkormányzat pénztárának ablaka jeleníti meg előttük. Ugyanis ők vannak a probléma közelében, ők kezelik. Ami bonyolultabb, mint megírni egy teljes szociális programot. Általában magára maradt önkormányzatok, rendőrök küzdenek a problémákkal, akik csak akkor találkoznak a jellemzően budapesti problémamegoldókkal, amikor belekavarnak a helyi valóságba egy hecckampány erejéig. Mikor elmennek minden rosszabb lesz, mint előtte. Ez a nagy tanulság.

Összehasonlítva ezekkel a szép elképzelésekkel a mai kormány tevékenységét, az valóban földhözragadt politikát folytat. Kétségtelen, hogy nincsenek nagyívű társadalommérnök tanulmányok, csupán elkezdték azt csinálni, amivel az emberek többsége egyetért, és ami úgy fest, működik. A dolog nem tökéletes, de megvalósítható, szemben azzal a nagy ötleteléssel, ami a másik oldalon zajlik. Tudja, hogy a program, a társadalmi vita csak oda vezetne, ahová eddig is, meddő értékviták, politikai hecckampányok zajlanának és nem történne semmi. Ezért azt csinálják, aminek megvan az intézményi háttere, rendelkezik a közmegegyezés minimumával és működik. És ez jó is így. Ami optimizmusra ad okot, hogy a tanulmányokban erős baloldal egyelőre megfelelő távolságból szemléli a szociálpolitikát.

Mári László     Balla Ágnes
politológus     nemzetközi kapcsolatok szakértő

Két „fontos” dolog történt ma Európa parlamentjében. Az EP elutasította a fiskális uniót baloldali közreműködéssel (igen, azt, ami miatt itthon a hazai baloldal úgy nekiesett Orbánnak), és összeomlott a baloldal magyar alkotmányt mindenestől eltörölni akaró támadása az EP-ben.

A várva várt vita, ahogy sokan beharangozták, a „kamion és a Trabant” találkozása, a „Trabant sofőrjének” ügyes manőverei miatt látványosan elmaradt. Ha valaki komoly politikai vitára számított, az gyorsan rájött, hogy az az egyik fél teljes tájékozatlansága vagy még inkább félretájékoztatottsága okán most elmarad. A Bizottság még vért izzadva összeszedett olyan kifogásokat a jegybank törvény ellen amelyek miatt eljárást lehetett kezdeményezni, azonban az EP baloldali fele, mintha Heller Ágnes jegyzeteit olvasta volna fel kritikaként, amelyeket Konrád György lektorált. Ostoba, olykor burleszkbe illő hozzászólásokat produkált az önmagát rendkívül szofisztikáltnak tartó liberális, zöld, szocialista oldal. Volt szó újságírók letartóztatásáról, zsidó családok rettegésétől elkezdve mindenről, amivel kompromittálni lehet egy jobboldali kormányt. Olyan nevetségesen nem volt köze a felszólalásoknak a valósághoz, hogy Orbán Viktor elégedetten mosolyoghatott a felszólalások közben. Úgy nyert, hogy meg sem kellett erőltetni magát.

A baloldal láthatóan egy harcos, felkészületlen Orbánt várt, ehelyett egy kompromisszumkész, ellenfelének taktikáját előre jól feltérképező, az Európai Néppártot időközben maga mellé állító politikussal találkozott. Az eredmény csúnya „falnak futás” lett. A baloldali hozzászólok szigorú rendben hajtogatták ugyanazt, amely már a harmadik felszólaló után unalmas ismételgetésnek tűnt. Kohn-Bendit performansza megkopott 68-as emlékeket idézett fel azokban, akik még emlékeznek 68-ra, azonban mindenki más csak egy hisztiző öregurat látott, aki összekeverte a párizsi utcasarkot az EP ülésteremmel.

Nem állítom azt, hogy válaszul a néppárt grandiózus hozzászólásokkal operált volna, de mégis tárgyszerűbb hozzászólások és érvgyanús mondatok kerültek elő jobboldalról. Meglepően sokan álltak ki Orbán mellett. Lengyelek, mi több egy román felszólaló is. Nesze neked sztereotípia. Orbánnak ezek után már csak annyi feladata volt, hogy elnyomjon néhány ásítást, nevetgéljen egy kicsit, majd nagyvonalúan lezárja a vitát. Nagy valószínűség szerint végleg. Ha majd egy hónapnyi sajtókampány után ennyi sikerült, akkor bizton hihetjük, hogy hamarosan lesz fontosabb dolog az EP ülésein, mint Orbánt vegzálni. Ettől még persze lesznek fáradt próbálkozások, ez majdnem biztos. A sajtótájékoztató már nyugodt hangvételű eszmecserévé fajult, amelynek a végén fel is került az i-re a pont, amikor egy francia újságíró kérdésre Orbán gaulle-istának minősítette magát, majd kifejtette, hogy reméli, egyszer a magyarok lesznek olyan patrióták, mint a franciák. Talált süllyedt.

Összességében továbbra is igaz, hogy Orbánnal vitát kezdeni alapos felkészülés nélkül, és megtámadni, öngyilkosság. Debattőrként még mindig a régi. Ma ezt a csoportos harakirit az európai baloldal be is mutatta, és egyben azt is, hogy miért szenvednek szinte mindenütt vereséget. Elszaladt mellettük a világ. Az EP önmagáról is kiállított egy bizonyítványt. Leginkább azt, hogy egy használhatatlan gittegylet, amely inkább gátja a folyamatoknak, mint bárminek az előremozdítója. Valójában nevetséges olyan kérdésekkel időt tölteni, minthogy mire esküszik fel vagy nem a magyar jegybank elnöke. Bármelyik kormányfő kompetensebb, támogatottabb szereplője az európai politikának, mint ez a szervezet. Orbán Viktor tizenkilencre lapot húzott, amikor felvállalta ezt a vitát. Mondjuk úgy, most bejött. Azonban ez nem változtat azon, hogy végre össze kellene hozni egy koherens gazdaságpolitikát, és ehhez találni egy hiteles pénzügyért. Ugyanis, ahogy Európában, úgy Magyarországon is a gazdasággal vannak fundamentális problémák, és erre se itt, se ott nem látszik megoldás. Ez még akkor is igaz, ha jókat vitáznak egymással európai politikusok, lényegtelen kérdésekről.

Mári László
politológus

Teljesen mindegy milyen néven indul a Gyurcsány Ferenc vezette alakulat, az kétségtelenül egyszemélyes show lesz. Ez azonban természetes, ha egy emblematikus figurája a magyar politikai életnek pártot alapít. Az új párt létrejötte már jó ideje nem kérdés, csak az, hogy meglesz-e a szükséges 10 fő a parlamenti frakcióhoz. A Demokratikus Koalíció Platform, amely a volt MSZP-s képviselőket tömöríti és az MSZP szavazótáborára épít, nem indul rossz pozícióból, ha be akarja gyűjteni a baloldali szavazatokat. Látható, hogy Gyurcsány és körének távozásával, az MSZP-ből a kreativitás is távozik. Gyurcsány pártjának helyzete nagyon hasonló a két világháború közötti polgári demokrata Rassay Károly pártjáéhoz, aki anno a kisgazdákból kiválva alakított egy a nevéhez kötődő kis liberális alakulatot, és lett a párt névadója. Pártja marginális tényező volt, ami Gyurcsány pártjára is igaz lehet.

Mire alapozhat az új párt?

Egyrészt ráléphet arra a bevált útra, hogy betölti az „Orbánizmus”, a nemzeti Magyarország engesztelhetetlen ellenfelének szerepét. Ezt az ideológiát Bauer Tamás cikkéből tökéletesen lehet modellezni. Várhatóan gyújtó hangú szózatok tömkelegére számíthatunk a parlamentben, aminek meglesz a maga eredménye, hiszen ez nem csak Orbán ellen, hanem a jelenlegi „megalkuvó” ellenzék ellen is irányul majd. Egy mindenki ellen szituáció fog kialakulni rövid időn belül. Afféle partizán mentalitást fog sugározni a párt, hiszen mindenütt harcolniuk kell majd a papírforma szerint. Az ügyészségtől a bíróságig, az utcától a parlamentig. Gyurcsány már eddig is hirdette a 89-esek harcát a 11-esek ellen, ami ismét történelmi előzményekkel bír, hiszen a 48-as, 67-es terméketlen közjogi vita felelevenítéséről van szó, és ezután még erőteljesebb dimenziót kap. Nem is lehet kétséges, hogy Gyurcsány nem fog engedni a 89-ből, nem egyszerűen győzni akar, hanem minden elsöpörni, amit a jobboldal alkotott. Gyurcsánynak könnyebb lesz ebből a szempontból a helyzete, mint az MSZP-nek. Nincs szüksége arra, hogy a demokratikus felszín alatt a kádárizmus felé kacsintgasson, élesztgesse a szocializmus iránti nosztalgiát és félszívvel szeresse Nagy Imrét, 56-ot. Ideológiai szempontból tisztán továbbviheti azt a balliberális gondolatkört, amely szemben áll a nemzeti gondolattal csakúgy, mint a kádári szocializmussal. Vélhetően minden eseményt a maguk kifordított utópista módján értelmeznek, a valóságot igazítják az ideológiához. Ebben nem hátráltatja majd, a hajdani pártbürokrácia. Ezen ideológia mentén mindenki begyűjthető, aki a hajdani SZDSZ baloldalával vagy az MSZP liberális felével szimpatizált.

Gyakorlati szempontból a Demokratikus Koalíció alapvetően függ egyrészt magától a kormánytól, hiszen létjogosultsága csak akkor lesz, ha Orbán kormány kudarcot vall, tehát gazdaságilag képtelen lesz kivezetni az országot a gödörből. Ilyen összefüggésben a nemzetközi helyzet is kedvez a pártnak, hiszen a gazdasági kibontakozás esélye napról-napra csökken, kormánytól független tényezők miatt is. Továbbá az sem mindegy, hogy Kövér László és a Fidesz parlamenti frakciója miként áll a párthoz, hiszen akár fél évre is elhúzhatja Gyurcsány frakcióalakítását, vagy egy kis jogi barkácsolással végleg meg is akadályozhatja, hiszen nem mérettetett meg választáson ez az új alakulat. Ez azonban csak Gyurcsány mártír pozícióját erősíteni, tehát nem ajánlott a jelenlegi kormánypártoknak. Jelen pillanatban több hasznot hajt a Fidesznek Gyurcsány, ha az ellenzéket megosztja, mintha az „orbánizmus” mártírjaként tevékenykedik. Ugyanez igaz a „Sukoró-ügyre” is. Ha az ügyben nem születik, egyértelmű elmarasztaló ítélet, akkor csak Gyurcsány pozíciója erősödik.

Akadályok

A párt mind financiálisan, mind elfogadottság tekintetében rosszul áll. Gyurcsány a magyar politikai élet legelutasítottabb figurája. A pártnak első lépésben pedig annyit kell felfalnia a hajdani anyapártjából, amennyit csak lehet, azaz elsősorban nem a kormány, hanem az MSZP leküzdése szükséges ahhoz, hogy valódi súllyal jelenjenek meg a politikai arénában. Ha ez nem sikerül, az MSZP megőrzi az aktivistáit, sikeresen fordul balra és tartja meg a bázisát, akkor Gyurcsány tartósan partvonalon kívül maradhat. Ugyanez a helyzet, ha „Sukoró-ügyben” elbukik. További kockázat, hogy a parlamenten kívül létrejön egy olyan új baloldali kezdeményezés, amely úgymond tiszta lappal indul, és zárójelbe teszi a jelenlegi, egymással marakodó baloldali ellenzéket. Nyilvánvaló akadály az is, hogy a Gyurcsány Párt koalíció képtelen lesz mind az MSZP-vel, mind az LMP-vel. Az előbbivel azért, mert annak a bázisán akar létezni, az utóbbival meg azért, mert az jórészt ugyanúgy „antigyurcsányista”, mint a parlament jobboldali pártjai.

Összefoglalásként le kell szögeznem, hogy Gyurcsány kétségtelenül felkavarja majd azt az állóvizet, ami a jelenlegi ellenzéket jellemzi. Az MSZP megszabadul legfontosabb belső béklyójától, tehát megkezdődhet ott is a megújulás, és Gyurcsány révén a kormány egy olyan engesztelhetetlen ellenfelet kap, amely egy állandó tüske lehet a talpában. Új erőre kap majd az a terméketlen kulturkampf, ami az elmúlt 20 évet jellemezte, és most közjogi dimenziót kapva még jobban elmélyül. A megegyezés a felek között a legminimálisabb kérdésekben is lehetetlenné válik, azonban ebben semmi meglepő sincs, hiszen a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány, nem más, mint Orbán antitézise.

Mári László
politológus

Szavazott az Európai Parlament a magyar alaptörvényről, aminek módosítását követeli. Kérdés, hogy a világ legdrágább gittegylete vajon mit akar ezzel a határozattal bizonyítani.

Az EP érdekes képződmény. Nemzeti szinten szavaznak a képviselőkről, akik átlépve a parlament kapuján valamely politikai frakcióhoz csatlakoznak. Lesznek így néppártiak, baloldaliak, zöldek, stb. Hogy pontosan mi a szerepe ennek az intézménynek, az persze ugyanúgy képlékeny, mint az unió egésze. A tény az, hogy a fontos kérdések az Európai Tanácsában dőlnek el, amelyet ugye az európai vezetők alkotnak. Az pedig, hogy alkotmányokról szavazzon, a vicc kategóriába tartozik, hiszen uniós jogszabályokat is csak az Európai Unió Tanácsával együtt döntve alkothat.

Ahhoz ugyanis, hogy erről dönthessen, léteznie kellene valamilyen egységes európai gyakorlatnak, az alkotmányok milyenségéről. Ilyen pedig nincs. Kezdődik ott a dolog, hogy Nagy-Britannia nem is rendelkezik írott alkotmánnyal. A jogszabályai között pedig bőven akadnak középkori kövületek. Ha létezne egy egységes normarendszer, azon semmiképpen nem mennének át, ezt leszögezhetjük. Az meg elég furcsán hangzana, ha mondjuk az EP kötelezné a briteket, hogy ugyan már, írják le az alkotmányukat, mert a derék baloldali-zöld frakció nem tudja megítélni, elég demokratikusak-e. Lehetne még példákat hozni, de felesleges, elég annyit megállapítani, hogy az európai alkotmányok sokfélék, ezért csak korlátozottan összevethetőek. Nem marad hát más, mint az egyes rendelkezések vizsgálata, amelyeket az alkotmány rögzít, és a napi joggyakorlat megítélése. Ez azonban nem az EP feladata. Az egész eljárás, ennek fényében szereptévesztésnek tűnik.

Azonban ennek ellenére érdemes megvizsgálni, melyek lehetnek azok a problémás kérdések az új alaptörvényben, amelyek olyan súlyúak, hogy később problémát okozhatnak. Láthatóan három pont körül dúl a vita a legnagyobb hőfokon, sok kisebb kifogás mellett:
Egyneműek házassága (pontosabban, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat helyett ezt az intézményt ők is igénybe vehessék), Adósságplafon, Tényleges életfogytiglan. Mindhárom kérdés vitatott, azonban egyet leszögezhetünk velük kapcsolatban, a magyar lakosság elsöprő többsége támogatja. Az már csak extra adalék, hogy az európai alkotmányok korántsem egységesen rendezik ezeket a kérdéseket.

Az adósságplafon Lengyelországban szintén létezik, eljárás nem volt ezzel kapcsolatban, szóval a mi esetünkben sem vitatható, vajon nekünk lehet-e azt, amit a lengyeleknek. Ennek a kérdésnek a kibontása azonban érdekesebb lehet, mert ugye a Velencei Bizottság azt kifogásolta, hogy kétharmados törvényekkel gazdasági, kulturális, vallási kérdéseket nem javasolt bebetonozni. Általában ez valóban nem jellemző, de vajon joga van-e felülbírálni ezt az önvédelmi rendelkezést bárkinek? Keserű tapasztalat, hogy lehet olyan kormánya egy országnak, amely néhány szavazatért elvesztegeti a jövőt. Ez a választási kampány alatt is előkerült. Ha valamire felhatalmazása van a Fidesznek, arra biztosan, hogy az előbb említett szabályokat korlátozza, hiszen éppen ennek köszönheti oroszlánrészben a kétharmadát. Kérdés persze, hogy mennyire lesznek szélesek ezek a korlátozó szabályok a sarkalatos törvényekben, de ez nem ide tartozik.

Egyneműek házasságának elvetése. (Ha létezik valamiben társadalmi konszenzus, ez a kérdés minimum a top ötben van.) A hazai támogatottság, tehát vitán felüli (egyes felmérések szerint 90% feletti támogatást élvez a Fidesz által elfogadott passzus), azonban nem nagyon van ez másképpen, ha az európai joggyakorlatot nézzük. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis kimondta, a melegházasság nem egyetemes jog. Egyik ország sem kötelezhető ennek engedélyezésére. Azt hiszem ez egyértelmű. Ha nem kötelezhető senki ennek a bevezetésére, akkor annak a deklarálása, hogy mi nem vezetjük be, akár alkotmányos szinten, belügy.

Végül, de nem utolsósorban a tényleges életfogytiglan kérdése. Ez egy igen nehéz kérdés. Kriminológusok szerint ez a szabályozás embertelen, nem eurokonform. Azonban ne feledjük, ez egy köztes megoldás, hiszen a lakosság halálbüntetés párti. Itt a politika egy átmeneti, „még belefér” megoldást talált. Azonban ez a megoldás is szembe megy az európai gyakorlattal. Nem túlzás, hogy ez a legtámadhatóbb szakasz az alaptörvényben.

Összegezve az eddig leírtakat. A sok lehetséges vádpont közül a tényleges életfogytiglan támadható, a másik két kérdés támadása inkább politikai blöff. Általánosságban az is nyilvánvaló, ha egy országot kényszeríteni akarnak alkotmánya módosítására, - tehát egy szuverén ország törvényhozását, - az veszélyes precedens lenne. Teljesen egyértelmű, hogy innentől az EP, mint valami szuper parlament korlátozhatná a tagállamok törvényhozását. Hiszen ha egy alkotmányt sikerül megtorpedózni, amit ráadásul egy kétharmados legitim törvényhozás alkotott, akkor innen már nyitott az út bármilyen beavatkozásra. Ez valójában senkinek nem érdeke ma Európában. Ahogy a mai szavazás végén ott szerepelt a mondat, hogy Magyarország részéről ez a szavazás nem igényel semmilyen intézkedést, úgy elmondhatjuk, az Európai Tanácsában szinte kizárt, hogy elmarasztalják Magyarországot, netán jogszabályváltozást kényszerítsenek ki. Az egyetlen lehetséges intézmény, amely vizsgálódhat, az az Európai Unió Bírósága, azonban ezt sem érdemes túldimenzionálni, hiszen az eljárás évekig eltarthat, és nem garantált a siker. Tehát jól hangzik a mai meglehetősen pártos határozat, azonban a hazai baloldal számára nyújtott propaganda segítségen kívül, más értelme nem nagyon volt.

Mári László
politológus