Demokrátor

Az elmúlt egy hónap tüntetései után ezen a hétvégén az ellenzéki pártok igyekeznek rendezni soraikat. Rá is kényszerülnek erre, hiszen az a remény, hogy a külföld, a hitelezők megbuktatják az Orbán-kormányt hiú ábrándnak bizonyult. Kemény és hosszú kampány indul a 2014-es választásig. Ehhez pedig rendezni kell sorokat. Ezt teszi az LMP is.
Az LMP lassacskán alternatív politikai csoportosulásból elkezd párttá alakulni, bizonyítva, hogy a nevében megfogalmazott gondolat szimpla utópia. Politika csak egy van, és azt egyféle módon lehet gyakorolni. Az, hogy egy politikai erő korrupt és erkölcstelen, az nem a politika bűne, hanem a társadalom morális állapotának következménye. A társadalmat pedig elég nehéz lecserélni. Ahogyan a fociban, úgy a politikában is egyszerűbb edzőt, mint csapatot cserélni, pedig a meccset a csapat veszti el. Így az LMP is lassacskán felismeri, hogy az edzőre (miniszterelnök) kell koncentrálnia, és kevesebb energiát kell fordítania arra, hogy a bázisdemokrata, megvalósíthatatlan politikai modellt erőltesse. Politikai kommunikációs eszközként továbbra is lehet bázisdemokrata jelszavakat pufogtatni, de most már illik találni egy vezetni képes pártelnököt, és a kollektív káoszból valamiféle hierarchikus működési modellre kell váltani. Ezen a hétvégén az LMP megteszi a szükséges lépéseket efelé, ami azt jelenti, hogy vélhetően hatékonyabban tud tevékenykedni a következő választásig.

A párt másik problémája, hogy szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy egyedül maradt. A Jobbik soha nem volt reálisan számba vehető partner, maximum egy gondolatkísérlet erejéig, amit Karácsony Gergely követett el. Ahogy reálisan a Gyurcsány vezette DK sem lehet partner, hiszen az LMP alapításának lényege éppen a Gyurcsány baloldalinak nevezett morbid hatalmi csoportosulással szembeni fellépés volt, amin nem változtat az sem, ha most Orbán hasonló polcra került. Az a demokrácia felfogás, amelyet az LMP tagsága magának érez, nem társítható Gyurcsány áldemokratizmusával. Azon sem lehet átlépni, hogy a III. köztársaságot 2006 gumilövedékei végezték ki, amelynek az LMP voltaképpen a létét „köszönheti”, csakúgy mint a Fidesz kétharmada. Az MSZP jelenleg sötét ló ebből a szempontból. Amennyiben végre el tudnak szakadni a Gyurcsánnyal való együttműködés gondolatától, mi több látványosan el is utasítják ennek lehetőségét, akkor van esély a két párt együttműködésére 2014 előtt. Egyébként kérdéses, hogy felvállalhatóak-e. Az ellenzéki kerekasztalról, amely egy tehetetlen politikai ellenzék gegjének, valamint a politikába ácsingózó különféle csoportosulások szereplései lehetőségének tekinthető, egy komoly parlamenti pártnak illik távol maradni, amit az LMP úgy fest megfelelő realitásérzékkel fel is ismer. Nem kíván újabb vetélytársakat a világra segíteni, amelyek csak arra jók, hogy meggátolják az így is erősen kérdéses ellenzéki sikert egy elkövetkezendő választáson.

Mindenesetre ezen a hétvégén a pártnak világos kereteket kell felállítania, hogy a híveik, a bizonytalan szavazók hatalmas tömegei számára alternatívát jelenthessen. Szakítani kell azzal az elképzeléssel, hogy együttműködjön olyan erőkkel, amelyek a hajdani és a mai Fidesz szavazóknak egyaránt elfogadhatatlanok, hiszen akkor semmi esélye annak, hogy potens politikai erővé váljon, tekintettel arra, hogy csak abból a marginális baloldali táborból rekrutálhatja szavazóit, amelyből jelenleg az MSZP és a DK próbálja felépíteni magát. Ezzel a két erővel szemben pedig az LMP nyilvánvalóan nagy hátránnyal indul. Elég csak arra gondolni, hogyan fogadná ez a kör, mondjuk Sólyom Lászlót, aki az LMP-ben köztiszteletnek örvend. Nem megkerülhető a nemzeti probléma sem. Míg az LMP természetes módon szavazta meg a kettős-állampolgárságot szavatoló törvényt, (amin még az sem csorbít, hogy a szavazati jog megadását ugyanakkor nem támogatta) eladdig az MSZP és a DK tudathasadásos állapotba kerül minden alkalommal, ha alapvető nemzeti érdekekről esik szó. Ezért is elfogadhatatlan ez a két baloldali párt minden nemzeti kérdés iránt egyáltalán érdeklődő szavazó számára. Olyan mértékben hozzájuk kötődik a 2004-es állampolgársági népszavazás szégyene, amelyet még hosszú évekig nem moshatnak le magukról, hogy vállalhatatlanok a társadalom többségének csakúgy, mint a szavazó határontúliaknak, akiket most már figyelembe kell venni, ha tetszik, ha nem. Az LMP-nek teljesen felesleges ezeket az ügyeket magára vennie, egy kétes eredményű szorosabb együttműködés érdekében, hiszen ez meggátolná azt, hogy a Fidesz tábor liberálisabb feléből leváló szavazókat begyűjthesse. A párt valós érdeke az, hogy rétegpártból néppárti irányba mozduljon el, amelyhez feltétlenül szükséges az, hogy a jobboldal felé nyitott maradjon. Egyébként saját magát fogja karanténba zárni. Érdemes okulniuk az SZDSZ sorsából. Mi több, a jelenlegi közjogi rendszerben is csak úgy képzelhető el sikeres kormányzás, ha képes lesz a párt a Fidesz mögött álló gazdasági, és társadalmi csoportokkal kiegyezni.

Összességében a párt legfőbb ereje a „tisztán, egyedül” mondatban jelenik meg. Úgy kell tagadniuk Orbánt és Gyurcsányt, mint az előző politikai elit két markáns vezetőjét és velük együtt az „előző” politikai elitet, hogy közben valamiféle társadalmi békét kínálnak a választóknak. Ezen a hétvégén és az elkövetkezendő két évben ennek a szellemében kell tevékenykedniük, ha előre akarnak lépni. A jelenlegi politikai pártok többsége valamilyen konfliktus élezésén fáradozik, amelyet lényegesen ügyesebben csinál, mint az LMP. Az újdonság éppen ennek az ellentéte lenne. Amennyiben az LMP bármelyik szekértáborhoz köti magát és felőrlődik ezeknek a konfliktusoknak a mentén, szükségszerűen eltűnik a magyar politikai süllyesztőjében.

Mári László
politológus

Valljuk meg, ma Magyarországon az ellenzék súlytalan. Egy ideig ezt el is viselték, de láthatólag elfogyott a türelmük. Először a Parlamentben, most pedig az utcán próbálkoznak megállítani a rohamtempójú törvényalkotást.

Az obstrukciónak Magyarországon szép hagyománya van, hiszen úgy alakult a történelmünk, hogy évtizedeken keresztül működött olyan típusú parlamentarizmus, amelyben a kormánypárt leválthatatlan volt az adott feltételek mellett. A dualizmus teljes időszaka az obstrukció melegágya volt. Azonban ennek az időszaknak köszönhetjük azt a kíméletlen, kompromisszumképtelen politikai kultúrát, amely úgy fest a 21. századot is megérte.

Ha nem vagy hatással az eseményekre, akkor legalább csinálj cirkuszt, hogy figyeljenek rád. Talán ezt nevezhetjük az obstrukció aranyszabályának. A mai blokádnak voltaképpen semmi értelme. A tüntetők létszáma jelentéktelen, társadalmi támogatottságuk elenyésző. Ráadásul Karácsonykor, maximum a politikára érzékeny közönség figyel ilyesmire. Egy meglehetősen apatikus társadalom, maximum a bejgli készítés rejtelmeibe, esetleg az ajándékvásárlás gyötrelmeibe felejtkezik bele ilyenkor. Valamit alapvetően félreért az ellenzék. A közvélemény politikától elforduló része nem csak a Fidesztől, hanem általában a politikától fordult el. Ennek tükrében egy ilyen akció maximum csak egy kis színes hír, semmi több. A magyar társadalomban általános vélemény, hogy nem várnak semmit a másik oldaltól sem. Ha létezik erő, amelyik alternatívát jelent tömegeknek, az a Jobbik, amelyik teljes egészében kritizálja a rendszert. Ehhez képest, meglehetősen semmitmondó a jelenlegi baloldal mondanivalója az átlagpolgár számára. Több demokráciát? Nem ez a fő kérdés az utca emberének. Inkább jobb életkörülményeket. A magyar társadalom munkahelyteremtésre, közbiztonságra, emelkedő életszínvonalra vár 89 óta, nem pedig több szavazásra vagy elmélyült parlamenti vitákra. Az átlag választó számára a politika úri huncutság. Az elmúlt 20 év legnagyobb bűne éppen az, hogy a politikát az elit keretei között igyekezett megtartani. Építette a szakember mítoszt, és azt sugallta, hogy a politikus eredendően rossz, akire semmit nem lehet bízni. A projekt sikerült, az emberek így is gondolják. A demokrácia formáit, játékszabályait nem oktatták, az embereket a döntésekbe nem vonták be. A civilszerveztek többsége nem más, mint a pártok szolgálóleánya, vagy átszállójegy a politikába. A demokrácia legfontosabb védelmi vonala, az öntudatos, jogaival tisztában lévő állampolgár hiányzó elem lett a magyar demokrácia építményében.

A mostani ellenzék ennek fizeti meg az árát. Hiába minden cirkusz, senki nem figyel rájuk itthon, csak kisszámú híveik vagy azok, akik a Fidesz hatalomgyakorlásának vesztesei (bár ezek száma, napról-napra nő). Egyetlen esélyük van, az pedig a valódi reform elindulása, és ez ennek következtében megjelenő vesztesek aktivizálása vagy szívós kitartó, értékekre alapozó építkezés éveken keresztül. Ha az előbbi mellett döntenek, az csak egy újabb ciklust indít a magyar politika lefelé tartó spiráljában. Az utóbbi pedig hosszadalmas folyamat. Az is nagy kérdés, vajon mit is mondhat a jelenlegi ellenzék a jobboldali centrumnak. A Fidesz központosít, államosít, erőközpontokat épít, de ezt nem a hívei ellenére teszi. Működésképtelen pluralista demokráciából, többségi demokráciát épít (arról persze lehet vitatkozni, ez pontosan mit takar), hogy ez majd működik vagy sem, a jövő zenéje. Ezt a folyamatot meg lehet-e állítani tömegtámogatás nélküli obstrukciókkal? Kizárt. Arról már nem is beszélve, hogy az ellenzék még ennyire sarokba szorítva sem egységes. Ennek tükrében kezelendőek a mai események is.

Mári László
politológus

Karácsony előtti utolsó cikkünk végén,

Békés, Boldog Karácsonyt kívánnak a blog szerzői, munkatársai!