Hová vezethet az, ha a rossz döntéseket hozó politikusokat bíróság elé viszik? Önmagában azzal nincs gond, ha egy politikus törvénytelenségeket követ el, és ezért bíróság elé citálják. Számtalan példa volt már erre, és nagyon helyes, ha a politikusok nem állnak a törvény felett, felelnek tetteikért. Azonban nagyon ingoványos talajra téved az, aki politikai döntéseket akar büntetőjogi üggyé konvertálni. Az pedig végképp aggasztó, ha a törvényeket akarják az adott ügyhöz igazítani. Az államadósság ügye kezd valami nagyon hasonlóra emlékeztetni.
Talán mindenki emlékszik a 2002-es kampány bősz ígéret áradatára, amit az MSZP folytatott. A siker nem maradt el. A szigorúan, mondhatni rigorózus pénzügyi fegyelemmel kormányzó első Orbán-kormány messze nem tudott olyan mértékben elszakadni a valóságtól a kampányban, mint az akkori ellenzék. Az ellenzék, többek között ennek köszönhetően meg is nyerte a választást, és nem volt rest, ígéreteit (meglepve ezzel sokakat) elkezdte valóra váltani a jóléti rendszerváltás jegyében. Ettől a pillanattól a szocialisták kényszerpályán voltak. Valami olyat teljesítettek, amit az emberek a rendszerváltás pillanata óta vártak. Elhozták azt a jobb világot, amit eladdig csak ígérgettek nekik. Óriási félremagyarázás azt mondani ma, hogy a választók csupán megtévesztés áldozatai lettek volna. Józan hang volt akkor is a fenntarthatatlan pályáról, a hitelek káros hatásairól. Mi sem mutatja az akkori korszellemet jobban, mint az, hogy nem csak az állam, hanem az egyének is tömegesen vállalták a hitelekre épített gyarapodás kockázatát. Valami ahhoz hasonló jelenség zajlott le, mint amikor az éhezőt leültetik a terített asztalhoz. Hiába mondják neki, hogy ne egyen többet, mert belehal, az tovább tömi magát, mert képtelen ellenállni az ízletes falatoknak. Valakinek a kétezres évek derekán ezt a nehéz szerepet kellett volna vállalni. Azaz ellökni az asztaltól az éhezőket, a saját érdekükben. Nem lehet azt sem állítani, hogy a szocialisták az általuk elindított lavinát egyedül kezdték, hiszen a Fidesz szintén megszavazta az osztogató programokat, nem mervén szembe menni ezzel az elemi választói igénnyel. Azaz nyugodtan megfogalmazhatjuk azt, hogy a szocialisták kormányfői felelőtlenül jártak el - Bajnai Gordon kivételével, akinek a szerepét még a bűnbakkeresés közepette sem érthető, milyen módon hozták egy szintre Gyurcsánnyal és Medgyessy, de a gyengeség nem büntetőjogi kategória. Az államadósság elszabadulása egyébként is képlékeny dolog, hiszen a GDP jelentős visszaesése ugyanúgy növelheti a GDP százalékban mért eladósodottságot, mint ahogy fordítva is igaz, hogy csillagászati mennyiségű, nominálisan növekvő adósságot lehet elleplezni a GDP növekedés felpörgetésével, mondjuk felesleges építkezésekkel, a belső fogyasztás növelésével (Erről a kínaiak sokat tudnának mesélni.).
Ezek a jog számára megfoghatatlan dolgok. Miközben a világgazdaság vezető szakértői között sem lejátszott meccs az, hogy valójában mi vezetett a mértéktelen eladósodáshoz, és egyáltalán maga a rendszer, ami ezt kitermelte, miként módosítandó, hogy ez még egyszer ne történhessen meg, itt és most ebből bírósági ügyet akarnak kreálni vezető kormánypárti politikusok. Meglehetősen önveszélyesen. Ugyanis ki fogja meggátolni majd az őket követőket, hogy mondjuk a MOL-részvények megvásárlását, ne adósság növelő bűntettként állítsák be, és így tovább. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. Gondoljunk csak azokra a szerkezeti problémákra és tőkehiányra, amelyek Magyarországot nyomasztják. Ne feledjük, számtalan önkormányzat roppan bele éppen manapság abba, hogy uniós fejlesztéseit finanszírozza, hiszen az önrész a legtöbb esetben bizony hitel. Vajon ki fogja megmondani, hogy egy polgármester, amikor csatornát épít uniós pénzből, és az önrészt hitelből fedezi, a döntése pillanatában fennálló bevételekre alapozva, nem bűncselekményt követ-e el? Mi történik akkor, ha a külső környezet megváltozik, és a jól átgondolt terv egy önjáró adósságcsapdává változik, holott a törvények szellemében járt el mindenki? Hogyan lehet ezt, mondjuk büntetőjogi konzekvenciákat maga után vonó esetté alakítani? Hacsak nem várjuk el a politikusoktól azt, hogy jóstehetséggel rendelkezzenek, a jövőbe lássanak, sehogy. Minden politikus csak azok szerint a szabályok szerint játszhat, amelyeket ismer. Vannak persze jövőbe tekintő, nagy formátumú vezetők, aki megsejtenek ezt-azt a jövendő trendekből, azonban a kiválóság, a távlatos gondolkodás nehezen értelmezhető egy olyan politikai rendszerben, amely négyévenként 180 fokos fordulatokat hajt végre. A politikusi gárda pedig képtelen közmegegyezés híján hosszú távú programokat alkotni, hiszen még az utcanevekben, és a Himnusz kottájában sem egyeznek az elképzelések.
Ezek után nem lennék annak a bírónak a helyében, aki friss, a célhoz igazított jogszabályok alapján akar ítélkezni ciklusonként változó összetételű politikus csoportok felett. Ezennel a politikusi pályától is mindenkit eltanácsolnék, aki a hátralévő életét békében szeretné leélni. Külön féltem azokat a szerencsétlen egy ciklusos Fideszes honatyákat, akiknek bizony tartani kell attól, hogy az a dominó, amit most készülnek eldönteni, mikor dől rájuk. Ne feledjük, nem a politikai felelősség az, amit ne kérhetnénk számon. A választók dolga megbüntetni azokat, akik képtelenek voltak vállalni a nehéz döntéseket, úsztak az árral. Az MSZP valószínűleg saját magát pusztítja el azzal, hogy képtelen Gyurcsánytól megszabadulni. Politikus karrierek százai dőltek már eddig is össze a 2002-2008-ig tartó felelőtlen kormányzás miatt. Azonban óvakodni kellene attól, hogy permanens boszorkányüldözésbe fulladjon mind a jelenlegi és az ezután következő kormányzatok tevékenysége. A Keller László által teremtett hagyományokat, a döglött ügyek és kellemetlen bírósági blamák hagyományát nem kellene folytatni.
Mári László
politológus
