Demokrátor

Politika konzervatívan

Méltatlan EP határozat

Címkék: Európai Parlament, Magyarország, balodal, határozat

Az Európai Parlament hosszú hetek blőd vádaskodása után elítélte Magyarországot, aminek uniós vizsgálatok sora lesz a végeredménye. Bár a magyar szocialisták igyekeznek úgy beállítani a történteket, mintha itt egy jogos procedúra végére értünk volna, aminek a következményét csak a kormány, sőt még az is csak korlátozottan viseli, és az egyszerű emberek számára ez majd nem jelent semmilyen hátrányt, kétséges, hogy ez az állítás megáll-e. A kormány „eső után köpönyeg” kommunikációját már magam is ostoroztam, mint ennek a történetnek egyik lényegi elemét, azonban most érdemes a másik oldalt górcső alá venni. Mi értelme ennek az egésznek?

A balliberális oldal 2010-es katasztrófája azt eredményezte, hogy ma Magyarországon a baloldali nézetek, gondolatok marginális szinten jelennek meg a közvélemény előtt, amit külföldi propagandával igyekeznek ellensúlyozni. Jórészt egyébként is fóbiákkal átszőtt, irreális gondolatok ezek, amelyek nem nyerik el még az egyébként elégedetlenek szimpátiáját sem, de úgy vélik, ha egy külföldi mondja, akkor mégis célba érhetnek. Lehet masírozni munkát-kenyeret táblákkal, azonban kissé visszatetsző ez azoktól, akik végigasszisztálták az ország hitelekbe fullasztását. A választópolgár pedig egyelőre nem felejt. Az MSZP, és vele a magyar baloldal folyamatos osztódása, amely egyébként természetes folyamat, semmi jót nem ígér a következő választásra sem. Ellentétben azzal, amit az MSZP állít, ez nem csak az új választási rendszer, hanem az előző szerint is így van. Mivel itthon úgy fest a baloldal képtelen megfelelő erőt felvonultatni, hogy elképzeléseit megvalósítsa, a baloldal pártjai külföldön kerestek és keresnek támaszt. Ez önmagában még nem lenne probléma, hiszen a 2006-os rendőrattak után ezt tette a Fidesz is. Azonban a mód, ahogy ezt teszik, rendkívül problémás. Ugyanis nem tényeken, számon kérhető szabályrendszeren nyugszik, hanem a legaljasabb hazugságok, hamis vádak során. Ezek között néha feltűnik egy-két megalapozottnak tűnő állítás is, azonban az EP vitáit figyelemmel kísérő átlag magyar megdöbbenve konstatálhatja, hogy az az ország, amiről a magyar szocialisták és elvtársaik beszélnek, sokkal inkább emlékeztet egy közép-ázsiai szovjet utódállamra, mint amelyben egyébként élnek. Ettől a pillanattól, ez az egész színjáték úgy fest, mint egy megkomponált politikai hadjárat. Merthogy az is. Internacionalista segítség. A lóláb éppen ott lóg ki, hogy ez az EP, egyébként karba tett kézzel nézi a szlovákiai nyelvi apartheidet vagy Sarkozy roma toloncolását. Egy-két nyilatkozat erejéig méltóztatnak felháborodni, ami után a francia elnök visszazavarja őket a sarokba, mondván, ez nem az ő dolguk. A szlovákok meg köszönik, jól vannak, és nagy ívben tesznek a Velencei Bizottságra, meg a többi európai plénumra. Majd bocsánatot kérnek tíz év múlva, de addig is folytatják, amit elkezdtek. Magyarország azonban más tészta. Itt nem elég a szabályok betartása, most már azok „szellemével” is meg kell küzdenünk.

Így az az érzése minden gondolkodó embernek, hogy bármennyit is hibázik a magyar kormány, olyan ostoba vádakat felhozni; minthogy Magyarországon megfigyelik a kisebbségeket, diktatúra van, vagy netán elüldözik a másként gondolkodókat, megszűnik a szabad választás, nem működik független kritikus média, csak úgy lehet, ha valakinek nyilvánvalóan sanda politikai célja van. A szocialista EP képviselők és Bokros Lajos, aki olybá tűnik, saját magát képviseli, azzal, hogy nyilvánvaló hazugságok szajkózásához asszisztáltak, ezt a vélelmet támasztják alá, még akkor is, ha jó szándékkal teszik ezt. Súlyos politikai hiba. Számos ügyben léphettek volna fel megfelelő jogalappal, ha a hazugságokat maguk is cáfolják. Azonban ezt elmulasztották, mi több maguk is megtoldották, ahol lehet. Ennek a következményei legalább olyan súlyosak lesznek, mint 2006 gumilövedékeié. Mostantól gyakorlatilag kizárták azt, hogy nemzeti érzéssel bíró szavazópolgárokat meg tudjanak szólítani. Vagy legalábbis nagyon nehéz lesz. (Érdekes párhuzam fedezhető fel a 1925-ös frankhamisítási üggyel, amelyről szintén azt hitte az akkori ellenzék, hogy külföld segítségével teret nyerhet, ehelyett éppen az ellenkezője történt.) Maradnak a nosztalgiázó baloldali nyugdíjasok, akikkel viszont csak a csendes elmúlás lehet a párt célja, potens politizálás semmiképpen. Ez lehet az egyik következménye az elfogadott nyilatkozatnak. A másik, ennél sajnálatosabb következményt mindannyian érezni fogjuk. Afféle pária, jobb esetben lázadó országgá válunk, amelyik legfeljebb a szőnyeg széléről szólhat bele az európai ügyekbe. Vélhetően egészen addig, amíg jelen erőviszonyok mellett működik az EP. Kéréseink nem fognak nyitott fülekre találni. Magyarul ott tartanak be majd az európai bürokraták, ahol tudnak. Kicsit hasonlít a helyzet a huszadik századi meghurcoltatásainkhoz. Az igazság velünk van, de ki a fenét érdekel majd, mi az? És ezt mindenki érezni fogja. Nem csak a határon túli magyarok, hanem mi itthon is. Ez bizony forintosítható, vagy stílszerűen „eurósítható”, akármit is mond Tabajdi Csaba.

A konklúzió az, hogy az a buta társasjáték, amit a magyar politika most már magyar „világháborúként” űz, azaz tartsunk be egymásnak minden szinten, a föld bármely pontján, kezd a végkifejlet felé közeledni. A kicsinyesség és a pürrhoszi győzelmek, amelyeket a politikai erők egymás felett aratnak, lassan tízmillió áldozatot követelnek. A kormány talán felismerte, ennek az egész kutyakomédiának véget kellene vetni, ez pedig csak úgy történhet meg, ha az erős (kormány) gesztusokat tesz, a gyenge (ellenzék) végre felismeri, hogy ez a hecckampány, már az ő bőrére is megy. Végre előállnak valamilyen értelmes stratégiával, ami számukra és nem utolsó sorban számunkra előnyös megállapodásokat eredményezhet, kivonva az országot a tűzvonalból. Ezeket a megállapodásokat pedig itthon kell megkötni. Ha a dolgok így mennek tovább, az biztos, hogy nyertesek nem lesznek, csak vesztesek. Mi mindannyian.

Mári László
politológus

0 Komment
0 Reblog!

Támogass minket

Lájkold az oldalunkat

Naptár

Legfrissebb bejegyzések

Méltatlan EP határozat
2012. 02. 16.

Utoljára kommentelt bejegyzések

Kedvencek

Demokrátor Demokrátor
Politika konzervatívan

Címke felhő

EU, Fidesz, kormány, baloldal, válság, IMF, Orbán, Schmitt Pál, Sarkozy, plágium, MSZP, szélsőjobb, Matolcsy, Jobbik, lemondás, Fico, Magyarország, köztársasági elnök, ellenzék, Orbán Viktor, tüntetés, görögország, Izrael, USA, LMP, Gyurcsány Ferenc, Németország, Merkel, Fukuyama, devizahitel, segély, François Hollande, Híd-Most, szlovák választás, szöveségesek, Orbán-kormány, KDH, Smer, Zsiga Marcell, Európai Parlament, liberálisok, kongresszus, együttműködés, Szlovákia, szocialisták, Európai Néppárt, botrány, dilemma, EP, választási kampány, gorilla ügy, szabadságpárt, kohéziós támogatás, balodal, határozat, hollandia, gert wilders, Kovács Zoltán, blog, neelie kroes, 47 ezer forint, francia elnökválasztás, Széll Kálmán-terv 2.0, adó, csekk-adó, polgárháború, Juhász Oszkár, sajtószabadság, Áder János, jelölés, telefon-adó, Hollande, adósság válság, választások, Görögország, Angela Merkel, DK, francia elnökválasztás 2012, diploma, plágium botrány, jobboldal, Scmitt-ügy, Marine Le Pen, François Bayrou, konzervativ, Nicolas Sarkozy, MKP, Smer-SD, SDKU, HZDS, szocialista, Bajnai Gordon, Jean-Luc Mélenchon, vizsgálat, doktori cím, francia választás, szociálpolitika, Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány, mélyszegénység, szlovák választás 2012, Hormuzi-szoros, függetlenség, ENSZ, osztogatás, Palesztina, Tayyip Erdogan, adós, adósság, Wikileaks Orbán Fidesz, szocializmus, világforradalom, orbán, szlovák, magyar, radicova, fico, bakárok, politikusok, bank, kompromisszum, büntetőjogi felelősség, államadósság, London, Vona, tömeggyilkosság, európai parlament szavazás orbán ep baloldal határozat alaptörvény, szlovákia herman van rompuy sulík görög mentőcsomag cohn bendit, Norvégia, összeomlás, Líbia, bankok, radikalis_jobboldal, fidesz, Győzelem, Kadhafi, Szövetségesek, Törzsek, Demokratikus Koalíció, új párt, embargó, szilvásy letartóztatás nemzetbiztonság államellenes bűncselekmény, államcsőd, olajár, konfliktus, obstrukció, 2012, Irán, mentőöv, hitel, külpolitika, középosztály, liberális demokrácia, szakértői kormány, választás, demokrácia, nyugati sajtó, blokád, Parlament, moodys, leminősítés, válságkezelés, tengely, Franciaország, pártszakadás, népszavazás, német, francia, Nagy-Britannia, Barroso, IMF-tárgyalások, merkozy paktum, Olaszország, Mario Monti, Berlusconi, hanyatlás

Olvasóim

demokrator

Hirdetés